Fotó: MTI, archív
Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Az előterjesztés értelmében egy képviselőjelöltet abban az esetben, ha ellene büntetőeljárás folyik valamilyen ügyben, és a képviselőjelölti nyilvántartásba vétele előtt megtörténik a vádemelés vagy a bírói kényszerintézkedés, akkor az adott bűnügyben nem illetné meg a mentelmi jog – ismertette az indítványt a KDNP frakciószóvivője.

Hangsúlyozta: nemrég az ellenzék példátlan módon visszautasította a bíróság kezdeményezését és nem függesztette fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát, „amit eleve annak köszönhetően kapott meg, hogy Gyurcsányék európai parlamenti képviselőjelöltté tették őt”.

„Gyurcsány és Gyurcsányné így akartak falazni saját ügyvédjüknek”, aki nagyon súlyos, köztörvényes ügyben vádlott – fogalmazott Nacsa Lőrinc. Czeglédy Csabát bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolják, a hírek szerint 6 milliárd forintot tüntetett el – mondta, hozzátéve: emiatt indult büntetőeljárás ellene.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ellenzék által delegált tagjai ezt a büntetőeljárást akadályozták azzal, hogy elutasították a mentelmi jog felfüggesztését. Az ellenzékiek így a bíróság helyett a köztörvényes bűncselekménnyel vádolt Czeglédy Csaba oldalára álltak – mondta a képviselő, példátlannak, felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezve a történteket. 

A hasonló esetek megakadályozására terjesztette be két kormánypárti képviselő a választási törvények módosítását, mert, „a Czeglédy Csabáéhoz hasonló büntetőeljárások nincsenek összefüggésben a jelöltséggel”.

A javaslat várhatóan még a nyár előtt hatályba lép – közölte, hozzátéve: ezt követően az ellenzék nem élhet majd vissza a választásokkal és a mentelmi joggal azért, hogy bűnözőket segítsen ki a büntetőeljárás alól.