Arra koncentráltunk, hogy melyek azok a gazdasági szereplők és szektorok, amiket érdemes fejleszteni, hogy utána húzni tudják a többi ágazatot – mondta a Demokratának Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese. Hozzátette: a magyar gazdaság eredményessége miatt a kormány már évi 1000 milliárd forintot mellé tud tenni az uniós támogatásoknak. A politikus úgy véli, 2022-re Magyarország saját erejéből is képes lesz 3 százalék fölötti gazdasági növekedésre, az euró bevezetésére viszont hiába vagyunk alkalmasak, az unió bizonytalan jövője miatt jelenleg ez nincs kilátásban.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

– A néhány évvel ezelőtt elhatározott menetrend szerint a kormány 2018-ig gyorsítva akarja kiosztani az egyébként 2020-ig járó uniós támogatásokat. Egy évvel a határidő előtt hol tartunk ebben a folyamatban?

– A feladatot a tervezett ütemezésnél valamivel gyorsabban végezzük, most már a szorgalmi feladatnál tartunk. Eredeti terveink szerint ugyanis június végéig akartunk meghirdetni minden pályázatot, de ezt már március végéig teljesítettük. Vagyis a jelenlegi fejlesztési időszak összes pályázata elérhető. Mindenkinek meg kell tehát néznie, hogy a kiírt konstrukciók megfelelnek-e a céljaiknak. A szorgalmi feladat pedig az, hogy a források lekötésében is gyorsabban halad a kormány, az idei év fő feladata így már a beérkező pályázatok értékelése, az erősorrend felállítása és persze a szerződések megkötése.


– Azt hittem, az az új hír a szorgalmi feladat, hogy a kormány ezer milliárd forintot hozzátesz a 12 ezer milliárdos uniós keretösszeghez…

– Most már ennél is nagyobb összeg reálisnak látszik, úgy tűnik, a gazdaság teljesítőképességéből évente keletkezik ezer milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy az évi 2000 milliárd forint uniós támogatás mellé, amelynek 15 százaléka egyébként szintén hazai forrás, még hozzá tudunk tenni 1000 milliárd forintnyi hazai támogatást. Vagyis az a helyzet, amit átvettünk 2010-ben, hogy Magyarországon csak akkor történt fejlesztés, ha uniós pénz érkezett, megszűnt, és a fejlesztések bő egyharmada már belső forrásra támaszkodik. Az arány egyre nő, az lesz az optimum, akkor lesz egészséges a gazdaság, ha 50 százalék fölé kerül. Ez egyébként válasz az ellenzék vádjaira is. Mert ha valóban igaz lenne, hogy mindent ellopnak a sikeres vállalkozók, akkor nem keletkeznének ezek a hazai források, nem tudna a kormány a korábbinál jóval erőteljesebben támaszkodni a magyar gazdasági szereplők által megtermelt javakra.


– Ez arra is válasz, hogy mi lesz 2018 után? Korábban elhangzottak olyan aggodalmak, hogy ha a kormány gyorsan kiszórja az uniós támogatásokat, utána bedől a gazdaság….

– Már ez a megfogalmazás is az ellenzéki gazdaságpolitikának a kritikája. Az a gazdaságpolitika ugyanis, ami úgy gondol a fejlesztési forrásokra, mint valami normatívan elosztó rendszerre, valójában meg sem próbálja a magyar vállalkozásokat versenyképessé tenni. Ez egy egyenlősítő massza elv, amiben mindenki kap egy kicsit, vezetett el a 2010-es helyzethez, amikor a magyar gazdaság a göröggel együtt rohant a szakadék felé. Ezzel szemben mi arra koncentráltunk, hogy melyek azok a gazdasági szereplők és szektorok, amiket érdemes fejleszteni, hogy utána húzni tudják a többi ágazatot. Hogy ezeket a pénzeket gyorsan osztjuk ki, annak két oka van. Egyrészt, hogy minél előbb el tudjunk lépni a régió más tagállamaitól, másrészt pedig azok a tagállamok, amelyek a brit kilépést megelőzően nem kötik le az összes forrásukat, szembesülni fognak azzal a problémával, hogy jelentősen csökkennek az uniós kasszába beérkező összegek, vagyis kérdés, hogy ki fogja a számláikat kifizetni.


