– Ön 1990-ben a szovjet csapatkivonás folyamatának vezető jogászaként, 1998-tól pedig a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgató-helyetteseként testközelből is láthatta a privatizációs folyamat egyes elemeit. Hogyan zajlott le ez?

– A rendszerváltást megelőzően a kommunista hatalom ráébredt arra, hogy magántőke bevonása nélkül az állami, társadalmi tulajdon szentségére épülő szocialista téveszme teljesen működésképtelen, és úgy döntött, hogy a magántőkét elkezdi bevonni a magyar gazdaságba. 1988-ban megszületett a gazdasági társaságokról és a külföldiek befektetéséről szóló törvény, és megindult a spontán privatizáció. Azonban adódott egy probléma. Az utolsó kommunista kormány a befektetőket ugyan vonzotta, de elfelejtett arról törvényt hozni, hogy az államosítással felgyülemlő állami tulajdont, ha már egyszer elvette az állampolgároktól, védje is meg a harácsoló befektetőktől. Negyvenöt év történelmi rablás után az állam jóvátehette volna az addig elkövetett bűnét. De nem ez történt. Ehelyett az állami klientúra a spontán privatizációval elkezdte kifosztani a magyar nemzetet. Ennek köszönhetően a nemzeti vagyon óriási százaléka ingyen és bérmentve, vagy nagyon nyomott áron magánzsebekbe került.

– Mit jelent ez számokban?

– A nyolcvanas évek végén 2900 állami vállalatot tartottunk nyilván, amelyek élén a szocialista nómenklatúra emberei ültek. Ők nagyon jól látták, hogy semmilyen privatizációt szabályozó törvény nincs, így úgymond jogszabályszerűen elkezdték a vagyont privatizálni, és a gyurcsányi szófordulattal élve, „trükkök százaival” elérték, hogy a működő nemzeti vagyon 60-70 százaléka olcsón vagy ingyen, illetve erős banki hitelektől támogatva magánzsebekbe kerüljön. A rendszerváltozás óta az Állami Számvevőszéknek köszönhetően ma már jobban átlátjuk ezeket az adatokat, amelyekhez egyébként bárki hozzáférhet, mert nyilvánosak. 1990-ben az Antall-kormány alatt már születtek vagyonvédelmi jogszabályok, de ezek annyit értek, amennyit betartottak belőlük. Ez abból is látszik, hogy az Állami Számvevőszék 2002-es forintárfolyamon kalkulált adatai szerint a privatizálható vagyon összértéke több mint 12 ezer milliárd forint volt. Ebből a 12 ezer milliárdnyi vagyonból csupán 7 ezer milliárdnak a sorsa követhető nyomon. 5,4 milliárdnyi vagyon sorsa ismeretlen. Az ÁSZ szerint ebből az összegből 1,4 ezer milliárd vagyon eltűnését többek között azzal lehet indokolni, hogy áron alul értékesítettek vagy felszámoltak cégeket. De a legnagyobb jóindulat mellett is mintegy 4 ezer milliárd forint értékű állami vagyon sorsa ismeretlen. Azaz eltűnt.

– Hová?

– Az ÁSZ-jelentés hivatkozása alapján elemzők szerint magánzsebekbe került. Pedig ennek az összegnek a közös államkasszában lett volna a helye. De menjünk tovább. 2003-ban indult meg igazán a privatizáció felfokozott, neuralgikus folyamata, amikor a Medgyessy és később a Gyurcsány-kormányok idején már a nemzetstratégiailag kiemelt vállalatokhoz is hozzányúltak. Ez a folyamat teljesen felpörgött, olyannyira, hogy az 1992-ben még meglévő, mintegy 164 nemzetstratégiailag jelentős vállalat száma 2003 és 2008 között 44-re csökkent. Ez azt jelenti, hogy az összes jelentős energiaszolgáltató és vízellátással kapcsolatos vállalatot, illetve hungarikumot, manufaktúrát értékesítették, illetve a tavaly elfogadott állami vagyontörvény segítségével most fognak értékesíteni. Mára oda jutottunk, hogy az összes nemzeti tiszta jövedelem 92 százalékát 20 külföldi multinacionális társaság birtokolja, illetve a magánjavak 48 százaléka mindössze a lakosság százalékának, azaz mintegy háromszázezer embernek a kezében van, míg a maradékon tízmillióan osztozunk. Az előbb említett privatizációs veszteségek pedig csak tovább nőnek, ha még hozzátesszük azt is, hogy meghatározó vélemények szerint a hatalmat birtokló politikai elitet is átfogó korrupció egyes számítások alapján évi 700 milliárd forint veszteséget jelent az államnak. Mindezeket figyelembe véve jutottunk el oda, hogy ma minden állampolgárnak 1,7 millió forint körüli összeget kellene befizetni az államkasszába, hogy pótolja az államháztartás hiányát. Egy felelős kormányzás és megfelelő, nem szétlopkodott privatizáció mellett azonban lehetnénk teljesen más helyzetben is.

