Hirdetés

Novák Katalin november 27-én hivatalos látogatásra Kijevbe utazott, majd a kárpátaljai magyar közösségekhez vezetett az útja. Az elnök asszony a sötétbe borult Beregszászban gyújtotta meg az első adventi gyertyát is. A legfőbb magyar közjogi méltóság kárpátaljai látogatásának üzenete célba ért, egyértelművé tette, hogy a határon túli magyarok számíthatnak az anyaországra. Ez pedig fontos kapaszkodó azoknak a tízezreknek, akik az ukrán állam túszaiként élik mindennapjaikat. Az elnök a megelőző napokban a Sándor-palotában fogadta Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökét.

A két magyar politikus megbeszélésére azért Budapesten került sor, mert Brenzovics Lászlót Ukrajnában szeparatizmussal és hazaárulással vádolják a hatóságok. Bár elfogatóparancsot nem adtak ki ellene és a vádiratot nem továbbították a bíróságnak, Brenzovics Lászlónak nem tanácsos hazamennie. Jó eséllyel számíthatna arra, hogy ügyét politikai célokra használja fel a kijevi vezetés. A háború kitörése óta nemcsak a magyarok legitim politikai képviselőire, intézményi vezetőire, hanem a teljes kárpátaljai magyarságra iszonyatos nyomás nehezedik.

A megfélemlítés eredményességét jelzi, hogy az általunk megkeresett kárpátaljai magyarok csak teljes anonimitásban voltak hajlandók nyilatkozni. Különösen a köztisztviselők, akik nagyon gyorsan megkaphatják a hazaáruló bélyeget – ez sok esetben valóságos halálos ítélettel egyenértékű, ugyanis a hírhedt Mirotvorec-listán szereplők közül többeket meggyilkoltak az utóbbi években –, az egyszerű polgároknak pedig a hatóságok zaklatásától kell tartaniuk, amennyiben mesélnek a magyar sajtónak az Ukrajnában kialakult helyzetről.

Panaszkodni pedig bőven van miért. A helyzet ugyanis nemcsak a háború sújtotta vidékeken, hanem a rakétatámadásoktól megkímélt Kárpátalján is katasztrofálissá vált az elmúlt hónapokban.

Korábban írtuk

– Vannak olyan beregvidéki települések, ahol három napig nem volt áram. Munka alig, az árak az egekben, a férfiak bujkálnak a behívó elől. Teljes a depresszió – mondja egy negyvenes éveiben járó férfi.

Egy fiatal tanártól megtudjuk, hogy a háztömbjükben a beszélgetésünket megelőző napon 18 órán át nem volt áram, az ilyen hosszúságú kimaradások pedig egyáltalán nem szokatlanok a környékükön. Az áramszünetek és a mobilhálózatok ingadozása, a térerő durva csökkenése miatt az emberek egymással is nehezen tudnak kommunikálni.

Beregszász magyar polgármestere, Babják Zoltán a Facebookon közzétett bejegyzésben nyugtatta a lakosokat, köztük a kisgyermekes anyukákat, akik a férjük menekülése vagy besorozása miatt maradtak egyedül gyermekeikkel. A sötét lakásokban ugyanis az emberek még kevésbé érzik magukat biztonságban, mint korábban, különösen, hogy odakint is egyre hamarabb sötétedik. Az orosz csapatok Ukrajna áramtermelési kapacitását támadják, így takarékosságból kell folyamatosan áramszüneteket elrendelni. Elsőbbséget a kritikus infrastruktúrák, a kórházak, laktanyák, rendőrőrsök élveznek, a lakosságnak kevesebb jut.

Az emberek egyre kevésbé érik be a hivatalos válaszokkal, többen tudni vélik, hogy az illetékesek visszaélései miatt kell a tervezettnél és az indokoltnál sokkal hosszabb ideig áramszünetet elrendelni a kárpátaljai településeken. A helyi áramszolgáltató honlapján – amelynek magyarországi elérése korlátozva van – szabályos rendben tüntették fel az egyes városok, kistelepülések, városrészek áramszüneti időbeosztását. Ezt azonban valamilyen okból sosem sikerül betartaniuk az energiavállalat munkatársainak.

