Kormányzati források azt is megerősítették: a kabinet letett arról, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) épületét átalakítsák a Miniszterelnöki Hivatallá. Utóbbiról Veres János pénzügyminiszter is említést tett még a hét elején a kormányzati negyed végelszámolásáról szóló jelentés kapcsán.

Az Országházzal szemben a budapesti Kossuth téren álló FVM épületébe a teljes felújítás után 2009-ben költözött volna Gyurcsány Ferenc. A rekonstrukcióval összefüggő előkészítő-tervezési munkákra eredetileg 200 millió forintot szántak, a lap értesülései szerint eddig 15,6 millió forintot fizettek ki. Az erre vonatkozó szerződés lezárásával pedig várhatóan további 33 milliót adnak ki. Ez az összeg magában foglalja a felújítás tervezésével megbízott cég tervezési díját is.

(hirado.hu/Népszava)