Évtizedeken át élt az a tanítási gyakorlat, amely kétes eredetű hőseinknek a rendszer számára előnyös származást biztosította. Hunyadi Mátyás ezek szerint a vidéki nemesi család sarjaként, a nép akaratából foglalhatta el a magyar trónt. A Duna jegén megválasztott király a kommunizmus számára maga volt a tökély. Legendái oly mélyen éltek a köztudatban, hogy a gyermekek szinte hamarabb ismerték a jótevő király történetét, mint hogy beszélni megtanuljanak. A szegények között járó, nemeseket büntető uralkodó kitűnően szolgálta a rendszert. Ám ha jobban beleássuk magunkat a történelembe, nyilvánvalóvá válik, hogy Hunyadi Mátyás – bármennyire is el kívánja orozni a hatalom valós jelentőségét – jogosan lépett a trónra, nagy királyok örököseként. Szántai Lajos művészettörténész volt az első, aki nyilvánosan meg merte kérdőjelezni a kommunista dogmákat. A középkori krónikákban ugyanis minden megtalálható. Csak le kell őket porolni.

Az egész Zsigmond királlyal kezdődött. Felesége születendő gyermekével együtt veszítette életét. Ám a királyi vér nem szakadhat meg, erre a magyar uralkodók is megalkották saját szabályrendszerüket. Megvolt tehát a jog, hogy az özvegy király házasságkötés nélkül is szabadon választhat magának asszonyt, de csakis régi nemesi, kipróbált erkölcsű családból származó hajadon lányt. Zsigmond választása nem sokkal felesége halála után Morzsinai Erzsébetre esett. Arra az esetre, ha fiú születne nászukból, egy gyűrűt ajándékozott neki azzal, hogy e gyűrűvel bármikor felkeresheti. Zsigmond és Erzsébet fia, János – a későbbi Hunyadi János – az udvarba került, a gyűrű pedig joggal a Hunyadiak címerébe. Zsigmond király gyermekéről és anyjáról is gondoskodott, az asszonyt kiházasította, majd a hunyadi birtokot adományozta nekik.

Hunyadi Mátyás, ezek szerint Zsigmond király és császár unokája, mindössze tizenöt esztendősen került trónra. A mondák szerint álruhában járta az országot, hogy megismerkedjen népe minden bajával. Oltalmazta a szegényeket, megbüntette a gazdagokat gazdagokat – azonban itt akad egy kis probléma. Magyarországon akkoriban és az utána következő évszázadokban is számtalan dokumentum utal arra, hogy egészen II. József koráig a magyar parasztság helyzete messze az európai átlag fölött volt. Szó sem lehetett a kizsákmányolásukról. Így viszont jogos a kérdés, min alapul Heltai Gáspár megállapítása, miszerint „meghalt Mátyás király, oda az igazság”. Ha sutba dobjuk a mondákat, akkor is csak az előző rendszer történetírása, a krónikák és a mai történelmi kutatások eredményei maradnak fenn. A jól ismert szállóige megfejtéséhez azonban egyik sem a megfelelő. Míg korábban Mátyás király szociális érzékenységét igyekeztek a legprofánabb vonatkozásokig bagatellizálni, az utóbbi időben egyre erősödnek a vele szembeni negatív felhangú történetek. Sorra jelennek meg cikkek történészek tollából, melyek nemcsak érdemeit, személyiségét, de még a történelmi tényeket is igyekeznek félvállról venni, csak hogy megszabadítsák a magyarság egyik utolsó legendáját az őt övező dicsfénytől.

1458. január 24-e nevezetes nap az egész világtörténelemben. Sem azelőtt, sem azóta soha nem fordult elő ugyanis, hogy egy királyt jégen válasszanak meg. A krónikák szerint hajnalban még éppen hogy pár jégtábla úszott a vízen, alkonyatra azonban egybefüggő jégtakaró borította a Dunát. A nemesek számára ez égi jel lehetett, így elhatározták, hogy még a jég zajlása előtt el kell hozniuk a Prágában raboskodó Mátyást. A feljegyzésekből ismerjük, hogy pontban akkor, amikor Esztergommal szemben, a párkányi oldalon megjelent Mátyás, megindult a jégzajlás.

