Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Pásztorok a Szent György-napi kihajtási ünnepen a hortobágyi mátai ménes lováspályáján 2024. április 27-én.
Hirdetés

Jakab Ádám, a település független polgármestere a helyszínen az MTI-nek elmondta: megújult környezetben várják a látogatókat. Emlékeztetett, 2023-ban felújították a pásztormúzeumot, a körszínt, és megújult a Hortobágyi Nemzeti Park látogatóközpontja is.

A vásár három napján színes kulturális és gasztronómiai programokkal is várják az érdeklődőket – tette hozzá.

Kiemelte: vasárnap felavatták a hortobágyi csárda egykori híres prímásának, Burai Zsigának az emléktábláját, Juha Richárd Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását, és Burai Zsigmondról nevezték el a csárdát és a víziszínpadot összekötő sétányt.

Ebből az alkalomból a víziszínpadon Roby Lakatos cigányzenekara muzsikált, neves nótaénekesek léptek fel vasárnap délután.

Korábban írtuk

Az érdeklődő közönség előtt Burai Zsigmond, a néhai híres prímás unokája idézte fel nagyapja emlékét, aki első cigányprímásként lett a Népművészet Mestere, és fiával együtt évtizedekig játszott a hortobágyi csárdában.

A helyszínen felvett játékát, dalait Párizsban bakelitlemezen is kiadták, ami világhírt szerzett a neves zenésznek – tette hozzá.

Jakab Ádám polgármester elmondta azt is, hogy hétfőn Puszta Feszt néven folkfesztivál lesz a vásártéren, augusztus 20-án, kedden pedig kenyérszentelésre várják az érdeklődőket, és megkoszorúzzák a Pásztorfiú szobrát.