Hirdetés

Vannak-e no-go zónák Európában? Erre az évek óta indulatos vitákkal kísért kérdésre keresi a választ a Migrációkutató Intézet Kié itt a tér? című, nemrég megjelent könyve. A szerzők, Marsai Viktor igazgató, Sayfo Omar kutatási vezető és Veres Kristóf György, az intézet korábbi munkatársa – ma már a Danube Institute külkapcsolati vezetője – összehasonlítják Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, az Egyesült Királyság, Németország és Svédország bevándorlók lakta városrészeit, amelyek lényegében zárványokat jelentenek.

A migrációs válság alaposan átalakította az Európai Unió jövőjéről kialakult képet – emlékeztetett nyitóbeszédében Dezső Tamás, a Migrációkutató Intézet főigazgatója, aki felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi években felértékelődött a bevándorlás biztonságpolitikai, geopolitikai oldala is. Kitért arra is, hogy a Mathias Corvinus Collegium égisze alatt mára komoly intézményrendszer épült ki a migráció kutatására.

Sayfo Omar, a panelbeszélgetés moderátora elmondta, kutatásaik során olyan városrészekben jártak, ahol az építészeteken kívül kevés emlékeztetett arra, hogy Európában járnak. Informális beszélgetések során a hatóságok is arról számoltak be nekik, hogy ezeken a területeken máshogy intézkednek, mint a többségi társadalom lakta városrészeken. Sayfo Omar felhívta a figyelmet, hogy a no-go zónákban több évtized elhibázott politikája kulminálódik, a társadalmi-kulturális problémák pedig még sokáig velünk lesznek.

Míg a 2015-16-os migrációs válság idején „hitvita” zajlott, mára megváltozott a politikai közbeszéd – mutatott rá Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, aki szerint a nyugat-európai országok felső középosztálya sokáig nem is volt tisztában a no-go zónák létével, hiszen nem is érzékelték a létezésüket. 

Korábban írtuk

Hangsúlyozta, mostanra jutott el a helyzet arra szintre, hogy Nyugat-Európában a középosztály és a felső középosztály számára is látható, mindennapi valóság lett a tömeges bevándorlás, így már a mainstream politika is kénytelen foglalkozni a problémával. 

„Sakk-matt a helyzet” – fogalmazott Orbán Balázs, arra utalva, hogy a bevándorló tömegek integrációja kudarcot vallott Nyugat-Európában, és mivel a bevándorlók döntő többsége legálisan tartózkodik az országokban, a törvény nem is tud mit kezdeni velük. Kitért arra is, hogy mivel hazánkban nincsenek párhuzamos társadalmak, a magyaroknak nincsenek közvetlen tapasztalataik a no-go zónákkal, a nyugat-európai példák alapján azonban már tudják, hogy „nem akarunk ebbe az utcába bemenni”. 

Az eltérő valóságok miatt Európa keleti és nyugati részében a migrációról szóló diskurzus természete is egészen más, de meg kell találni a közös hangot.

Marsai Viktor a nyugat-európai tapasztalatok közül kiemelte Dánia példáját, ahol kulcsfontosságúnak tartják a zárványok felbontását, megelőzve a gettósodás kialakulását. Megjegyezte, a dán hozzáállás szerint az integrációhoz két ember kell, ezért egy türelmi idő után hazaküldik azokat, akik nem illeszkednek be, nem tanulnak meg dánul, nem működnek együtt a hatóságokkal. Kérdésre válaszolva elmondta, az irreguláris bevándorlás nem elsősorban „muszlim probléma”, nem a vallás a leginkább döntő abban, hogyan integrálódik valaki, hanem az, hogy olyan országból érkezett, ahol működő államiság van, vagy olyanból, ahol törzsi, szektariánus berendezkedés van. Ettől függ az, hogy az egyén az államhoz, vagy a klánjához lojális – ez például jól megmutatkozik a svéd bandaháborúkban, hiszen hiába történnek fényes nappal a svéd utcákon atrocitások, a bevándorló hátterűek – például a szomáliaiak – nem fognak a saját klánjuk ellen vallani. Marsai Viktor szerint ez erodálja az európai államiságot.

Orbán Balázs szerint a vallási aspektus ugyanakkor nem elhanyagolható, mert fontos, milyen állapotban van az iszlám és milyenben az európai kereszténység, miként érvényesül a keresztény erkölcs. Mint mondta, az európai társadalom keresztény identitása bizonytalan, meggyengült, ezzel szemben az iszlám mint morális elvrendszer virágkorát éli, nagyon erős projekciós ereje van, az érkezők az európai identitással szemben határozzák meg magukat. Ez azért fontos, mert az integráció alapfeltétele, hogy a fogadó társadalmak identitása erős legyen, az érkezők pedig gyenge, kapcsolódásra kész identitással érkezzenek – ma ez fordítva van. 

Orbán Balázs figyelmeztetett, ez a felállás ellehetetleníti az integrációt. Hozzátette: mindez nem az iszlám mint vallás kritikáját, vagy alacsonyabb rendűnek minősítését jelenti.

Veres Kristóf György arról beszélt, hogy a könyvben szerepel egy külön fejezet az Egyesült Államokról is, a tengerentúli tapasztalatok ugyanis Európa számára is tanulságosak. A szakértő szerint a jelenlegi demokrata adminisztráció megengedő politikája miatt a kezdetben közép-amerikai migrációs válság, ma már globális lett, és annyian érkeznek a világ minden tájáról az Egyesült Államok déli határához, mint az Európai Unió teljes külső határához. Elmondta, a latin-amerikai bevándorlás az Egyesült Államokban elsősorban munkaerőpiaci kérdés: a latino férfiak munkaerőpiaci részvétele 85 százalékos, ami magasabb, mint a fehér férfiaké. Egyrészt mert elvállalnak olyan állásokat, olyan kevés pénzért, amiért az állampolgárok már nem, illetve azért is, mert nincs olyan jóléti, gondoskodó állam, mint Európában. Elmondta, az illegális bevándorlás elképesztő módon lenyomja a nem képzett munkaerő bérét, ma már rendkívül alacsony fizetések vannak olyan területeken is, amelyek a múlt század közepén még középosztálybeli státuszt jelentettek.

A júniusi EP-választással kapcsolatban Orbán Balázs felhívta a figyelmet, hogy mind az uniós intézményrendszer, mind pedig az NGO-hálózat afelé tolja a tagállamokat, hogy a tömeges bevándorlás útjára lépjenek, ezért a végéhez közeledő ciklusban nem történt pozitív fordulat. Orbán Balázs szerint a politikának el kell köteleződnie amellett, hogy aki illegálisan érkezik, az veszítse el a jogát arra, hogy Európában maradjon.