– Mik azok az ágazatok, amelyek a tartós növekedés alapjai lehetnek, vagyis ahová célzottan irányították a forrásokat?

– Egyrészt a termelő cégek. Például az autóipari beszállítók vagy az élelmiszer-feldolgozó ipar. Ahol a technológiai felkészültség jócskán elavult volt, ennek feljavítása pedig hatékonyságugrást eredményezett. Az autóipari ágazatokra azért is koncentrált a kormány, mert az itt működő vállalkozások lehetnek azok, amelyek az itt levő négy nagy autóipari gyártón keresztül, sőt később azokon túlmutatóan is, meg tudnak jelenni a világpiacon. Nagyon kevés első vonalbeli beszállító volt, és ma már több tucat van ennek a gazdaságpolitikának az eredményeként. A mezőgazdaságban a fejlesztési mellett birtokpolitikai döntéseket is kellett hoznunk. Ez az ágazat ugyanis alkalmas arra, hogy jelentős számban lekössünk szakképesítéssel nem rendelkező embereket, de csak a korábbitól különböző birtokszerkezet mellett. A családi kis- és közepes gazdaságokat támogatjuk, a hatékonyabb munkavégzés érdekében számukra biztosítunk eszköztámogatást, de ennek feltétele, hogy termelési szerkezetükben helyet biztosítsanak a helyi, alacsonyan képzett munkaerőnek. És meghatároztunk egy harmadik kört is, azokat a cégeket, amelyek regionálisan képesek magyar szolgáltatóként megjelenni, például az építőiparban, a gépipar különböző szegmenseiben, sőt akár a világpiacon is, mint a gyógyszeriparban, az informatikában. Ettől a fejlesztéspolitikától azt várjuk, hogy e kulcságazatok megerősödése után uniós források nélkül is lesz magyar gazdasági növekedés.


– Egy konferencián nemrég azt mondta, ez a belső tényezők által meghatározott növekedés már most is 2 százalék körül lehet. Ezt mire alapozza?

– Látszik a 2016-os évből, amikor a régi uniós ciklus forrásai már kifutottak, az újak pedig még nem jöttek meg, mégis ennyi volt a gazdasági növekedés. Ez cáfolta azokat, akik azt mondták, hogy a magyar gazdaságot kizárólag az uniós források hajtják.


– A belső források felé történő átstrukturálásban nagyjából félúton járhatunk? Azért gondolok erre, mert a jelenlegi 4 százalékos növekedésnek épp fele a 2…

– Én azt gondolom, hogy amikor a jelenlegi fejlesztéspolitika eredményeként a magyar gazdaság szerkezete átalakul, akkor úgy 2022-re, saját erőből is képesek leszünk 3 százalék fölötti gazdasági növekedésre. Amennyiben a világgazdaság a konjunktúra időszakában lesz, abból majd a magyar gazdaság is ki tudja venni a részét, ami egyáltalán nem volt jellemző a korábbi időszakra, amikor minden hazai fejlődés mögött hitel állt. Mi meg azt mondjuk, hogy minden olyan intézkedés, amit az emberek érdekében kiharcolunk Brüsszelben, a rezsicsökkentés vagy a családi otthonteremtési támogatás, a családi adózás, azért tud hosszú távon is a magyar gazdaság része maradni, mert ennek megvan az alapja, és nem hitelből finanszírozzuk.


– A nemrég lezáródott nemzeti konzultáción épp téma volt a rezsicsökkentés meg a brüsszeli központosító adópolitika. Ezek valóban veszélyben vannak, vagy csak próbáltak elébe menni esetleges folyamatoknak?

