Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) összesítése szerint átlépte az egymilliós küszöbértéket a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatóinak a száma. 
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A FUEN csütörtöki közleményében arra figyelmeztetett, hogy az egymilliós számot becslésnek kell tekinteni, hiszen ez az online aláírásokból, és a FUEN tagszervezetei által lejelentett, papíron gyűjtött aláírások összesítéséből származik. A szervezet fontosnak tartotta az aláírásgyűjtés folytatását az április 3-án éjfélkor lejáró határidőig. 
    
„Csak akkor lehet biztos a Minority SafePack kampány sikere, ha kényelmesen túllépjük az egymilliós határt” – áll a szervezet közleményében. 
    
A közlemény Vincze Lorántot, a FUEN erdélyi elnökét idézi, aki maga is arra figyelmeztet, hogy nem jött még el az ünneplés ideje. „Minden egyes támogató aláírás számít, és minden aláírás a közösséged erejét mutatja. Mindenkit arra kérek, írja alá és népszerűsítse a kezdeményezést!” – fogalmazott az elnök. 
    
Vincze Loránt külön megköszönte a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), hogy élére állt és mindvégig a „motorja” volt a kezdeményezésnek. „Azért is hálásak lehetünk, hogy kezdeményezésünk egy olyan magyar üggyé nőtte ki magát, amely egyöntetű támogatást élvez mind a magyarországi, mind a határon túli magyarok körében” – nyilatkozta Vincze Loránt FUEN-elnök. 
    
A polgári kezdeményezésekre vonatkozó EU-szabályozás az egymillió támogató aláírás követelménye mellett az aláírások területi eloszlására vonatkozó követelményt is tartalmaz. Ez szerint legalább hét EU-tagállamban kell az aláírások számának meghaladnia egy – az illető ország EP-képviselőinek számával arányos – országos küszöbértéket. A FUEN becslése szerint az országos küszöböt eddig tíz tagállamban – Romániában, Magyarországon, Szlovákiában, Lettországban, Spanyolországban, Dániában, Horvátországban, Bulgáriában, Litvániában és Szlovéniában – sikerült túllépni. Jó esély mutatkozik ugyanakkor arra, hogy az aláírásgyűjtés lezárultáig Olaszországban, Ausztriában és Lengyelországban is összegyűlik az országos küszöbértéket meghaladó aláírásszám. 
    
A FUEN megítélése szerint a nemzeti kisebbségek védelmében gyűjtött nagy számú aláírás markáns üzenetet fogalmaz meg: az Európai Uniónak el kell ismernie és védenie kell az őshonos kisebbségeket és nyelvi csoportokat. A szervezet úgy vélte, a kezdeményezés a valódi nyelvi és kulturális sokszínűséget óhajtó polgárok európai mozgalmává vált.
    
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az egyik közösségi portálon közölt üzenetében mondott köszönetet az aláíróknak. Úgy vélekedett, hogy a kezdeményezéssel elvitték a magyar ügyet és az őshonos kisebbségek ügyét Európába, és beérni látszik az RMDSZ által koordinált európai kampány is.

(MTI)