Hunyadi Mátyás tehát a már zajló folyón kelt át hatalmas seregével. Ez volt az igazi bátorságpróba. Előre megismerhették a leendő uralkodó bátorságát és hatalmát, seregének rettenthetetlenségét.

„Nem minden időben születnek ilyen emberek, és vélhetően a természet nagyon sokat fáradozott azon, hogy egy ilyen embert tudott adni nekünk” – írta az uralkodóról Zrínyi Miklós.

Mátyás király minden tekintetben megfelelőnek bizonyult. Ereiben az Árpádok vére, agyában a tudás népe történelméről. Az akkori pápa, Sixtus a következő szavakkal köszöntette az új királyt: „Te vagy a mi szabadítónk, te vagy a keresztény államok reménysége.”

Egész élete során egy dolog volt, ami bizton állandóan mellette állt. A hadiszerencse forgandó, az utódlása nem úgy sikerült, ahogy azt korábban eltervezte, a történelem vonakodik elismerni tetteit. De felismerte a történelmünkben rejlő nagyságokat, példaként állította őket maga elé.

Mátyás király életének legfontosabb szereplője a hit volt. A pápai áldással útnak indított keresztény király mozgatórugója nem is lehetett volna más. És ez volt az, amely a kor által elé állított akadályokon mindig szerencsésen átvezette. Számtalan szerzetesrend működött ekkoriban Magyarországon, ő azonban mindig csak egynek szentelte a figyelmét. A pálosok, az egyetlen magyar rendtartomány élete minden pillanatában mellette állt.

Már a legelső uralkodói tett, amikor magát először nevezi választott királynak, január 24-ére, Szent Pál ünnepének előnapjára esik. Ettől a perctől fogva a pálosok és az uralkodó élete egymásba fonódik. A pálos rend egyik későbbi vezetőjének, Gyöngyösi Gergelynek visszaemlékezéseiből kitűnik, hogy Mátyás uralkodása alatt a pálos rend vezetője maga a király volt, míg az ország ügyeinek intézésében mindig az adott pálos generális segítette a királyt.

De miért is lehetett fontos a külföldi érdekek ellenére pont a pálosokra, a világi hatalommal szemben a hit védelmezőire bízni magát a királynak? A pálos rend, mint az aszkézis, az önmegtartóztatás valódi követője méltó párjaként szolgálhatott egy olyan korban, amikor a műveltség szinte feltételeként támasztotta az élvezeteket mindenki számára. Mátyás reneszánsz király volt, a szó minden tekintetében. A magyar reneszánsz pedig – hála mértéktartó uralkodójának – egyedülállóvá vált szinte egész Európában. A már korábban is ingatag talajon álló országnak a reneszánsz fényűzése a visszatartó erő nélkül egyenlő lett volna a pusztulással, elég, ha csak a szintén hasonló problémákkal küszködő Franciaországra és a Napkirályra gondolunk.

Ebben kapott segítséget a pálos rendtől, melynek a kutatások és visszaemlékezések szerint maga a király is aktív résztvevője, sőt szellemi vezetője volt. A pálos hagyományok, mint a magyar ősvallás, az ősi kereszténység átmenekítői, az egyetlen lehetőséget nyújtották az uralkodó számára, hogy alattvalóiban megszilárdítsa a hitet Isten és a hagyományok iránt. A pálos rend és az ország sorsa a történelem során mindig összefonódott, három évszázados legális fennállása során ekkor élte fénykorát. Az ország csillaga messze Európa felett ragyogott, az ünnepelt, művelt uralkodó, mely egyszerre áldoz a hagyományoknak, mégis európai… A modern értelemben vett, magyarországi reneszánsz kultúra meghódította egész Európát. Németalföldön magyar származású művészek hirdették a pálosok egyetemességét.

De Hunyadi Mátyás másik oldala sem kevésbé fontos. Hollós Mátyás a népmesék főszereplője, az emberközeli király. A holló a címerében – csőrében a származás megkérdőjelezhetetlen jelképével – a Zsigmondtól származó gyűrűvel az Árpádok utolsó felemelkedésnek jelképes alakja. 1490. április 5-én, Mátyás halálakor az akkori pálos évkönyvbe csak ennyit jegyeztek fel: „Az egyik hollós siratja a másik hollóst”. Ez mindent megmagyaráz.

