Bombafenyegetések, antiszemita sértegetések és felfokozott hangulat: a közel-keleti konfliktus hatásai a német iskolákban is megmutatkoznak. Az SWR német közmédia Vollbild című oknyomozó műsorában bemutatott felmérés szerint a tanulók radikalizálódása figyelhető meg, egyes esetekben a szélsőséges incidensek számának növekedését észlelték, és feszült légkörről számoltak be.

Hirdetés

2018 óta tizenöt iszlamista motivációjú incidenst jelentettek az iskolákban, ebből tizennégyet 2023-ban. Ezek közül tizenegy eset időben és tényszerűen összefüggött a Hamász palesztin szervezet izraeli terrortámadásával és az azután kirobbant konfliktussal. A jelentések közül hat a hesseni iskolák elleni névtelen bombariadókra vonatkozott.

Úgy tűnik, hogy a szövetségi államok között nagy eltérések vannak ebben a kérdésben. Berlin például azt állítja, hogy az iskolákban a helyzet kezdetben feszült volt, de mára a körülményeknek megfelelően ismét megnyugodott a légkör. Néhány szövetségi tartomány nem válaszolt a felmérésre, vagy azt állította, hogy nem rögzíti az iskolákban történt iszlamista incidenseket. 

A Szövetségi Bűnügyi Hivatal aktuális adatai szerint az izraeli–palesztin háború Németországban különösen mély nyomot hagyott. Ezek szerint 2023-ban 4368 antiszemita hátterű bűncselekmény történt, amelyek több mint felét a háború kirobbanása után követték el, míg 2022-ben mindössze 61 ilyen jellegű bűncselekményt regisztrált a Szövetségi Bűnügyi Hivatal. 

Korábban írtuk

Terjed az iszlamizmus a fiatalok körében

Az Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke, Thomas Haldenwang hasonló jelenségre hívta fel a figyelmet:

A közel-keleti konfliktus az antiszemitizmus elszabadulását okozta Németországban. A tanárok és a szociális munkások mindennapi munkájuk során tapasztalják, hogy a fiatalok fogékonyak az iszlamista eszmékre. A tanulók például a Hamászt szabadságmozgalomnak nevezik, vagy nemek szerinti elkülönítést követeltek a tanórákon.

Shai Hoffmann társadalomkutató és aktivista egy palesztin kollégájával együtt iskolákat látogat, hogy a közel-keleti konfliktussal kapcsolatos érzéseikről beszélgessen a diákokkal.

Egy nagy tüzet próbálunk eloltani egy kis poroltóval

– jellemezte Hoffmann a rendkívül nehéz munkát. A szakértő szerint a közel-keleti konfliktus okozta erős érzelmi töltet mellett az iszlamista prédikátorok és befolyásolók által jelentett veszély is fennáll. Ezt a fejleményt az Alkotmányvédelmi Hivatal aggodalommal figyeli:

A közösségi médiában aktív fiatalok számára az iszlamista befolyásolók által jelentett potenciális veszély óriási

– mondta Martin Horbach, a baden-württembergi Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársa a német közmédiának. A berlini Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője, Michael Fischer szintén megfigyelt egy új jelenséget, amely az iszlamista csoportoktól származik:

Ami most újdonság, az a fókusz és a hatókör, amelyet ezek a csoportok elérhetnek. Ennek sok köze van a közel-keleti konfliktushoz és azokhoz az eseményekhez, amelyeket a Hamász tavaly október 7-i, Izrael elleni szörnyű támadása óta láthattunk.

A teljes cikk IDE kattintva a Magyar Nemzet honlapján érhető el.