– Az áramkimaradásokat az orosz légi csapásokkal indokolják, de ez hazugság. Exportálják az áramot, valaki tömi a zsebét ezzel is – állítja egy középkorú férfi, aki a háború előtt az állami szférában dolgozott.

Már az ukrán kormány illetékesei is foglalkoznak a kérdéssel, hogy miért éppen Kárpátalját sújtja leginkább az áramkimaradás, az országot uraló káoszban azonban aligha várható gyors válasz. Az emberek addig is saját erőből próbálnak boldogulni, sokan motoros aggregátorral termelnek áramot. Már akinek jut pénze benzinre, illetve korábban megengedhette magának, hogy áramtermelőt vásároljon. Ők azonban a kisebbség, mivel az eszközök és az üzemanyag ára is irtózatosan megemelkedett az utóbbi időben.

Az infláció nemcsak az energiatermelést, hanem minden terméket érint, az áremelkedések pedig hatnak egymásra és tovább gerjesztik az inflációt. A boltok nagy része is aggregátorról nyeri az áramot, az üzemanyag díja így kétszeresen is megjelenik a termékek árában. Egy kiló kenyér 16 hrivnyáról 26-ra (280 forint), a benzin 28-ról 55-re (585 forint) drágult. Magyarországi mércével nem tűnik soknak, de kint szinte megfizethetetlen. A rezsidíjakat szerencsére befagyasztották, így a szűkösen adagolt energiáért legalább nem kell csillagászati árakat fizetniük az embereknek. Legfeljebb csak az európai adófizetőknek, akiknek a zsebéből az Ukrajnának szánt segélyeket finanszírozzák. Az elöregedett vízvezetékrendszer miatt sokan vízhez is csak úgy jutnak, ha elektromos szivattyút használnak, így amikor nincs áram, nincs víz sem.

Gáz még akad, a készletek azonban egyre szűkösebbek. Egy kisgyermekes anyuka elmeséli, hogy a hideg beálltával a konyhában húzta össze magát a család, amit a gáztűzhellyel fűtöttek fel. Így is majd megfagytak, de szerencséjükre a hölgy szüleinek akadt egy használaton kívüli kályhája. Saját zsebből nem tudtak volna kifizetni egy újat vagy használtat; mostanra már a korábbi háromszorosába kerülne. Aki tehette, áttért a fatüzelésre, előkerültek a régi sparheltek, kiskályhák, a társasházakban sok esetben balesetveszélyes kéményeken vezetik ki a füstöt. Szenet évek óta nem kapni, de nyerészkedők által jócskán felvert árú tűzifát még igen.

Novák Katalin beregszászi lakosokkal beszélget

– Elvileg néhány napja egy kormányhatározattal megtiltották a tűzifa exportját, írásban azonban még nem jelent meg a rendelkezés. Ukrán megoldás, egyes vám­udvarokban még vámolnak fát, máshol már nem. Úgy tűnik, a törvények nem egységesen érvényesek az országban – meséli fáradt hangon egy munkácsi férfi, hozzátéve, hogy a központi rendelkezések időnként igazán kedvezhetnének a kárpátaljai magyarságnak is, ne folyton Kijev büntető kezét érezzék magukon.

Az ukrán–magyar együttélés pedig fele­más dolog. A központi vezetés nem akarja feltétlenül a magyarok ellen hergelni az ukránokat, de nem is tesz semmit a gyűlölet feléledése ellen. A közösségi médiában iszonyatosan hangosak a magyarellenes csoportok, a soviniszta politikusok pedig a kormány szemérmes hallgatása közepette a munkácsi turulszobor ledöntéséhez hasonló akciókkal csatornázzák a számukra megfelelő mederbe a kárpátaljai ukránokban felgyülemlett indulatokat. Ahogy egy kárpátaljai tisztviselő megfogalmazta:

– Nem támogatják nyíltan az ilyen akciókat, de kapóra jön nekik, hogy nem másról folyik a vita a médiában.