Minden cselekedete, minden lépése előre kiszámított, az isteni elrendelésnek megfelelően alakult, hogy átvezethesse népét a következő évezredbe. A magyarok történelmi királyságát éppen ekkor érte a millennium. Ezer esztendővel azelőtt egyesítette Attila a hunokat a Kárpát-medencében. Jól tudta ezt Mátyás is, mint ahogy Európa többi uralkodója is tudta. Sok helyen a magyarság második Attilájaként említik. Nagy tetteket vártak tőle. Attila sólyma felemelkedett, Mátyás hollója azonban alászállt.

A kezdet és a vég két megtestesítőjének életpályáját figyelve meglepően sok a hasonlóság. Szántai Lajos úgy véli, míg Attila elindította a magyarság Kárpát-medencei küldetését, Mátyás pontosan ezer esztendővel utána lezárja azt. De a vég mellett valamit el is indított a jövő felé, és ez a valódi igazságos Mátyás. Ő fog ránk várni az utolsó ítéletnél: a déli végeken még ma is él a hagyomány, miszerint Mátyás egy hegy mélyén alszik, arra várakozva, hogy a végítélet napján az emberek utolsó kiáltása felébressze. A legendák szerint akkor majd seregével együtt elindul a világ megmentésére. Csaba királyfi mondabeli serege a csillagösvényen, Mátyás fekete hadai és Szent Mihály arkangyal vitézei – a magyar történelem csak az igazán nagy szellemi vezetőit ruházza fel világmentő hatalommal.

Lénye a mai napig az emberek között él, mintha a magyarság testesülne meg benne, minden tökéletességével és minden hibájával együtt. Talán nem véletlen, hogy éppen most kell rá emlékeznünk. Mert ez Heltai mondásának valódi értelme. Amíg nem felejtjük el hagyományainkat, nemzetmentő királyunkat, amíg él bennünk a tudat, honnan is származunk és mi dolgunk van, nem halhat meg az igazság.

Gerhát Petra

Királyi levelezés

IV. Sixtus pápának

Szentséges atyám és rajongva tisztelt uram! Hódolattal ajánlom magam szentséges lábait csókolva.

Szentséges atyám!

Különös áhítat él bennem Szent Pál remete és egész rendje iránt. Ez indít arra, hogy latba vessem befolyásomat szentségednél ezekért a testvérekért, akik országomban, Magyarországon igen sokan vannak, hiszen itt nyugszik Szent Pál teste is. Méltóztassék tehát szentséged e testvéreket és az egész rendet pártfogásába venni. (…)

IV. Sixtus pápának

Szentséges atyám és kegyelmes uram, hódolattal ajánlom magam szentséges lábait csókolva.

(…)

Buda nevű városom közelében, alig egy mérföldnyire a királyi vártól, van a mezőn egy templom, amelyet Isten anyjának dicsőségére szenteltek fel. A régiek szerint ezt a templomot a többinél régebben, még a térítés korában alapították. Azt mondják, hogy a hívek nagy számban és áhítattal gyűltek össze benne Isten anyjának minden ünnepén, nagy becsben is tartották, vallásos tisztelettel vették körül.

(…)

Ezért és a Szent Szűz iránti tiszteletből, akinek egykor a templomot felszentelték, s azért, hogy a nép nagyobb áhítattal forduljon ahhoz, aki Magyarország patrónája is, elhatároztam, hogy az épületnek gondját viselő, istenfélő embereket helyezek oda. Odaadó fiaként könyörgök Szentségedhez, méltóztassék mindezt jóvá hagyni, és engedélyezni, hogy a templomba pálos remete testvéreket telepíthessek (…) és hogy a helyet egyébként is a pálos rendnek ajándékozhassam…

II. Pius pápának

Egy pécsi fiatalasszony, aki – mint kiderült – bizonyos Kis Márton özvegye, szentséged tanácsánál pörölte be városa bíróságát és néhány polgárát. A jelenlegi helyzet azonban különösen alkalmatlan arra, hogy maguk a polgárok vagy uruk, a püspök, pörökkel foglalkozzanak, ráadásul olyan hosszadalmasakkal, mint ez volna, mindannyian a hit ügyében fáradoznak, és háborús előkészületekkel vannak elfoglalva. Ezért boldogságodat kérjük, méltóztassék az említett ügyet részletes átvizsgálásra mielőbb átküldetni. Így elkerülhetnénk a felesleges fáradságot, és a teljes igazság is kiderülne. A Magasságos stb. (…)

III. Frigyes császárnak

Kegyes fejedelem, szeretett atyánk!

