Megtiltotta a szerdától csütörtökig meghirdetett hídlezárásokat a főváros rendőrfőkapitánya – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Bucsek Gábor határozatában felidézte: egy magánszemély arról tett bejelentést, hogy szerda reggel nyolc órától csütörtök délután egyig demonstrációt akar tartani, a főváros összes hídját le tervezi zárni.

A budapesti rendőrfőkapitány a gyülekezési jogról szóló törvény alapján tiltotta meg az akciót, tekintettel arra, hogy más útvonalon nem biztosítható a közlekedés.

A határozat jogerős, fellebbezésnek nincsen helye. Bírósági felülvizsgálatot három napon belül lehet kérni.

Az indokolásban Bucsek Gábor úgy fogalmazott, hogy vannak olyan alapjogok, amelyek szembekerülhetnek a gyülekezési joggal, és ezért korlátozhatják azt. Egy rendezvény megtartásánál nemcsak a résztvevők jogát kell figyelembe venni, hanem az egész közösség érdekét – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a bejelentő Budapest minden hídját le szeretné zárni, tehát lehetetlenné akarja tenni a közlekedést a város budai és pesti oldala között. Ez a tény minden további részletes vizsgálatot mellőzve megalapozza, hogy meg lehessen állapítani a közlekedés ellehetetlenülését – olvasható a közleményben.

Szerda reggel 8 órakor néhány tüntető gyűlt össze Budapesten, a Szabadság híd pesti hídfőjénél, jelentős rendőri készültség és sajtójelenlét mellett, de a hidat végül nem zárták le – tapasztalta a helyszínen az MTI munkatársa.

MTI