– Bár a szovjet csapatok kivonultak, a szocialista alkotmányunk azt sugallja, hogy nem zárult le minden folyamat.

– Nagyon elkeserítő a helyzet. Azt láthatjuk, hogy Magyarország az egyetlen a volt szocialista országok közül, amelynek nincs új alkotmánya. Érzelmileg sem feltöltő erő az, hogy még mindig a szocialista alkotmányt toldozgatjuk, foltozgatjuk. Megoszlanak a vélemények arról, hogy jó-e a hatályos alkotmány. Sokan mondják, hogy a meglévő végül is demokratikus alaptörvény, csak nem tartjuk be. De az őszödi beszéd óta látható, hogy az alkotmányból mennyire hiányoznak például azok a rendelkezések, amelyek lehetővé tennék a képviselők visszahívását, vagy a parlament feloszlatását arra az esetre, ha a népfelség elve alapján a nemzet elégedetlen a négyéves ciklust töltő parlamenti többség vagy a kormány munkájával. Azonban nem csak a nemzetnek nincs ilyen lehetősége, a köztársasági elnöknek sincs, így senki más nem tudja például a miniszterelnököt eltávolítani a posztjáról, csak azok, akik polcra emelték. Ez az alkotmány egyik óriási hiányossága. De ha tovább megyünk: hiszek a montesquieu-i elvben, amely szerint az államhatalmi ágakat élesen el kell választani egymástól, mert különben a demokrácia veszélybe kerül. Ehhez képest az alkotmány lehetővé teszi, hogy a kormány tagjai, akik a végrehajtó hatalom letéteményesei, egyszerre parlamenti képviselők is lehetnek. Az alkotmánybíróság szerint ugyan alkotmányos a megoldás, a végeredménye ugyanakkor tragikus lehet. De az alkotmány nem tiltja azt sem, hogy egy pártnak az elnöke egyben kormányfő legyen. Ha nincs morális tartás a képviselőkben vagy azokban, akik a hatalmat gyakorolják, akkor eljuthatunk oda, ahova ma jutottunk: a végrehajtó hatalom kidolgoz egy törvényjavaslatot, aztán azok, akik kidolgozták, megszavazzák, és természetesen az egész mögött ott áll kézivezérléssel az irányító párt. Bár az Alkotmány szerint a párt nem irányíthat közvetlenül egyetlen állami szervet sem, mégis kialakult az a helyzet, hogy ma a szocialista párt vezetője irányítja a kormányt és a parlamenti kormánykisebbséget is. Mint a kommunista diktatúrában. Biztos vagyok benne, hogyha a megfelelő demokratikus eszközeink meglennének, és az alkotmány lehetővé tenné, hogy hatékony jogi úton, demokratikusan rendezzük ezeket a visszásságokat, nem lenne értelmetlen utcai kukagyújtogatás, rombolás. Nem kellene olyan eszközöket bevetni, mint most, amelyek nemcsak milliárdokat visznek el, hanem a nemzet szétzilálását is eredményezik.

– Hogyan védhetnénk meg hathatósan a maradék nemzeti vagyont?