Kegyességed arra kért bennünket, hogy eresszük szabadon azokat a foglyokat, akiket hű emberünk, Török Ambrus főispán és soproni kapitány tart láncra verve. Még mit nem! Épp kegyességed keze által kellene gaztetteikhez méltó büntetésüket elnyerniük! Az említett Török Ambrus pedig dicséretes munkát végez, ha Macskakő várát a rablóktól megtisztítja, és a környék biztonsága érdekében földig leromboltatja. Tudja csak meg kegyességed, hogy tudtunkkal és akaratunkkal tartóztatta le grófunk és kapitányunk ezeket az embereket, s ha egyszer sikerült elkapnunk ilyen gazfickókat, a legkevésbé sincs szándékunkban őket oktalanul és meggondolatlanul szélnek ereszteni…

A bíborosi kollégiumnak

Írtunk már szentséges urunknak a boldog szűz, Margit testének felmagasztalása, azaz szentté avatása ügyében. Elődünk, Béla király leánya volt, a prédikátorrendnek tett fogadalmat Szűz Mária kolostorában, amely Buda nevű városunk mellett, a Duna szigetén van. Az említett szűz szent voltáról és csodatetteiről számos súlyos bizonyítékkal rendelkezünk. Sürgetve kérjük tehát tisztelendő atyaságtokat, hogy támogatásukkal és helyeslésükkel a lehető leginkább segítsék ezt az igen üdvös, kegyes és tiszta ügyet. Nekünk és sokunknak, legfőképpen pedig Istennek tesznek így kedvére…

A római követnek

A mellékelt levelek értésetekre adják, mit írt nekünk a pápa őszentsége, s hogy mi mit válaszoltunk neki Michael de Magdeburg gróf ügyében – ő az, aki Csáktornyáért és Strigo birtoklásáért fáradozik.

Megbízunk tehát benneteket, hogy ezentúl ti is ebben a szellemben beszéljetek őszentségével, bírjátok rá arra, hogy ne avatkozzék hiába ilyen dolgokba. Nem várjuk el ugyanis, hogy az Apostoli Szék világi kérdésekben ítélkezzék személyünk vagy alattvalóink, városaink és váraink vagy akár egyetlen földbirtok, egyetlen szőlő felett. Ez eddig is nyilvánvaló volt, most is köztudott.

Országunknak, Magyarországnak megvannak a maga szokásai és jogszabályai, éppúgy, mint bármely más államnak, tehát minden idegen beavatkozás népünk ellen való. Ha pedig velünk magunkkal akarna tárgyalni valaki, ott van, mint tudjátok, királyi bíránk, aki országunk egészét képviseli.

Mindent előbb eltűrünk, mint a magunk és országunk szabadságának ilyen megtiprását.

Kelt Trebics város ostromakor, 1468. május 22-én.

