Ellentmondásos nyilatkozatok, egyik pillanatról a másikra változó vélemények, elárult és többszörösen hátba szúrt szövetségesek jellemzik Karácsony Gergely politikusi karrierjét. Karácsony olyan karrierista politikus, akinek mindegy, melyik pártban milyen eszmét képvisel, ugyanis bármit és annak az ellenkezőjét is képes állítani.

Olyan zavaros körülmények között lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje, mint amilyen zavaros a baloldal egésze. Karácsony Gergely a programbemutató rendezvény után azt állította, csak aznap tudta meg, hogy Molnár Gyula pártelnök felkéri az MSZP miniszterelnök-jelöltjének. A rendezvény előtti napokban még határozottan tagadta az erről szóló pletykákat, mint mondta, ő a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, és nem folytat tárgyalásokat a szocialistákkal. A kaotikus helyzetet jól jellemzi, hogy Molnár Gyula az Együtt elnökeként mutatta be Karácsony Gergelyt, aki egy trágár hangfelvételben vallotta be, nem kellett volna hagynia, hogy rábeszéljék a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltségére.


SZDSZ-es a pályán

Karácsony Gergely 2000-ben szerzett szociológusdiplomát az ELTE Társadalomtudományi Karán, majd a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnél volt kutatásvezető, 2007-től pedig kutatási igazgató. Nem szeret egy helyben topogni, mindig kell valami újat csinálnia. Ezt mondta magáról 2010 elején, amikor a Medián igazgatói székéből átnyergelt az LMP kampányfőnöki posztjára. 2010 januárjában jelentette be, hogy politikusi pályára lép: „Nagyon nehéz döntés volt. Közvélemény-kutatóként tartottam magam a szakmai szerepkövetelményekhez, kerültem minden politikai részrehajlást. Most azonban olyan állapotban van az ország és a politika, hogy – bár tudom, személy szerint csak keveset tehetek ellene – nem hordhatom tovább az elfogulatlanság kényszerzubbonyát.”

Civil a pályán című írásában könnyes búcsút vesz a független értelmiségi léttől, holott 2010 előtt az SZDSZ holdudvarában tevékenykedett: Horn Gábornak, az SZDSZ koalíciós egyeztetésekért felelős államtitkárának tanácsadója lett. Ezt a Párbeszéd honlapján található önéletrajzában elhallgatja, pedig meghatározó élménye volt életének.

– A Medián a 2002-es SZDSZ-kampányban végzett felméréseket. Ennek révén személyesen is megismerkedtem néhány SZDSZ-es politikussal. Amikor Horn Gábor államtitkár lett, fölállított magának egy kisebb tanácsadó csapatot, ahová engem is meghívott. Az volt a dolgunk, hogy az SZDSZ politikai stratégiáját valamiképpen külső szemlélőként elemezzük, formáljuk. Nagyon élveztem, nagyon sokat tanultam ott a politikáról – nyilatkozta a Beszélőnek 2013-ban.

Ugyanitt arról beszélt, hogy az LMP már 2008-ban felkérte, legyen tagja a párt stratégiai tanácsadó testületének, de ezt nem vállalta, mert „időközben jött az EP-kampány, ahol mediánosként az SZDSZ-kampányban kellett dolgoznom”. Mint ismeretes, az SZDSZ alig 2 százalékot elérve hatalmasat bukott a 2009-es EP-választásokon, még a semmiből előbukkanó LMP-re is tízezerrel többen szavaztak.

Karácsony, aki ekkor már hét évet lehúzott a közvélemény-kutató szakmában, rádöbbent, hogy az SZDSZ-nek nincs jövője, ideje továbbállni.

– Úgy éreztem, az LMP előtt nyitva állnak a kapuk, megérett a helyzet arra, hogy a magyar politikai elit kapjon egy kis vérfrissítést. Megszédített az a lehetőség, hogy Magyarországon a zöldpolitika parlamenti erővé válhat – válaszolta arra a kérdésre, hogy miért vállalta el az LMP kampányfőnöki posztját. Az LMP több mint hét százalékkal bejutott a parlamentbe, Karácsony Gergely pedig országgyűlési képviselő és frakcióvezető-helyettes lett.


Fatális véletlen

A nyolc évvel ezelőtti események kísérteties hasonlóságot mutatnak a jelennel. Amikor a magát pártkötődés nélküli, független társadalomtudósnak valló Karácsony Gergely elvállalta az LMP kampányfőnökségét, határozottan elutasította, hogy  képviselőjelölt legyen. Sőt, egyenesen kikötötte, „a kampány időszakára felfüggesztem közvélemény-kutatói tevékenységemet, bár a pártlistán nem szerepelek”. Amikor az LMP budapesti listáján mégis megkapta az előkelő harmadik helyet, egy interjúban kérdőre vonták fenti állítása miatt.

– Nem is akartam bemenni a parlamentbe, csakhogy vita támadt a lista összeállításánál, aminek az én képviselői jelöltségem lett a kompromisszumos megoldása – nyilatkozta.

Később így szabadkozott:

– Egy fatális véletlen, egy tőlem független esemény miatt lettem képviselő. A budapesti lista harmadik helyéért erős belső küzdelem folyt, és akkor valaki kitalálta, hogy a viszályt úgy lehet megoldani, hogy legyen egy konszenzusos jelölt, akit mind a két tábor elfogad. Ez lettem én.

Karácsony saját állítása szerint tehát pontosan annyira nem akart parlamenti képviselő lenni, mint ahogy most a háta közepére kívánja a miniszterelnök-jelöltséget. Sokat árul el a jelleméről az is, amit a 2010-es választások után nyilatkozott.

