Megújul a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház
Megközelítőleg 30 milliárd forintból megújulhat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház.Megközelítőleg 30 milliárd forintból megújulhat a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház az Egészséges Budapest program keretében – jelentette be Kucsák László, a Fidesz országgyűlési képviselője az intézményben tartott sajtótájékoztatón.
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hozzátette: ebből a pénzből már az idén hárommilliárd forint rendelkezésre áll, 1,3 milliárd forintból a diagnosztikai és terápiás eszközparkot, valamint az informatikai hátteret fejlesztik, további 1,6 milliárdból pedig egy új, a sürgősségi ellátást is magában foglaló szakrendelői tömb épül a Köves utcai telephelyen.
2017-2018-ban uniós forrás felhasználásával 1,7 milliárdból történtek energetikai fejlesztések is – tette hozzá.
A hosszú távú tervek között említette Kucsák László, hogy az új épület elkészülte után a régi épületek elektromos hálózatának és gépészetének felújítása kezdődhet el, valamint megújul a konyhaépület és egy új mosodát is felépítenének. Ezeken felül bölcsőde és óvoda kialakítását is tervezik – ismertette.
Kucsák László beszámolt arról is, hogy a csepeli telephelyen mozgásszervi-rehabilitációs részleget hoznak létre és kialakítanak egy húszágyas hospice osztályt is. A tervek között szerepel egy új MR-készülék beszerzése, továbbá a műtéti ellátást segítő eszközpark is megújul majd.
A kormánypárti országgyűlési képviselő kiemelte, hogy Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja indul el az Egészséges Budapest programmal.
A szocialista kormányok 600 milliárd forintot vontak ki az ágazatból, a kórházak és a betegellátás leépült, a beszerzések elmaradtak, az egészségügyi dolgozók elmenekültek a pályáról – jelentette ki. Kucsák László azt mondta, a Fidesz vezette kormány 2010 óta pótolja vissza a forrásokat, és azóta 77 kórházat, 54 rendelőintézetet, 97 mentőállomást újítottak fel, 23 új rendelő és 30 új mentőállomás is épült.
Az Egészséges Budapest program keretében három centrumkórház jön majd létre, 25 kórházat tudnak fejleszteni, és 2025-re megépül az új dél-budai centrumkórház is, ezen kívül hét szakrendelő fejlesztése szerepel a tervek között – közölte a politikus.
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár úgy fogalmazott, hogy lépésváltás történik az egészségügy területén, és míg az előző uniós ciklusban 500 milliárd forint állt rendelkezésre a vidéki kórházak fejlesztésére, addig a következő nyolc évben – saját forrásból – 700 milliárd forintból újul meg Budapest egészségügyi ellátása.
Az államtitkár jelezte, hogy eddig 70 milliárd forint elköltéséről született döntés, ennek egy részéből a tervezés elkezdődhet.
Ralovich Zsolt, az intézmény főigazgatója arról beszélt, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 1778 ággyal az egyik legnagyobb ellátási területű intézmény, és több szakmában a legmagasabb szintű ellátást nyújtja. A kórház a négy telephelyén 45 ezer fekvőbeteget és egymillió járóbeteget lát el évente.
A kórházra eddig kevés fejlesztési forrás jutott, de idén elkészült a nővérszálló energetikai korszerűsítése, és több modern diagnosztikai és műtéti eszközt is be tudtak szerezni – mondta a főigazgató.
(MTI)