Az erdélyi magyarság egyik „frontvárosának” tartott Marosvásárhelyen a román központi választási iroda által közzétett részvételi adatok szerint a vasárnapi romániai helyhatósági és EP-választásokon 62637-en szavaztak, ami a választópolgárok 52,30 százaléka.

Hirdetés

Az RMDSZ párhuzamos szavazatszámlálása szerint Soós számottevő előnnyel került az élre, több mint 22 ezer szavazattal, a második helyen levő Dorin Florea korábbi polgármester 16 ezer szavazatot gyűjtött. A számokat még a nem teljes feldolgozottságnál jegyezték, mikor a 85 szavazókörből 77-ben sikerült megszámlálni a voksokat.

Soós egyedüli magyar jelöltként szállt versenybe, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) is támogatta. A hétfő hajnalig tartó párhuzamos szavazatszámlálás után a független jelölt maga jelentette be győzelmét, hangsúlyozva: idén nehezebb volt nyerni, mint négy éve, mivel nem az egykori polgármester „bábjával”, hanem magával Dorin Floreával kellett megküzdenie.

„Marosvásárhely egyértelmű és világos választ adott: nem kér többet ebből, sem bábokból, sem magából a volt polgármesterből, sem annak örökségéből” – jelentette ki a Facebook-oldalán közzétett videóban Soós Zoltán. A második mandátum várományosaként úgy értékelt, hogy a város fejlődést akar, és csapatával folytatni szeretné az elkezdett munkát.

Korábban írtuk

Soós Zoltán 2020-ban független polgármesterjelöltként a magyar pártok támogatásával a szavazatok 50,54 százalékát szerezte meg. A legutóbbi romániai népszámlálás adatai szerint a 116 ezer lakosú Marosvásárhelyen él az erdélyi városok közül a legnagyobb, mintegy 40 ezer fős magyar közösség.

A részleges eredmények szerint Kereskényi Gábornak is sikerül újráznia Szatmárnémetiben. A központi választási iroda adatai szerint Szatmár megye székhelyén 96060 szavazópolgár, a szavazásra jogosultak 44,87 százaléka vonult az urnák elé. Az RMDSZ színeiben induló Kereskényi maga jelentette be győzelmét Facebook-oldalán hétfőn hajnalban, miután kiderült, hogy a 74 szavazókörből 18-ban fölényesen, 65 százalékkal vezet.

Úgy értékelt, nem etnikai szavazás történt, a város polgárai nemzetiségtől függetlenül a fejlődésre, az eddig elért eredményekre voksoltak, és az itt élőknek ezután is együtt kell előre haladniuk a fejlődés útján. Rámutatott: Pataki Csaba Szatmár megyei tanácselnök-jelölttel számos támadás érte őket egyes román pártok részéről, de a szatmáriak voksukkal bizonyították, hogy számukra az eredmények a fontosak.

A 91 ezres, 28152 magyar lakost számláló Szatmárnémetiben Kereskényi Gábor 2016-ban egy ciklus szociáldemokrata városvezetés után szerezte meg a polgármesteri tisztséget. 2020-ban a szavazatok 52 százalékával újrázott.

Az RMDSZ bejelentette, hogy a párhuzamos szavazatszámlálás alapján a szövetségnek sikerült megőriznie a polgármesteri széket a Maros megyei, román többségű Szászrégenben is, ahol Márk Endre polgármester újrázni tudott.

A szövetség tájékoztatása szerint az RMDSZ Székelyudvarhely vezetését is megszerezte, ahol jelöltje, Szakács-Paál István fölényesen nyert a helyi Székelyudvarhelyért Párt színeiben újrázni szándékozó Gálfi Árpád polgármester ellenében. A Hargita megyei város élén 2016-ig állt RMDSZ-es polgármester.