Csepelen a jobboldal egysége a hétvégi választásokon állhat helyre
Megvédjük Csepel értékeit
Csepelen az utak, járdák, oktatási, egészségügyi, szociális és kulturális intézmények kormányzati pénzből újultak meg, de a játszóterek, parkok is állami támogatással épültek meg. Erre mondták Borbély Lénárdék, hogy meg akartam buktatni őket – mondta a Demokratának Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke. Jobboldali belháborút vívnak Csepelen, vagy valami egészen mást?– Vörös Csepel… az ön 2010-es győzelméig így hívták a kerületet, amely azóta a polgári oldal egyik bástyája lett az utóbb visszavörösödő fővárosban. Most milyen veszély fenyegeti a kerületet, talán visszacsúszik a múltba?
– Már visszacsúszott. Borbély Lénárd a komcsikat megszégyenítő módon építette ki saját elv- és üzlettársi világát. A hatalom és a pénz, ahogy egy öreg szaki mondta a Riziben: a basáskodás és a páváskodás fogja lett. Ezért semmi sem drága neki, ebbe minden belefér, minden határt átlép. 2016 és 2024 között a csepeli Fideszen belüli teljhatalom megszerzésének kísérletétől eljutott az Orbán Viktorral szemben induló párt megalapításáig.
– Hogyan jutottak idáig? Borbély Lénárd az ön munkatársa volt hosszú évekig, ön ajánlotta a polgármesteri tisztségre, eredményesen működtek együtt. Miért nem tudtak dűlőre jutni?
– Még 2016-ban, a Szurkolói Aréna építését véletlenül tudtam meg, megláttam a makettjét Borbély irodájában. Mondtam is, hogy ez a fatákolmány nem való Csepel legdrágább és legpatinásabb telkére, a központba. A válasz az volt, hogy ő már ezt eldöntötte, pont. Furcsállottam a hozzáállását, mert erre is áttételesen kormányzati forrást költöttek. Később vált számomra világossá, hogy azoknak volt igazuk, akik a beruházásban egy jó kis haveri fabizniszt, működtetésében pedig egy vendéglátóipari egységet láttak. Úgy vélem, ez volt a kezdet, a bátorságpróba. Innen aztán nem volt megállás, a totális, teljesen hazug lejáratásomon keresztül az álcivil választási párton át a valódi pártalapításig. Borbély új pártját, a Közösen Csepelért Polgári Pártot a Fővárosi Törvényszék május 17-én vette jogerősen nyilvántartásba.
– Vagyis nem a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia felépítésének és felügyeletének a kérdése miatt akasztottak tengelyt?
– A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) csarnokának megépítése, üzemeltetése, törvényben rögzített sportszakmai működése, hazai és nemzetközi eredményei egy igazi sikertörténet elemei. Csepel új büszkesége. Ezzel szemben Borbély Lénárd és Märtz József, a Csepeli Birkózó Club (CSBC) elnöke politikai és üzleti indíttatású vádakkal támadja birkózóinkat. A vádak közt az szerepelt, hogy nem diákkollégiumot, hanem luxusszállodát akarunk építeni, és nem engedjük be a csepeli gyerekeket edzésre. Ezzel szemben bárki meggyőződhet a saját szemével az igazságról. A KIMBA diákkollégiumának helyére éppen Märtz József és Borbély Lénárd épített, ráadásul engedélyek nélkül, közpénzen luxuséttermet, Hollandi8 néven. Budapest Főváros Kormányhivatala épp ezért rendelte el az étterem azonnali lebontását. Ők építettek oda, zöld beruházásnak és „közösségi tervezésnek” álcázva műanyag borítású tenisz- és padelpályákat, amiket Märtz József éttermében lehet kibérelni. A KIMBA-ban hatvannál több csepeli birkózó edz, köztük kilenc CSBC-tag is is, de a már négy évvel ezelőtt az egyesületeknek felkínált bérleti szerződést egyedül Märtz nem írta alá. A CSBC nyolc év alatt pénzügyi dokumentumokkal igazolhatóan 138 millió forint működési támogatást kapott a Magyar Birkózók Szövetségétől.
– Kereste-e a megbékélés lehetőségét, hogy ne bomoljon fel Csepelen a jobboldali egység?
