Felsőfokú tanulmányait 1946-ban kezdte a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán, ám egy évvel később elhagyta az országot, először Olaszországba, majd az USA-ba ment, ahol családjával együtt megkapta az amerikai állampolgárságot. 1956-ban többekkel együtt létrehozta a First Aid for Hungary alapítványt, és százhúszezer dollárt gyűjtött a magyar forradalom egyesült államokbeli menekültjei számára. 1970-ben visszatért Európába, Firenzében telepedett le, és a Zwack Unicum gyártásának és nemzetközi forgalmazásának felügyeletével foglalkozott, majd 1990-ben végleg hazaköltözött Magyarországra. Ebben az évben nevezték ki hazánk washingtoni nagykövetének, 1994 és 1998 között pedig Kecskemét független országgyűlési képviselője volt.

Az üzleti életben végzett munkásságáért több díjazásban is részesült, 2002-ben, majd 2004-ben az Év Vállalkozójának választották, 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztet, 2008-ban pedig Budapest díszpolgára címmel tüntették ki.

A családi vállalatot két legfiatalabb gyermeke, Zwack Sándor és Zwack Izabella építik tovább a jövőben.