Hirdetés

A honvédelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy 2015-től kezdődően összesen 50 százalékkal emelték a honvédségi dolgozók illetményét. Hozzátette, „nem állhatunk meg”, a cél a katonák illetményének további emelése.

A keddi rendezvényen több kétoldalú és négyoldalú megállapodást is aláírtak. Ezekben megújították, pontosították, frissítették a Honvédelmi Minisztérium és a szakszervezetek közötti egyezményeket.

A miniszter beszédében köszönetet mondott a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórumnak, amely a katonák, a honvédelmi alkalmazottak és a honvédelem ügyéért tevők érdekeit képviseli. Azt hangsúlyozta: a Honvédelmi Minisztériumnál példaértékűen működik az érdekegyeztetés. Találkozik a parancsnoki akarat a végrehajtó állomány szándékaival – jegyezte meg.

Elmondta, hogy most 12 területet érintően írtak alá megállapodásokat. Ezeknek is az a céljuk, hogy továbbra is a katonák érdekeit állítsák középpontba. A honvédelmi és haderőfejlesztési program is erről szól: a katonákról, a honvédelmi alkalmazottakról – közölte.

A miniszter azt mondta: a honvédségi béren kívüli juttatások semmivel sem lesznek alacsonyabbak, mint voltak. A Honvédelmi Minisztérium bérgazdálkodása jó irányba indult el – emelte ki Benkő Tibor, hozzátéve: ez teszi lehetővé, hogy a további bérfejlesztésre is van lehetőség.

Czövek János, a Hosz elnöke közölte: a munkavállalói oldal évek óta nagyon határozottan és elkötelezetten azon dolgozik, hogy a Honvédelmi Minisztériumban és a Magyar Honvédség Parancsnokságánál megfelelő legyen az együttműködés az érdekképviseleti szervezetek és a parancsnokok között.

Hozzátette: a mostani szerződés nem jöhetett volna létre, ha nem működtetnék a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórumot. A problémákra mindig a legjobb válaszokat kapják, mert mindig együttműködés és megbeszélés alapján születnek a döntések – közölte a szakszervezeti vezető, aki beszédében üdvözölte az eddigi és a jövőre tervezett béremeléseket is.