– A brüsszeli papírokból egyértelműen kirajzolódik, hogy Brüsszel túl szeretne terjeszkedni azokon a jogkörökön, amiket Magyarország átadott számára. Hazánkban volt egy népszavazás, ami arról döntött, hogy az európai közösség tagja szeretnénk lenni, és ezért cserébe bizonyos területeken lemondtunk a szuverenitásunkról. Az energiapolitika nem volt ezek között, ennek nemzeti kézben kell maradnia, mert jelentős mértékben meghatározza, hogy mennyire tud versenyképes lenni egy ország ipara, a gazdasági szereplők milyen költségszinten tudnak termelni. Ha egy ország kiengedi a szabályozást a kezéből, akkor ott fognak ezekről a kérdésekről dönteni, ahol nem az európai emberek életszínvonalát tekintik központi kérdésnek. Mint már többször láthattuk, az Európai Bizottság nemegyszer az energialobbi oldalára állt az európai polgárokkal szemben. Egyébként ugyanazt szeretnénk csinálni, amit a nagy európai államok kormányai, azt a fajta protekcionista gazdaságpolitikát, amivel – nagyon helyesen – kedveznek saját gazdasági szereplőiknek. Csakhogy ettől kezdve a magyar miniszterelnök álláspontját se minősítsék helytelennek, amikor a magyar gazdaság érdekeit védi.


– Az iparfejlesztéssel szemben a szolgáltató szektorok ugyanakkor panaszkodnak, hogy nekik kevés uniós forrás jut…

– Valóban, a fókuszált fejlesztési politikában azzal, hogy kijelöljük, mire szeretnénk költeni, egyúttal körülrajzoljuk azt is, hogy mire nem. Ebben a fejlesztési időszakban a szolgáltató szektor számára kevesebb lehetőséget nyitottunk. Ennek oka, hogy meggyőződésünk, ha a termelő ágazatokat felhúzzuk, akkor az itt megjelenő többletkapacitás önmagában generál olyan többletkeresletet, ami a szolgáltató szektort is megmozgatja. Nem mindig juthat mindenre pénz. Azt néztük, hogy melyik fogaskerék megmozgatásával mozdíthatjuk meg a legtöbb fogaskereket, ez pedig az ipar, vagyis a termelés, a foglalkoztatás. De egyértelmű, hogy a szolgáltató szektor számára is nyitunk pályázatokat, amint ezt a gazdasági mozgásterünk lehetővé teszi. Ilyen lehet a szállodaipar vagy a vidéki szálláshelyek fejlesztésére szánt 300 milliárdos csomag is.


– A foglalkoztatáspolitikai célok átstrukturálása része az uniós támogatások szempontrendszerének? Vagyis hogy már nem munkahelyteremtésre van szükség, hanem munkaerőhiány mutatkozik. Tudja-e követni például a váltást a közfoglalkoztatottak esetleges átirányítása, vagy mi a helyzet az állami alkalmazottak számának csökkentésével, ami mintha elakadt volna?

– A foglalkoztatáspolitika fő feladata valóban átterelődött a megfelelő szakképesítéssel rendelkező munkaerő előteremtésére. Hogy hét év kormányzás után már nem a munkanélküliséget kell legyőzni, azt hiszem, elismerése annak, amit eddig csináltunk. A közfoglalkoztatást, a képzettségbeli korlátokra is figyelve, valóban érdemes átstrukturálni. A kormány folyamatosan vizsgálja, miként tartható úgy fenn, hogy ne váljon a piaci foglalkoztatás konkurenciájává. A bürokráciacsökkentés viszont ténylegesen működik. Csak ezt részben elfedi, hogy átalakult az állami foglalkoztatás szerkezete. Mert korábban például az oktatási rendszer az önkormányzati szférához tartozott, ezért az ott dolgozók nem jelentek meg az állami foglalkoztatási statisztikákban. Amióta viszont megszüntettük az intézmények önkormányzati fenntartását, állami alkalmazottá váltak, vagyis látszólag növelik a létszámot. Másrészt több ezerrel több rendőr van ma Magyarországon, aminek a fontosságát senki nem vonja kétségbe. Hiába csökkent tehát jelentősen az állami háttérintézmények száma és vele az államnak dolgozók létszáma, a szigorúan állami alkalmazottakról szóló statisztika emelkedést mutathat. Ettől függetlenül továbbra is úgy gondolom, hogy az állami foglalkoztatásban még jelentős tartalékok vannak, ahonnan lehetne a piac felé terelni az embereket. De ezt előbb-utóbb a piac úgyis meg fogja oldani, mert a munkaerőhiány miatt a piaci bérek érezhetően el fognak lépni az állami szinttől – ugyanakkor jó lenne ezt kontrollált folyamatok között tartani, hogy az állam mellett is kitartsanak a jó szakemberek.