– Kétségtelen, hogy otthon nem én vagyok a főnök. A Mediánnál is csak névleg voltam igazgató, mert az jobban vette ki magát – ismerte el.

Fentiek alapján felvetődik a kérdés: vajon most ki a főnöke Karácsony Gergelynek, aki névleg az MSZP miniszterelnök-jelöltje? Ha pedig egy fatális véletlen folytán ő lenne Magyarország miniszterelnöke, akkor is csak névleg lenne kormányfő, mert a háttérből mások irányítanák?


Elárult szövetség

Az a politikus beszél évek óta a baloldali összefogás szükségességéről, aki fő szerepet játszott abban, hogy a baloldal kis pártokra bomlott. Az LMP népszerűségvesztésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett, hiszen amikor a technikai koalícióról és arról kezdett el beszélni, hogy az LMP-nek előbb-utóbb össze kellene fognia a baloldallal, a jobb- és baloldaltól egyenlő távolságot kívánni tartó párt identitásválságba került, és megindult a lejtőn. Amikor 2013 elején az LMP kongresszusa jóváhagyta, hogy nem lépnek szövetségre Bajnai Gordon pártjával, az Együtt-tel, Karácsony Gergely még aznap kilépett az LMP-ből, majd hét egykori LMP-ssel megalakította a PM-et.

Ekkor már arról beszélt, a Bajnai-kormány teljesítményét tartja követendőnek, majd a 2014-es választásokra a PM szövetséget kötött az Együtt-tel. A politikus, akit annak idején „megszédített” a zöldpolitika, az LMP–PM pártszakadás után bevallotta, hogy már 2008-ban felfigyelt a baloldal „komoly válságára”, és már akkor úgy gondolta, az LMP lesz a magyarországi baloldal megújítója.

Amikor Karácsony Gergely hűséget fogadott Bajnai Gordonnak, az egykori kormányfő népszerűsége 10 százalék felett volt. Úgy tűnt, jó üzletet kötött azzal, hogy otthagyta a parlamenti küszöb környékén lavírozó LMP-t. Az Együtt–PM összefogás mégis csúfosan megbukott a választásokon, és kénytelen volt beérni egyetlen képviselői hellyel.

Az önkormányzati választásokon a teljes baloldal beállt Karácsony Gergely mögé, aki így Zuglóban elnyerte a polgármesteri címet. Miután Bajnai Gordon távozásával az Együtt is mikropárt lett, 2014 végén a PM taggyűlése úgy döntött, önállóan politizálnak tovább. Karácsony ekkor bejelentette, kiszáll az országos politikából, és csak a polgármesteri feladataira koncentrál. Szigetvári Viktor, az Együtt vezetője meglepőnek nevezte a szakítást, és úgy fogalmazott, a PM-mel akkor tudja tovább folytatni, ha „valaki kihúzza a kést a hátából”. Bár a hivatalos együttműködés megszűnt, a nem formális viszony megmaradt, hiszen a párt képviselői több rendezvényen, tüntetésen együtt szólaltak fel. Például a tavalyi augusztus 20-i médiaszabadságért szervezett tüntetést Karácsony Gergely és Juhász Péter közösen jelentette be. Tavaly ősszel pedig újra egymásra talált a két egyszázalékos párt, szövetségük az Új Pólus nevet kapta. Közös listával, közös jelöltekkel vágtak volna neki a 2018-as választásoknak…

Ezt a megállapodást rúgta fel Karácsony Gergely, és szúrta hátba szövetségeseit immár másodjára. Egyébként nem most kezdte játszani a „kint is vagyok, bent is vagyok” nevezetű játékot. Mint láttuk, politikusi pályafutása is így indult, de később szintén ezt az elvet folytatta. Jó példa erre a Magyar Szolidaritás Mozgalom szobordöntő tüntetése, ahol ő is ott mosolygott a tömegben, majd másnap azt nyilatkozta, nem értett egyet a „barbár akcióval”. Bár szóban elhatárolódott, a tüntetés után mégis jókedvűen vágta fel a Szolidaritás születésnapi tortáját Kónya Péterrel és azokkal, akik késsel szurkálták és darabokat vágtak ki a szoborból.

Karácsony Gergely magát szolid, kompromisszumkereső politikusnak láttatja, akit nem érdekelnek a pozíciók, ez azonban legalább annyira sántít, mint SZDSZ-tanácsadóként a független közvélemény-kutatói szerep. Létfontosságú számára, hogy a közvélemény egy joviális, mosolygós fiatalembert lásson, és a balhét lehetőleg mások vigyék el, például Juhász Péter, az Együtt elnöke.

Szállóigévé vált az a mondata, hogy a „szocikat jobban utálom, mint a Fideszt”, viszont azt is mondta, hogy a megosztottság miatt a Fideszt és Orbán Viktort nagyobb felelősség terheli, mint a baloldalt. Bármit és annak az ellenkezőjét is képes állítani. Miniszterelnök-jelölti programjában valóságos kánaánt – mindenkinek járó alapjövedelem, bérek és nyugdíjak drasztikus emelése – vázol fel, majd nevével viccelődve kijelenti, nem ígérheti, hogy „mindennap karácsony lesz”.

Emberünk olyan karrierista politikus, akinek mindegy, melyik pártban milyen eszmét képvisel. Amivel az a baj, hogy az ellenzék egy része – hülyének nézve a magyar választókat – olyan politikust állított miniszterelnök-jelöltnek, akinek saját bevallása szerint ehhez nincs semmi kedve, mert egy kerület irányítása is nagy kihívást jelent neki. Jó esély van arra, hogy a baloldal megmentése érdekében politizálni kezdő Karácsony Gergely inkább a baloldal sírásója lesz.

Lass Gábor