Novák Katalin látogatására iszonyatosan feszült időszakban került sor. Jellemző, hogy az ukrán média alig számolt be az eseményről. A magyarok úgy érzik, hogy az ukrán sajtó magyarellenes narratívájába nem illik bele az elnöki vizit. A kárpátaljai magyaroknak azonban sokat jelentett.

– Az anyaország figyelmét érezzük ezen keresztül, ebben a helyzetben pedig nem is tudnak többet tenni értünk – mondja egy ungvári hölgy.

Véleménye szerint a sovinisztáknak mindegy, hogy mit tesz a magyar kormány vagy a magyar elnök asszony, ők akkor is vicsorogni fognak a magyarokra.

A háború sokakat összezavart, a megkérdezett kárpátaljai magyarok többsége szerint helyben nincs gond magyarok és ukránok között. Komoly atrocitásokról sem lehet hallani. Egyedül a belső menekültekkel akadnak összetűzések.

– Megszólnak az utcán, hogy miért beszélünk ezen a „korcs nyelven” – mondja egy beregszászi férfi.

– Unatkoznak, sétálnak a piacon, a befőttet kinyittatják, hogy megkóstolnák, mielőtt megveszik. Kicsit jóllaknak, aztán mennek tovább. Gyakorlatilag packáznak a magyar árusokkal – mondja egy másik, Beregszász melletti faluban élő termelő.

Talán egy nap nyugvópontra érnek a belső migrációból származó feszültségek is. Állítólag sokan visszatérnek lakóhelyükre, jellemzően a munkahelyük miatt. Nem mellékes ugyanis, hogy a Kijevben vagy a belső megyék nagyvárosaiban duplaannyi a bér, mint Beregszászban. Ugyanabban a munkakörben Beregszászban 6-10 ezer hrivnyát, Kijevben 20-25 ezret lehet kapni. A menekültek közül azok maradtak Kárpátalján, akiknek valóban nincs hova menniük, a cégük átköltözött a megyébe, vagy akiknek elegendő tartalékuk van, hogy erőfeszítések nélkül is akár évekig jómódban éljenek.

Egyik forrásunk elmondja, hogy egyszer nem tudta megállni és odavetette a háborgó ukránoknak, Orbán Viktornak köszönhetik, hogy Kárpátalját nem bombázzák az oroszok. Megszólalását néma csend követte.

Kárpátalján hozzávetőleg 100 ezer magyar maradt. Hogy ők miért? Egy harmincas éveiben járó fiatal nő arról beszél, hogy csak azért nem menekültek át Magyarországra, mert a párja nem lépheti át a határt, és nem szeretné egyedül hagyni a bajban. Vőlegénye ráadásul nem is hagyhatja el a házat, nehogy besorozzák és a frontra irányítsák. Az ország egészén, így Kárpátalján is tart a mozgósítás negyedik hulláma.

– A legnagyobb szájuk azoknak van, akik már leléptek vagy elintézték a védettséget a behívó elől – mondja a fiatal hölgy.

– Már 2019-ben megmondtam, hogy Zelenszkij vagy egy majom lesz, mint Juscsenko, vagy szétvágja az országot. Az utóbbi teljesült. Mostanra nagyjából 20 millióan maradtunk az 1991-ben regisztrált 52 millióból. Ebből 7-8 millió nyugdíjas. Szlava Ukraine! – fakad ki egy negyvenes éveiben járó beregszászi férfi.

Úgy látja: Ukrajnának vége, legalábbis abban a formában, ahogy eddig ismertük. Megítélése szerint a kárpátaljai magyarság kilátásai sem jobbak.

– Ebben a helyzetben itt senkinek sincs jövője. Túlélünk, aztán meglátjuk. Egyelőre nem mehetek el, van egy házam, egy kutyám meg egy csomó védencem. Nem hagyhatom hátra az eddigi életem – mondja keserűen.

Egy roma felzárkóztatási programban dolgozó elbeszélése szerint a kárpátaljai cigányok nagy része már külföldön van, a nyugati országok adományain pedig sokkal jobban megélnek, mint odahaza bármikor. Tulajdonképpen ők a menekülési kényszer egyetlen nyertesei. Az ukránok megtizedelődtek, a magyarok sanyarú kenyéren tengődnek. És az egésznek sehol sem látszik a vége…