A Magyar Liberális Párt és ifjúsági szervezete, a Liberális Fiatalok Társasága (LIFT) szerdán 24 órás demonstrációt kezdett a Parlament előtt, amelyen azt követelik, hogy az épületre újra helyezzék ki az uniós zászlót.

A párt elnökhelyettese a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján megismételte korábbi javaslatukat is, hogy az önmagukat „EU-pártinak” gondoló ellenzéki erők készítsenek közös listát az uniós választásra. Sermer Ádám – a kormányellenes tüntetésekre utalva – azt mondta, hogy az EP-választás tökéletes alkalom arra, hogy megmutassák, valóban ők a többség. A politikus úgy fogalmazott: ideológiai alapon, az EU mellett kiállva, együtt fordulhatnak szembe a kormány „Brüsszel-ellenes uszításával”.

Közösen töltött éjszakával csábítja maroknyi hívét a Magyar Liberális Párt.

Gepostet von Magyar Demokrata hetilap am Montag, 7. Mai 2018

Indoklásként kiemelte, hogy a Liberálisok készíttettek egy felmérést, amely azt mutatja, hogy a választók 45 százaléka hajlandó lenne egy közös listára szavazni az EP-választáson. Hozzátette, a közös listán induló pártok utólag eldönthetnék, hogy bejutott képviselőik melyik frakcióba üljenek be.

MTI