Megemlékezés a kitörés napjáról
Több éves hagyomány, hogy a Budavári Önkormányzat és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum közösen emlékezik meg az 1945-ben, a budapesti harcokban hősi halált halt katonákról és a polgári áldozatokról. Idén is sokan eljöttek, a budavári Magdolna-toronyhoz, az egykori budai helyőrségi templom tövébe, hogy leróják tiszteletüket a hősök emléke előtt.
Nagy Gábor Tamás polgármester, országgyűlési képviselő emlékező beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy ezen a napon nem pusztán a 66 évvel ezelőtti budai csatában elesettek előtt hajtunk fejet, de kegyelettel emlékezünk minden magyar katonára, aki itthon vagy a hazájuktól távoli harcmezőkön lelték halálukat.
– Ideje végre levetkőzni a mögöttünk hagyott több mint fél évszázad hazug propagandáját, amely először megtiltotta azt is, hogy beszéljünk róla, majd pedig elfeledtette, a kollektív tudatalattiba süllyesztette, hogy nekünk is vannak, nekünk is voltak halottaink. Halottaink, akiket nem sirathattunk el, nem gyászolhattunk meg, akikért nem ejthettük könnyet. Mert a hősöknek kijáró tisztelet és az áldozatokat megillető kegyelet csak felszabadító vörös hadsereg katonáinak és a szovjet népnek járt. A II. Ukrán Front csapatainak, akik aztán öröklakást kaptak Kecskeméten. Azoknak, akik zabrálásait, kegyetlenkedéseit, erőszakoskodásait a frontországnak, így a budaiaknak is el kellett viselniük: „mert ez a háború velejárója”- mondták. Itt az ideje, hogy a győztesek igazsága helyett megkeressük, kimondjuk és elfogadjuk a mi igazságunkat. A tisztelet, az emlékezés és a főhajtás joga bennünket is ugyanúgy megillet, mint minden más nemzetet – hangsúlyozta beszédjében Nagy Gábor Tamás.
Az emlékező szavak után Berta Tibor ezredes a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke kegyeleti imával emlékezett a hősökre és áldozatokra.
Az Kapisztrán téren tartott ünnepség koszorúzással zárul. A Budavári Önkormányzat nevében Nagy Gábor Tamás polgármester, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum nevében Dr. Kovács Vilmos ezredes főigazgató-helyettes, a Magyar Királyi I-II. Egyetemi Rohamzászlóalj Bajtársi kör nevében Lányi Zsolt elnök, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület képviseletében Buttka Gusztáv nyugalmazott ezredes, elnök helyezte el a kegyelet virágait a hősök emléktáblájánál. Lerótták kegyeletüket a Honvéd Hagyományőrző Egyesület képviselői, és a 110. Utász század veteránjai is.
Ezt követően a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán Lányi Zsolt mondott beszédet és megkoszorúzta a Magyar Királyi I. és II. Honvéd Egyetemi Rohamzászlóalj emléktábláját.