A kormányfő úgy fogalmazott, az általa megnevezett három, különböző karakterű szakember közül egynek biztosan meglesz az esélye arra, hogy elnyerje a parlamenti többség támogatását és kormányt alakíthasson. A szocialisták a jelöltekről nem egyeztettek a liberálisokkal. Gyurcsány Ferenc telefonon közölte az elnökség döntését az SZDSZ vezetésével.

A Széchenyi-díjas történész Glatz Ferenc és Surányi György volt jegybankelnök neve eddig is forgott a sajtóban. Vértes András, az egykori Országos Tervhivatal főosztályvezetője, a GKI Gazdaságkutató Zrt. jelenlegi elnöke viszont meglepetés, ő nem szerepelt a miniszterelnök-jelöltek különböző listáin.

Gyurcsány Ferenc Surányi mellett Vértest is megemlítette az őszödi beszédben, de az ő szakértelmét nem kérdőjelezte meg. A GKI elnöke egyébként egy tavaly februári interjúban alaposan alábecsülte a pénzügyi-gazdasági válság várható hatását, amikor kijelentette, a magyar gazdaság fejlődési pályája 2008-ban kedvezőbb lesz a tavalyinál.

Az SZDSZ hivatalosan csak holnap foglal állást a nevekről. Nem hivatalosan a liberálisok elképedtek Vértes neve hallatán az Index értesülése szerint. Az SZDSZ politikusai emlékeztettek, Vértes közölte, a válság nem gyűrűzik be Magyarországra, mert remek a gyurcsányi politika.

Inflációkövető nyugdíjemelés, a nyugdíjminimum-, a hozzá kötődő szociális juttatások- és a családi pótlék befagyasztása, megszűnő gázártámogatás, kamattámogatás és szocpol. A Gyurcsány-kormány elvetett megszorító csomagját hajthatja végre az új kabinet.

Az Index internetes portál értesülései szerint a jóléti kiadások megnyirbálását tartalmazó tervezetet a Pénzügyminisztérium másfél hónapja terjesztette a kormány elé. A Gyurcsány-kabinet azonban nem merte vállalni bevezetését, mert az intézkedések egyértelmű vesztesei az MSZP törzsszavazói lettek volna. Az elvetett javaslat idén 200, jövőre pedig 600 milliárd forinttal csökkentené a költségvetési kiadásokat. Gyurcsány Ferenc utalt arra, hogy kidolgozott, végigszámolt javaslatokat hagy utódjára.

(hírTV)