– Hál’ Istennek még megmaradt az állami feladat ellátását szolgáló vagyon jelentős része. Ez alatt az ingatlanokat, termőföldet, nemzeti kincseinket, műgyűjteményeket és műemlékeket értem, bár a termőföldekkel kapcsolatban mindent megtesz a hatalom azért, hogy ne a családi gazdaságok, hanem a nagytőkés hatalom húzzon belőle hasznot. A műemlékekkel kapcsolatban pedig készül az ágazati minisztériumban az a törvénytervezet, ami a jelen pillanatban több mint 300 kizárólagos állami tulajdonban lévő műemlékek listáját megnyirbálná majd, de azért még mindig van mit megvédeni. Először is egy felelős kormányra van sürgősen szükség, mert ha nem, az államtalanítási folyamat eredményeként az állam fenntartása is lehetetlenné válik. A felelős kormány mellett kellene egy teljesen új alapokra helyezett vagyontörvény is. A tulajdonosi joggyakorlást pedig nem egy részvénytársaságnak kellene intézni, mint ma teszi azt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Pénzügyminisztérium felügyelete alatt. Számomra a költségvetési szervként működő Kincstári Jogügyi Igazgatóság intézménye lenne az ideális, amely a háború előtt is ezt a feladatot látta el. Bármilyen szervezet is őrködik a nemzeti vagyon felett, tisztában kell lennie azzal, hogy az állam tulajdona a nemzet vagyona, hiszen ezt a tételt az alkotmány is rögzíti. A nemzet ugyanis rábízta az államra, egy elkülönült szervezetre a vagyonát, és közpénzekkel, közterhek megfizetésével biztosítja az állami feladatok ellátását. Ezért a vagyonnal való rendelkezés joga nem a végrehajtó hatalom, azaz a kormány, esetleg egy zrt. vagy a minisztérium feladata, hanem a parlament vagy a köztársasági elnök alá rendelt szervezeté. A nemzeti vagyontárgyak értékesítését pedig kétharmados törvénnyel kellene védeni.

– Voltak ilyen törekvések?

– A tavalyi vagyontörvény elfogadása elleni fellépésként Molnár Oszkár képviselő úrral, Edelény fideszes polgármesterével kidolgoztunk egy vagyontörvényt, amit ő akkor egyéni képviselőként benyújtott a parlamentbe. Elvileg ez ma is ott van a parlament asztalán, hacsak nem került a szemétkosárba. Egyébként, ha jól emlékszem, 2005-ben az ellenzék más képviselője is nyújtott be vagyonvédelmi törvényt, annak a sorsa is ismeretlen.

– A nemzeti vagyon védelmén túl milyen intézkedések lennének szükségesek a vagyon megtartása, az állam erősítése érdekében?

– A privatizációs szerződéseket tételenként felül kell vizsgálni. A felelős kormánynak ki kell mondania, hogy melyek azok a nemzetstratégiailag fontos területek, amelyekhez kapcsolódó társaságokat vissza kell venni állami tulajdonba. Természetesen nem államosításra gondolok, hiszen az nem demokratikus eszköz, de véleményem szerint a közpénzek egy részét arra lehetne fordítani, hogy a stratégiailag fontos vállalatokat visszavásároljuk. Ez nem képtelenség, hiszen jól tudjuk, hogy nálunk sokkal fejlettebb demokratikus államokban is törekszenek a nemzet számára fontos stratégiai vállalatok visszavásárlására. Az állami tulajdonban tartás és a vagyon megfelelő kezelése, vagyis az erős, gazdag állam az egyetlen olyan lehetőség, ami egy nemzetet, egy országot a globalizáció támadásai ellen képes megvédeni. Azt, hogy ez nem csupán fantazmagória, a jelenlegi szituáció mutatja a legjobban. A mostani világválság teljesen egyértelműen azt az álláspontot húzza alá, amit a polgári ellenzék és magam is képviselek évek óta: az államot nem felszámolni, hanem erősíteni kell, de ettől még az államszervezet lehet ésszerűen kicsi. Megfelelő vagyonnal és erővel kell ahhoz rendelkeznie az államnak, hogy a globalizáció káros hatásait ki tudja védeni, állampolgárai kiszolgáltatottságát meg tudja akadályozni, és a nemzetállam jelleget meg tudja tartani.

Usztics Anna