„Megrendítő figyelmeztetés a történelmi felejtés ellen”

Kövér László az Egy diktatúra hagyatéka – Állambiztonsági iratok és történetek című tárlat megnyitóján úgy fogalmazott: a kiállítás „arra tesz szakszerű kísérletet, hogy bemutassa, miként lehet egy államot a saját nemzete ellen fordítani” és „az állambiztonság szervezetrendszerét a nemzet rabságban tartásának eszközévé tenni”.

Ismertetése szerint a kiállításon a levéltár kezelésében álló több mint ötmillió oldalnyi digitalizált iratanyagból, több mint egymillió megfigyelt személy aktáiból kerekednek ki „a legvidámabb barakknak hazudott egykori kommunista diktatúra mindennapjai”. „Minden akta és minden statisztikai adat mögött megalázott vagy megtört emberi sorsok rejlenek” – hívta fel a figyelmet Kövér László.

A házelnök úgy vélte: az a közösség, amely ismeri a történelmét, elkerülheti a múlt hibáinak megismétlődését, megakadályozhatja a régi bűnök újbóli elkövetését és növelheti annak esélyét is, hogy szabad életet éljen.

Kövér László szerint ehhez érteni kell a szabadság mibenlétét, mert – mint fogalmazott – „emberhez méltó körülményeket csak a magyar választópolgárok többségének akaratán alapuló, sem népi, sem liberális jelzővel le nem minősített demokrácia és jogállam képes teremteni”. Mindenféle nyílt vagy rejtett, erőszakos vagy jogszerűnek hazudott idegen beavatkozás nélkül – fűzte hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a 20. században a kommunizmus egyszer sem a magyar emberek többségének akaratából került hatalomra Magyarországon. Három alkalommal is – 1919. március 21-én, majd 1947. február 25-én, végül 1956. november 4-én – „erőszakkal támadtak rá Magyarországra idegen hatalom támogatásával, elévülhetetlen hazaárulást elkövetve” – mondta.

Az 1919-es Tanácsköztársaságra utalva közölte, hogy a magyarországi bolsevikok már akkor kimutatták a foguk fehérjét: keresztényellenesség, magyarellenesség, mindenféle nemzeti érték és érdek rombolása jellemezte országlásukat.

Az 1947-es és 1956-os történelmi eseményeket is felidézve arról beszélt, hogy az egykori kommunista állambiztonság mindent megtehetett, mindenről dönthetett és tudhatott. „Sem a valóság, sem az igazság, sem a fennhangon hirdetett ideológia nem szolgált senkinek menedékül” – hangsúlyozta.

Szavai szerint a rendszer brutalitásának voltak fokozatai, de mindvégig megőrizte lényegét: „a nyers, kíméletlen erőszakot és arcátlan törvénytelenséget a maga védelmében”.

Kövér László egyúttal arra figyelmeztetett, hogyha „elfeledjük, ami a nagyszüleinkkel, szüleinkkel és velünk történt”, akkor a jövőben vagy akár már holnap más néven, más történelmi díszletek és jelszavak között hasonló elnyomó gépezet törhet mindannyiunkra„.

A házelnök úgy folytatta: az elmúlt húsz évben több figyelmeztető példa is megmutatta, hogy a posztkommunista politikai erőktől ma sem idegen, hogy a hatalmukba kerített államgépezetet saját népük érdekei ellen működtessék. Erre példaként említette a 2010 előtti lakossági devizahitelek ügyét, a 2004. december 5-i népszavazást, valamint 2006 őszén ”a kommunista diktatúra legsötétebb időszakát idéző rendőri és büntetőjogi terrort„.

A jelenlegi baloldalra utalva kijelentette: ”ma pedig semmit sem felejtve és semmit sem tanulva, bosszúszomjasan fenyegetik a velük egyet nem értőket perekkel, börtönnel, lámpavassal, földönfutóvá tétellel, szűk levegővel, és programként fogalmazzák meg az alkotmányos szabályok félrerúgását„.

”Úgy gondolják, megtehetik, hiszen mindez divatba látszik jönni az európai baloldal köreiben is„ – jegyezte meg.

Kövér László szavai zárásaként szólt arról, hogy a magyar választópolgárok békés és demokratikus úton 1990-ben nemcsak a kommunizmus, hanem 2010-ben a posztkommunizmus korszakát is lezárták. ”Ezzel – reméljük egyszer és mindenkorra – véget vetettek a hazaárulás politikai rendszerének is Magyarországon„ – hangoztatta.

Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBLT főigazgatója az eseményen az újonnan kialakított az interaktív közösségi és kiállító tér céljának nevezte olyan csoportok elérését, akiket eddig nem sikerült, eddig nem használt módszerek és a magyar múzeumokban még nem látott eszközök bemutatásának segítéségével. Felsorolása szerint kollégái negyedszázad alatt több száz publikációt, mintegy száz önálló monográfiát írtak, valamint többmillió fénymásolt oldallal járultak hozzá az egyéni információs kárpótláshoz, több tízezer állampolgárnak szolgáltattak adatot a családjukról.

”De mégis kevésnek éreztük ezt„ – így a főigazgató, aki hozzátette: a diktatúra titkosszolgálatainak és erőszakszervezeteinek története, mint ahányan azt tudni vélik, ezért újragondolták az ÁBLT küldetését és feladatait.

Müller Rolf történész, az ÁBLT osztályvezetője a többi között ismertette, hogy a kiállítás a levéltár elmúlt negyedszázadban felhalmozott tudásának segítségével csomópontok köré rendezve ad válogatást a 4,5 folyókilométernyi dokumentumból. Azokból államvédelmi és -biztonsági történetek rekonstruálhatók, amelyek közül jó néhány a kiállításon látható, hallható, olvasható – közölte.

Hozzátette, az ”emlékezethely„ külön bemutatja a vörös diktatúrával szembeni ellenállást, köztük 1956-ot, továbbá az elnyomás eszközeit, a kihallgatószobákat és internálótáborokat, valamint a politikai rendőrség ”láthatatlan„ erőszakmódszereit, illetve az államvédelmi és -biztonsági szervezetek intézményi hátterét, a legfelsőbb parancsnokokkal együtt.