Hétfőn, az első napon 7200 levélszavazatot adtak le a külképviseleteken, kedden pedig megérkeztek az első, közvetlenül az NVI-hez eljuttatott levélszavazatok is, összesen 943 darab.

Hirdetés

A Magyarországon és más európai uniós országban lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak a június 9-ei európai parlamenti választáson, ehhez május 15-ig felvételüket kellett kérniük a névjegyzékbe. Ezt 127 ezren tették meg.

A levélben szavazó a regisztrációkor választhatott postai kézbesítést, ezt több mint 102 ezren tették meg, az NVI pedig a május 13-ai héten postázta nekik a szavazási levélcsomagjukat. A választópolgár kérhette a levélcsomagot külképviseletre vagy magyarországi településre is. Az NVI nyilvántartása szerint több mint 24 ezren azt választották, hogy személyesen veszik át a csomagot.

Azok a levélben szavazók, akik azt kérték, hogy személyesen vehessék át a szavazási levélcsomagjukat, ezt hétfőtől tehetik meg (megjelölésük szerint) az országgyűlési egyéni választókerületi székhely településén, a kijelölt külképviseleteken (Belgrád, Beregszász, Bukarest, Csíkszereda, Kassa, Kolozsvár, Pozsony, Szabadka, Ungvár, Eszék, Kijev, Lendva) vagy a kijelölt, határ menti településeken (Battonya, Beregsurány, Biharkeresztes, Bódvaszilas, Csengersima, Fehérgyarmat, Kőszeg, Létavértes, Letenye, Letkés, Makó, Nagylak, Nyírábrány, Nyírlugos, Putnok, Rajka, Rédics, Tiszabecs, Tompa, Tornyosnémeti, Vámosszabadi, Záhony).

Korábban írtuk

Az NVI elektronikus úton küldi meg az érintett külképviseleti választási irodának azoknak a választópolgároknak a jegyzékét, akik a regisztrációnál jelezték, hogy a szavazási levélcsomagot a külképviseleten kívánják átvenni.

A levélcsomagokat június 7-ig munkanapokon és június 9-én lehet átvenni a külképviseleteken, általában 9 és 16 óra között, de három külképviseleten (Beregszász, Ungvár, Szabadka) hosszabbított nyitvatartással várják a választókat.

A szavazási levélcsomagot kizárólag a jegyzéken szereplő választópolgár veheti át, meghatalmazottja nem.

Lehetőség van arra, hogy a szavazólap és a nyilatkozat kitöltése után a választópolgár a külképviseleten leadja szavazatát. Annak, aki a válaszboríték leadására megjelenik a külképviseleten, személyazonossága ellenőrzése nélkül biztosítani kell, hogy a saját vagy más választópolgár válaszborítékját bedobja az urnába.

A szavazó szabadon dönthet arról, milyen úton juttatja vissza voksát az NVI-hez. A válaszborítékot feladhatja postán (bárhonnan ingyen), ebben az esetben a levélnek június 9-én 19 óráig meg kell érkeznie a Nemzeti Választási Irodához. Feladhatja térítés ellenében bármelyik külképviseletre címezve is, a beérkezés határideje ilyenkor a külképviseleti szavazás vége.

A válaszboríték leadható Magyarországon, bármelyik országgyűlési egyéni választókerületi választási irodában a szavazás napján 6 és 19 óra között, valamint bármely külképviseleten is a szavazást megelőző két hétben munkanapokon, a külképviseletek általában 9 és 16 óra között vannak nyitva. Van azonban három külképviselet, ahol hosszabbított nyitvatartással fogadják a levélszavazatokat: Szabadkán, Beregszászon és Ungváron, ott reggel 6-tól este 8 óráig biztosítják a szavazási iratok átvételét és a kitöltött szavazólapok leadását.