Fotó: MTI/Soós Lajos
Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) sajtótájékoztatóján a Magyar Természettudományi Múzeumban 2024. október 4-én
Hirdetés

Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója kiemelte: kellenek azok a terek, azok a programok és azok a versenyek, amelyek a gyerekeknek, a fiataloknak felkeltik az érdeklődését a természettudományok, a kutatás, az innováció iránt.

A pályázat jelentőségéről szólva reményét fejezte ki, hogy idén az elmúlt évekhez képest több érdeklődő fiatalt köszönthetnek az OTIO-n, amelynek december 2. a jelentkezési határideje.

A 14-19 éves fiatalok számára meghirdetett versenyt a Magyar Innovációs Szövetség a KIM kiemelt támogatásával, a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának szakmai közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, a NIÜ-vel közösen hirdette meg.

A pályázati kiírás szerint a versenyen önálló projekttel induló fiatalok összesen több mint ötmillió forint jutalmat és költségtérítést kaphatnak, valamint a legeredményesebb felkészítő tanárok és középiskolák szintén kiemelt támogatásban részesülnek.

Korábban írtuk