A Ripost főszerkesztője Orbán Viktorral beszélgetett. Ómolnár Miklós beszámolt róla, hogy a miniszterelnök érkezésekor az étterem vendégei elmosolyodtak, felálltak az asztaloktól, üdvözölték, biztatták, közös fotót kértek. A pénteken megjelent könnyed beszélgetés nem a szokásos témákról, hanem a kampány körüli érzelmekről szólt.

Fotó: Ripost, szerk: demokrata.hu

Orbán Viktornak a kampány a politizálás legszebb része. „Annyi szeretettel, biztatással találkozik az ember, hogy abból évekre feltöltődhet. Akik eljönnek, szemmel láthatóan azért jönnek, hogy végre személyesen is találkozhassunk. Mint régi ismerősök, akik, ha nem is találkoztak még soha, de pontosan tudják egymásról a lényeget.”

„Ezért nekem soha nem tehertétel az országjárás. A vidám kampányokat szeretem, amikor sok emberrel találkozhatok. Összemosolygunk és beszélgetni kezdünk” – mondta Orbán, aki senkit nem utasít vissza, ha közös képet kérnek tőle. „Örülök, ha megtisztelhetem őket. Jólesik ott állni mellettük, mintha egy iskolába jártunk volna, mintha szomszédok lennénk” – tette hozzá.

„Igenis büszke vagyok rá, hogy hozzám csak úgy oda lehet lépni, senkit nem taszigálnak el testőrök… Azért ilyen ritkán volt a magyar történelemben. És tényleg jólesik hallani, amikor odamondják, hajrá, csak így tovább, keményen, ne adja fel! Meg hogy mostanában jó érzés megint magyarnak lenni.”

A teljes interjú a ripost.hu-n olvasható.

demokrata.hu