Fotó: MTI/Cseke Csilla
Hirdetés

A közleményben azt írták, hogy a gyanú szerint a kapitány a balesetet okozó Viking Sigyn szállodahajó testvérhajóját irányította, amely feltehetően a Viking Sigyn mögött haladt. A gyanúsított észlelhette, hogy előtte, a Margit hídnál hajóbaleset történt és emberek estek a vízbe, ennek ellenére nem húzódott ki a bal part felé, és nem állt meg, a hajón nem rendelte el az „ember a vízben” riadót.

Saját személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, semmiféle intézkedést nem tett az emberek kimentésére – ismertették.

Hozzátették: a kényszerintézkedés elrendelése óta a gyanúsítottra rótt cselekmény tényállása és jogi minősítése nem változott, a megalapozott gyanú nem gyengült. A nyomozás folyamatban van, a továbbiakban tanúkihallgatások és tanúvallomások beszerzésére van szükség az ügyben.

Korábban írtuk

A gyanúsított külföldi állampolgár, magyarországi lakó- vagy állandó tartózkodási helye, kötődése nincs, ezért a bíróság álláspontja szerint az eljárási cselekményeknél jelenléte továbbra is csak bűnügyi felügyelet alkalmazásával biztosítható. Annak ideje alatt a terhelt köteles minden hónapban egy előre meghatározott időpontban személyesen jelentkezni a budapesti V. kerületi rendőrkapitányságon – olvasható a közleményben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság január végén rendelte el négy hónapra a Hableánnyal ütköző szállodahajó testvérhajója, a Viking Idun ukrán kapitányának bűnügyi felügyeletét.

A Viking Sigyn szállodahajó tavaly május 29-én a Margit híd közelében ütközés után maga alá gyűrte a Hableány sétahajót, amely elsüllyedt. A sétahajón 35-en voltak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét turistát sikerült kimenteni, 27 áldozat holttestét megtalálták, egy dél-koreai utast továbbra is eltűntként tartanak nyilván.