Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

Az államtitkár azt követően nyilatkozott, hogy az uniós tagországok belügyminiszterei többségi döntéssel tanácsi álláspontot fogadtak el az unió menekültügyi reformjáról.

Az elfogadott dokumentum, amely általános megközelítést tartalmaz, a menekültügyek tekintetében azt vetíti elő, hogy „egy uniós elosztási mechanizmus révén lényegében maguk az illegális migránsok vagy az őket Európába szállító embercsempészek fogják eldönteni azt, hogy Európában kik laknak majd” – mondta.

Hangsúlyozta: Magyarország ezt a javaslatot végig ellenezte Lengyelországgal együtt.

Hozzátette: a javaslatnak része, hogy ha valamelyik tagállam nem fogad be migránsokat, akkor bevándorlóként körülbelül 8 millió forintos összeget kell befizetnie az Európai Uniónak.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív, illusztráció

Az államtitkár aránytalannak nevezte, hogy az álláspont rögzíti, a határvédelmi, vagy a határon lebonyolítandó eljárások közül melyik tagállam milyen arányban viseli a terheket.

„Bár Magyarország az európai döntések szerint nem frontország, ettől függetlenül hazánkra rótták a terhet, miszerint az összes határeljárás 28,3 százalékát a magyar hatóságoknak kell elvégeznie. Magyarország majdnem egyharmadát kell hogy biztosítsa az összes európai uniós határeljárási kapacitásnak, ez amiatt alakult így ki, mert a magyar hatóságok pontosan nyilvántartják, hogy hány illegális migránst térítenek vissza” – közölte.

Korábban írtuk

Rétvári Bence azt mondta, nem tud beszámolni semmilyen előrelépésről a határvédelmi költségek uniós finanszírozása kapcsán, miközben Magyarország több mint másfél milliárd eurót fordított ezen kapacitások kiépítésére.

„Többször kértük, hogy az EU járuljon hozzá a külső határvédelem költségeihez. Ha már szolidaritásról beszélünk, akkor az nem csupán azt jelenti, hogy egymás között szétosztják a migránsokat, hanem azok is legyenek ennek részei, akik arra törekednek, hogy minél kevesebb embert kelljen szétosztani” – mutatott rá.

Az államtitkár szerint a javaslat veszélyes, mert könnyítéseket, enyhítéseket tartalmaz, és ez mindenképpen ösztönzőleg fog hatni az illegális migrációra.

Arra is kitért, hogy a csütörtökön elfogadott tanácsi álláspont elfogadási eljárási folyamata „a kettős mércének és az európai értékek megcsúfolásának volt a mintapéldája”.

Mint mondta, a magyar álláspont szerint az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács az, amelynek döntési joga van a menekültügyi reformokkal kapcsolatos kérdésben, azonban ezt a belügyminiszterek tanácsa figyelmen kívül hagyta.

Azt is hozzátette, hogy csütörtökön a miniszterek olyan javaslatokról szavaztak, amelyeket pár perccel, legfeljebb fél órával korábban oszlottak ki a tanácsülésen, továbbá a migrációpárti kormányok nyomást gyakoroltak a többi tagországra, hogy a javaslatot elfogadják.

„Magyarországot folyamatosan a jogállamiság miatt vonják kérdőre, míg a tanácsülésen azt tapasztaltuk, hogy elképzelhetetlen eljárási folyamatok révén döntenek a következő generációkat meghatározó migrációs kérdésekről” – jelentette ki Rétvári Bence.