Megállapodtak a parlamentbe jutott pártok az Országgyűlés struktúrájáról.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán, archív, illusztráció

A parlament méltóságának megfelelő megállapodás született

Házszabálytól eltéréssel módosítja a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt az új parlament, ehhez az ellenzék is hozzájárult – közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalássorozat szerdai fordulója után.

A kormánypárti politikus értékelése szerint ez megkönnyíti a kormányalakítás folyamatát, amelyet a legrövidebb időn belül meg kell tenni.

Harrach Péter arról is beszámolt: az egyeztetésen a parlament hagyományainak és méltóságának megfelelő politikai megállapodás született.

Megállapodtak a parlamentbe jutott pártok az Országgyűlés struktúrájáról

Megállapodtak a pártok az Országgyűlés bizottsági struktúrájáról, 15 bizottság működik továbbra is. A Fidesz-frakció Kövér Lászlót javasolja házelnöknek – jelentette be Gulyás Gergely szerdán Budapesten az egyeztetések után.

A Fidesz alelnöke beszámolt arról, hogy 10 bizottságot a kormánypártok vezetnek, ötnek ellenzéki elnöke lesz. Elmondta, hogy ezentúl a népjóléti bizottságot az ellenzék vezeti, míg a kulturális bizottságot a kormánypártok.ű

Gulyás Gergely közölte, egyetértés jött létre a parlament tisztségviselőiről is, minden párt tiszteletben tartja másik jelölési jogát. Az eddigieknek megfelelően öt alelnök lesz – ebből a kormánypártok hármat, az ellenzékiek kettőt jelölnek -, illetve a törvényalkotásért felelős alelnök.

Bizottsági struktúra

Az Országgyűlésben öt ellenzéki vezetésű bizottság működik a jövőben is: a legnagyobb ellenzéki frakció, a Jobbik adja a nemzetbiztonsági testület elnökét, míg a Demokratikus Koalíció (DK) a költségvetési bizottságot vezeti.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik delegációvezetője a parlament alakuló ülését előkészítő tárgyalások után szerdán az MTI-nek azt mondta, pártja a nemzetbiztonsági és a vállalkozásfejlesztési bizottság elnökét adja, továbbá hét bizottsági alelnöki tisztséget kaptak.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője elmondta, pártja a népjóléti bizottságot vezeti, az MSZP-Párbeszédnek összesen nyolc bizottsági alelnöki posztja lesz, a Ház alelnökének pedig a posztot eddig is betöltő Hiller Istvánt jelölik.

Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője arról számolt be, hogy az LMP a fenntartható fejlődés bizottságában tölti be az elnöki posztot, emellett két bizottság alelnökét adja.

Varju László, a DK alelnöke az MTI-nek elmondta, pártja vezeti az Országgyűlés költségvetési bizottságát.

(MTI)