– 2016-tól folyamatosan figyelmeztettem és többször kértem Borbélyékat, hogy ez így nem méltó a Fidesztől nyert karrierjükhöz, sértik a párt alapszabályát, így csak szét fogják verni a polgári oldalt, megbontják az összefogás egységét, súlyosan veszélyeztetik a 2022-es országgyűlési választást. Nem hallgattak rám, sőt a 2019-es önkormányzati választás után már szóba sem álltak velem, és brutális külső támadást indítottak ellenem. Hazug, lejárató, karaktergyilkos leveleket küldtek sorozatban a kormány tagjainak, a Fidesz elnökségének, választmányának, minden Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőnek, közéleti személyeknek. Azt állították, hogy mindent el akarok lopni és tönkre akarok tenni Csepelen, ezért meg akarom buktatni őket és összejátszom a baloldallal, továbbá depressziós őrült vagyok és hasonlók. Régi jó komcsi-libsi módszer: vádold meg az ellenfeledet azzal, amit te teszel, ami te vagy. Majd ugyanezt elhintették a Soros-médiában és a közpénzen fenntartott önkormányzati lapokban. Ezért zárták ki őket a Fideszből 2023-ban. Senki sem mondhatja, hogy nem voltam elég türelmes, hét éven keresztül próbáltuk belül tartani, bíztunk a csepeli polgármester kijózanodásában. Nagy hiba volt. 2019-ben hozzájárultam Borbély indulásához, mert elhittem neki, hogy a nyertes választás után mindent rendbe teszünk, újra egy csapat lehetünk. Kezet adott rá, de gyakorlatilag belehazudott a képünkbe. A győztes választás másnapján úgy döntött, hogy végleg leszámolnak velem. A csúcs az volt, hogy minden Fidesz-kongresszus előtt elhíresztelték, hogy nekem már végem van, bukott ember vagyok. Az azért elég beszédes cáfolata az ő narratívájuknak, hogy közben Orbán Viktor elnök úr jelölésére ötször választottak meg alelnöknek 98 százalékos többséggel.
– Hogyan változott meg Csepel, milyen fejlesztéseket sikerült elérnie a Fidesznek a kerületben? És hogyan tovább?
– Az elmúlt ciklusban két országos léptékű fejlesztés volt Csepelen: a KIMBA és Magyarország legnagyobb köznevelési beruházása, a Jedlik Ányos Gimnázium teljes korszerűsítése. Mindkettő kizárólag kormányzati forrásból. A Borbély vezette önkormányzatnak mindössze annyi köze volt ezekhez, hogy ott gátolta, fúrta, faragta, ahol csak érte. Kerületünkben az utak, járdák, oktatási, egészségügyi, szociális és kulturális intézmények kormányzati pénzből újultak meg, de a játszóterek, parkok is állami támogatással épültek. Csepel kapta a kerületek közül toronymagasan a legnagyobb költségvetési Covid- és energiaválság-kompenzációt. Erre mondták Borbély Lénárdék, hogy meg akartam buktatni őket. Pedig a központi költségvetésból általam kiharcolt, kilobbizott, kialkudott összes ilyen csepeli fejlesztési forrást ők költhették el. Engem még az átadásokra sem hívtak meg. Orbán Viktor miniszterelnök úr világos magyarázatot ad arra, hogy mi lehet az alapja a jövőbeni kerületi fejlesztéseknek, mint például a gerincút, a gyári utak, a Csepel SC és így tovább. „Támogassák Dudás Zoltánt és a Fidesz-KDNP csepeli polgármester-jelöltjének választási programját. Mind a 40 pont egyértelmű és világos: megőrzi, megvédi Csepel értékeit és szolgálja minden csepeli érdekét. Közös jövőnket, megmaradásunkat, fejlődésünket összefogásra, csak a kormány és az önkormányzatok együttműködésére alapozhatjuk.”
– Miért lenne fontos, hogy Csepelt továbbra is a Fidesz vezesse?
– Ahogy a miniszterelnök úr a békemeneten is utalt rá, a választás napján a szomszédban még dörögnek a fegyverek. A háború egyetlen ellenszere a béke. Kimaradni a háborúból és a béke szigeteként megőrizni Magyarországot, benne Csepelt, ez a mi küldetésünk. Csepelen a jobboldal egysége a hétvégi választáson állhat helyre. Az önkormányzati és az európai parlamenti választás óriási tétje ugyanaz: háború vagy béke. Ki kell állnunk Orbán Viktor és békepárti politikája mellett. Június 9-én nekünk, nemzeti-keresztény-konzervatív választóknak Csepelen is el kell mennünk és Orbán Viktor jelöltjére, Dudás Zoltánra kell szavaznunk.