– A gazdasági növekedésre utaló számokban, vagyis az említett 2 és 4 százalékokban mennyire jelenik meg az adóhivatal eredményesebb munkája?

– Az adóhivatal hatékonyságának a változása valóban impozáns folyamatot mutat a 2010 előtti időszakhoz képest. De fontos hangsúlyozni, hogy ez az adópolitika egyszerűsítésének is az eredménye. Minél egyszerűbb a szabályokat betartani, annál kevésbé érdekeltek a betartásra kötelezettek ennek elkerülésében. És minél nagyobb mozgástere van a kormányzatnak az adópolitikai eszközrendszerén változtatni, annál inkább érdekeltté tudja tenni az embereket, hogy tisztán vegyenek részt a gazdasági életben. Ez tehát kettős ösztönzés, amit részben a jogszabályalkotás, részben pedig az adóhatóság működési eredménye határoz meg.


– Mondta, hogy a brit kilépés környékén megszűnhetnek az uniós források. Ez valós veszély, vagy csak felkészülünk a legrosszabbra?

– Valós veszély, hogy jelentősen csökkenhetnek, hiszen a britek komoly befizetői az európai közösségnek. Akkor még nem fognak teljesen megszűnni ezek a források, de átalakulnak, és az átalakulásnak egy következő fejezete is lesz, amikor nekifutunk a 2020–2027 közötti fejlesztési ciklusnak, ami körül most nagyon sok vita van. Nemcsak arról, hogy mennyi pénz marad, hanem hogy mely kérdések fognak tagállami szinten eldőlni, mely hatásköröket vonná magához Brüsszel, mire lehet a pénzeket felhasználni, vagy mi lesz az aránya a visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásoknak…


– Meddig élesedhet ki Magyarország és Brüsszel viszonya? Ha már a támogatások is jelentősen szűkülnek, és megmarad ez a bizonyos központosító törekvés, egyáltalán érdekeltek maradunk az unióban való bennmaradásban?

– Magyarország az Európai Unió elkötelezett híve. De mi a Kohl-féle Európának vagyunk a hívei, aminek lényege, hogy nagyon különböző adottsággal, sokféle történelmi múlttal rendelkező tagállamok működnek együtt egymással, és kötnek különböző kompromisszumokat. A kérdés az, hogy az európai közösség felismeri-e, hogy szakadék felé rohan, vagy megszűnik működni és szét­esik. Nem biztos tehát, hogy lesz Európai Unió, amin belül maradhatunk. Ha az a szemlélet győzedelmeskedik, ami mögött erős piaci lobbi van, vagyis hogy az uniónak figyelmen kívül kell hagynia a nemzetállami sajátosságokat, amelyek egyébként ezt a szövetséget sokszínűvé és erőssé teszik, akkor ez a közösség szét fog esni. És ma, ez az egyéni véleményem, a szétesésnek legalább akkora esélye van, mint az egyben maradásnak.


– Ennek tükrében, gondolom, az euró bevezetése szóba sem kerül mostanában a kormányüléseken. Pedig másfél évtized után a gazdaság immár teljesíti a feltételeket…

– Minden döntést akkor kell meghozni, amikor odaérünk a hídhoz. A magyar kormánynak egyszer majd valóban mérlegelnie kell, hogy érdekünk-e belépni az európai monetáris unióba. Jelenleg azt látjuk, hogy azok a tagállamok, leginkább a görögök, akik nagyon intenzíven haladtak az euró bevezetésével, ma sokkal nehezebb helyzetben vannak, mert kisebb a gazdasági mozgásterük. Mi azt gondoljuk, hogy a magyar gazdaság versenyképességének az egyik oka, hogy az önálló valutához kapcsolódó szuverenitási kérdések a kezünkben maradtak. Azok az államok, amelyek a válságot követően a Valutaalap vagy az Európai Bizottság forgatókönyve alapján menedzselték a gazdaságpolitikát, ma nagyobb adóssággal néznek szembe, mint a segítség igénybevétele előtt. Magyarország ugyanakkor időben visszafizette a nemzetközi szervezetektől felvett adósságát, és megszabadult az ebből adódó kötöttségektől is.

Szarka Sándor