Meghatározták a fejlesztési szempontokat a Rákosrendezőre tervezett beruházáshoz
Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjének közös javaslatára a Fővárosi Közgyűlés szerdán kinyilvánította: elkötelezettek Rákosrendező fejlesztése mellett és meghatározták, milyen elveket kell szem előtt tartani a terület fejlesztése során.A képviselők 20 igen szavazattal és 10 tartózkodás mellett fogadták el a javaslatot.
A testület rögzítette: legalább 25 hektáros új közpark kialakítása szükséges a területen a XIII.-XIV. kerületet összekötő zöldút létrehozásával, a fejlesztési területen legfeljebb 15 ezer lakás létesíthető, és a megfizethető új lakások aránya minden egyes beruházási ütemben el kell, hogy érje a 20 százalékot.
A főpolgármester előterjesztőként arról beszélt, a kormány terve a mini-Dubajról nem a lakhatást, életminőséget szolgálja és fontosnak nevezte, hogy a közgyűlésnek legyen álláspontja a kérdésben, amit képviselni tudnak az építésügyi minisztériummal folytatott tárgyalásokon. Karácsony Gergely úgy fogalmazott: nemzetközi szerződésnek álcázott paraván mögött, a magyar állam az ország legértékesebb telkét átadja egy másik állam által kinevezett beruházónak, ez a pedig szerinte „nettó hazaárulás”.
Előterjesztőként Vitézy Dávid kiemelte: itt a lehetőség, hogy olyan funkciókkal gazdagítsák a rozsdaövezeteket, amikből hiány van, nevezetesen a megfizethető lakhatással és hozzáférhető, minőségi zöldfelülettel. Hozzátette, ezért javasolták, hogy rögzítsék, a város számára milyen beépítési karakter és funkció lenne kívánatos a területen, és ehhez milyen közlekedésfejlesztési beruházások szükségesek.
Vitézy Dávid kiemelte: elutasítják, hogy a főváros jogköreit elvonva, külföldi befektetői érdekek mentén fejlődjön ez a fontos rozsdaövezet.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője amellett érvelt, hogy egyelőre korai a döntés, még nem készült el a terület fejlesztésének koncepciója.
A képviselők elfogadták Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetőjének javaslatát, hogy a felterjesztési joggal élve fejezzék ki, nem értenek egyet a pályaudvarok és környezetük hasznosítására kiírt pályázat feltételeivel és eljárásával és kérik annak a visszavonását. Rögzítették azt is, egyetértenek azzal, hogy a pályaudvarok és környékük magántőke bevonásával újuljon meg, de ehhez koncepcióterv kell, amely felméri, mely területeken lehetséges lakásépítés, kereskedelmiingatlan-fejlesztés, illetve milyen közcélú fejlesztések szükségesek.
A közgyűlés elfogadta Vitézy Dávid azon javaslatát is, hogy fejezzék ki: elkötelezettek a nyugati, keleti, déli és kelenföldi pályaudvarok és környezetük fejlesztése mellett, és élve a felterjesztési joggal, kezdeményezik a pályázati felhívások visszavonását.
A közgyűlés ugyancsak Vitézy Dávid és Karácsony Gergely javaslatára úgy döntött, megvizsgálják a 100E repülőtéri expressz autóbuszjárat útvonalának és járatsűrűségének kihasználtságát, és a kihasználtságra és az utasigényekre figyelemmel a főpolgármester szükség szerint javaslatot tesz új, hasonló funkciójú járatok indítására, a járatsűrűség módosítására. Azt is megvizsgálják, hogy BKK eredményének csökkenése nélkül miként biztosítható jelentős kedvezmény a buszjáraton azoknak, akik 30 napos vagy annál hosszabb érvényességű, Budapest területén helyi közösségi közlekedés igénybe vételére jogosító bérlettel rendelkeznek.
A képviselők többsége nem támogatta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetőjének és Gulyás Gergely Kristóf (Fidesz-KDNP) javaslatát, hogy a főpolgármester végezzen költségelemzést és felmérést a főváros által üzemeltetett közparkok körülkerítésére, térfigyelőkamera-rendszer fejlesztésére, a teljeskörű közvilágítás kiépítésére.
Béres András (Párbeszéd-Zöldek) javaslatára viszont úgy döntöttek, a főpolgármester kérjen tájékoztatást a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól az elmúlt három év petárdázással kapcsolatos intézkedéseiről, az idei szilveszteren mérjék meg a tűzijáték-használat okozta zaj- és légszennyezést, a természetvédelmi területekre gyakorolt hatásról. A főpolgármesternek társadalmi egyeztetést kell folytatnia a pirotechnikai eszközök használatának szigorításáról.
Vitézy Dávid javaslatára a képviselők felhívták a főpolgármestert, készíttessen megvalósíthatósági tanulmányt egy dunai folyami uszoda létesítéséről.
A Fidesz-KDNP fővárosi frakciója egy, a külvárosra szabott fejlesztési program létrehozatalát kezdeményezte ötmilliárd forint értékben az ülésen, ugyanakkor Balogh Balázs (Tisza Párt) módosító javaslatára arról döntöttek, hogy Karácsony Gergely tegy javaslatot a kormány számára ugyanezen célból egy 50 milliárd alap létrehozására.