A német választófejedelmeknek

Nem kételkedünk abban, testvérségtek szívesen hallanak a kereszténység ügyének sikereiről, nyilván nem örültök kevésbé annak sem, amit a közös ellenség kárára viszünk véghez mindnyájunk üdve érdekében. Tudatni kívánjuk tehát, hogy a napokban bizonyos jó híreket kaptunk birodalmunk alsó részéből Kinizsi Páltól, akit csapataink vezéreként tartunk ott a törökök ellen. A hónap hatodik napján tízezer török özönlött a Dunán át Temesvár felé öt vajda vezérletével, akik a szomszédos területeket uralták. Nem tartottak semmitől: Kinizsi Pált váratlanul érte a támadás, sebtében fogta össze az embereit. Jól körülkémlelhették a területet és a várat, amelyet épp felújítani készülünk, bizakodva érkeztek a határ szélére. Még el is hagyták kissé Temesvárt, hogy gyorsan kifosszanak nyolc-tíz falut, aztán zsákmánnyal megrakodva igyekeztek visszafelé. Kapitányunk eközben sietve összegyűjtötte a különböző helyekre szétküldött csapatokat, és felkészülten várta a visszatérőket. Amikor pedig azok e hó kilencedikén Becse várához érkeztek, a mieink lecsaptak rájuk, és úgy tönkreverték őket, hogy csaknem mindegyikük meghalt vagy foglyul esett, abból a hatalmas seregből csak kevesen menthették futással az életüket. A hírek szerint többen a közeli nádasba menekültek, rájuk állítólag máig vadásznak a mieink. Elfogtak egy törököt, aki előbb romániai pasa, majd Kursolcban máig vajda volt Bosznamehmet néven, egy másik vajda ott pusztult, a többiről nem tudni, elszöktek-e vagy a nádasban rejtőznek. Seregünk vezére pedig mindjárt a győzelem után átvonult az ellenség területére, s most tovább üldözi őket, miközben gondja van a tábor megerősítésére is. Mindezt azért tudattuk testvérségtekkel, hogy lássátok, itteni elfoglaltságunk és egyéb tennivalóink ellenére sem hanyagoljuk el a kereszténység ügyét, amely talán még reménytelibb lehetne, ha más keresztény uralkodók is, felhagyva a belvillongásokkal és a magánháborúkkal, összefognának e szent és jelentős ügy érdekében. E sorokat hadseregünk hainburgi táborából írjuk. Hainburgot ostrommal csatoltuk birodalmunkhoz és koronánkhoz, ősi királyi jogunknak akarva ezzel érvényt szerezni. Itt, országunk valódi határán belül törtek most ránk a császár csapatai, de megtorpantak annál a védvonalnál, melyet éppenséggel számukra készítettünk nagy tisztelettel. Tegnapelőtt, amikor tábort bontva elindultunk Bruckból, elálltuk katonáinkkal az útjukat: emberségesen akartuk őket ártalmatlanná tenni. Azonban letértek Magyarország felé. Akkor közelebb vertük táborunkat hozzájuk, és igen barátságosan bántunk velük. Amint fölfedeztük, hogy közöttük van néhány más testvérünk és barátunk, katonáival együtt testvérségtek csapatai is, éppenséggel nem gyanítottuk, hogy ellenséggel állunk szemben.

De nem akarták sokáig vendégszeretetünket élvezni. Tegnap hajnalban szépen visszavonultak azon az úton, amelyen jöttek, Bruck városáig. Persze a nyomukba eredtünk, mert még égett bennünk a vágy, hogy ne panaszkodjanak udvariatlanságunk miatt, de szíves szándékainkat nem méltányolták csöppet sem.

Mindezt azért hoztuk testvérségtek értésére, hogy ha netán rosszindulatúan, elferdítve mondanák el a történeteket, tudjátok meg: ez az igazság, nem más. Egyébként fel vagyunk készülve arra, hogy – nem feledve őfelsége iránti fiúi tiszteletünket, testvérségteket pedig barátaink közé számítva – mindannyiszor elfogjuk és szeretettel kitessékeljük a császári felség csapatait, akárhányszor jönnének is, hacsak idejében nem hordják el az irhájukat. Éljetek boldogan!

Seregink táborából, Hainburg ostromakor, 1482. szeptember 25-én.

II. Bajezid török császárnak

Hatalmas fejedelem, urunk és szeretett barátunk!

Tökéletesen megértettük hatalmasságod fegyverszünetről szóló, hozzánk intézett levelét. Amint hatalmasságodnak, úgy kegyességünknek is tetszésére vannak a feltételek. Lesz azonban néhány nyakas ember, aki nem akar majd rendeleteinknek engedelmeskedni, őket nekünk kell rendre utasítani. Tehát hatalmasságod kívánsága szerint a kijelölt évig elfogadjuk a fegyverszüneti feltételeket. Keresztény hitünkre ígérjük, hogy e feltételeket kezdettől fogva szigorúan megtartjuk. Viszont a hitünket tiszteletben tartó országoknak semmiben ne ártsatok, nevezetesen hatalmasságod részéről senki se merészeljen a fegyveresek szokása szerint portyázni a tengernek ezen a vidékén. Kivételt kapnak a kereskedők, akik szabadon léphetik át áruikkal országaink határát, anélkül, hogy a fegyverszünet szabályait ezzel megsértenék…

Kelt Budán stb.