Nemrég a Heti Világgazdaság című lap arról számolt be, hogy Birta László vállalkozó – nem tévedés – homoszexuális vigalmi negyed kialakítását tervezi, méghozzá a Belgrád rakparton, egy olyan épület átalakításával, amely a világörökség részét képezi. Ez a tény normális viszonyok között önmagában elegendő volna ahhoz, hogy az illetékes hatóságok szigorúan megakadályozzák az ilyesfajta szándékot. Budapesten azonban más a helyzet. Birta László, az Első Magyar Meleg Alapítvány képviselője, aki állítólag nemzetközi vonatokon dolgozott hálókocsi-kalauzként az egykori Utasellátó Vállalatnál, s az itt szerzett kapcsolati tőkéjét kamatoztatta különböző privatizációs ügyleteknél, milliárdos nagyságrendű ingatlantulajdonnal rendelkezik a Belgrád rakparton. Övé a 23-as számú ház alagsorában működő homoszexuális szórakozóhely, a Capella Café, amely előtt nyitáskor gyakran hangoskodnak sorban állva a különböző lepkeszerű világoskék, rózsaszín ruhákban vagy épp valószerűtlen lebernyegekbe öltözött transzvesztiták. Egyes hírek szerint gyakori vendég itt egy ismert televíziós műsorvezető, aki állítólag jó kapcsolatban van Birtával. A vállalkozó szép lassan rátette a kezét a Belgrád rakpart 25. földszintjének és pincéjének jelentős részére, s magáénak mondhatja a 9-es számú épület háromnegyedét. Itt működött az ugyancsak Birta tulajdonában lévő, szintén főként homoszexuálisok által látogatott Limo Café, amelyet azonban bezárt, hogy nagyszabású átalakításokba, bővítésekbe fogjon. Ebben a házban egyébként közös képviselőként is tevékenykedik. Emeletráépítésre azonban nem kért engedélyt, csak tetőfelújításra és szigetelésre. Ezt az ötödik kerületi önkormányzat egyik testületi ülési jegyzőkönyve is igazolja. S valóban, az épületet – amely egyébként a rakpart legrégebbi háza, 1895-ben épült -, állványok csúfítják el, s jól látható, hogy új emeleteket építettek rá. A pincéből pedig hatalmas mennyiségű földet termeltek ki, emiatt a szomszédos házak omlásveszélyessé váltak. A munkálatok során keletkezett üreg felé ugyanis elkezdett folyni a szomszédos házak alatti talaj. Ezt statikus is megállapította, és rendelkezett arról, hogy a kitermelt föld helyére azonnal 50 köbméter betont kell önteni, mielőtt életveszélyessé válnak a szomszéd épületek.

– Ez a cirkusz öt éve folyik. Fel vagyunk háborodva, reggeltől estig kalapálnak, fúrnak, még hét végén is. Száll a por, hangzavar van, de most nem lehet szólni, mert mindenki a homoszexuálisokat védi – mondja a Belgrád rakpart 10. egyik idős lakója, aki szerint Birta kifejezetten rosszindulatú ember. – Előfordult, hogy súlyos pénzekért kifestettük a házat, s ő másnap látott neki a bontásnak. Az ebből származó por és kosz aztán azonnal összemocskolta a friss festést.

A lakók és a vállalkozó ellentéte jogvitába torkollott, ám Birta minden határozatot megfellebbezett, s elfogultságot, valamint a mostanában oly divatos diszkriminációt jelentett be, ami miatt a Fővárosi Közigazgatási Hivatal a hetedik kerületi önkormányzat hatáskörébe utalta át az ügyet. Hogy miért pont oda, azt senki sem tudja.

– Jelenleg úgy néz ki, folyamatban van a hatósági bontás, de másfél-két év is eltelhet, mire bármi is történik az ügyben – magyarázza a Demokratának a hetedik kerületi önkormányzat egyik munkatársa. – A költségek legalább tizenötmillió forintra rúgnak. Ezt Birtának kell majd megfizetni, de még a fellebbezési illetéket sem fizeti, ahogy a közös költséget sem, így nekünk kell meghitelezni ezt az összeget. De mi csak eljáró hatóság vagyunk, így az ötödik kerület költségvetéséből kéne kiszorítani. Birta László azonban nem zavartatja magát. Úgy tűnik, komoly erők állnak mögötte. Pedig nem ez az első eset, hogy a szakmailag ellenőrizetlen építési munkálatokból gond adódott. Korábban a Belgrád rakpart 23.-ban addig fúratott, bontatott, építtetett, amíg leszakadt a födém egy darabja. Az 1900-ban épült 25-ös számú házban is meg kéne erősíteni az alapot, de az erre szerződött vállalkozó nem tud bejutni. A Belgrád rakpart lakói mélységes felháborodással fogadták a vigalmi negyed ötletét, de hiába tiltakoztak a dilettáns építési munkálatok miatt, Birta László rájuk sem hederített. Sőt, egyesek szerint volt, akit megfenyegetett. A hetedik kerületi önkormányzat munkatársa például így figyelmeztet: – Ha személyesen keresi meg Birtát, vigyázzon, hogy ne maradjon vele egyedül! Lapunk értesülései szerint a hetedik kerületi önkormányzat műszaki osztályának egyik munkatársát is megfenyegették. Informátorunk közlése szerint az illető értetlenül és megrettenve áll az előtt a tény előtt, hogy Birta László pontosan tudta, melyik iskolába járnak a gyermekei. Korábban az egyik Belgrád rakparti ház közös képviselőjének autóját összetörték. A tettesek máig ismeretlenek, annyi azonban bizonyos, hogy az illető ujjat húzott a homoszexuális vállalkozóval. – Birta körülbelül egy évvel ezelőtt több ízben trágár jelzőkkel illetett, különböző perverz dolgokat helyezett kilátásba, és azt is mondta, hogy a lányommal mit fognak csinálni – mondja az egyik rakparti házban lakó asszony, aki érezhetően felindultan emlékszik vissza a történtekre. – Bejelentettem az esetet a rendőrségen, ahol azt mondták, jobb, ha nem keresztezem Birta László útjait, mert nem tudnak megvédeni – mondja a neve elhallgatását kérő hölgy. Egy másik Belgrád rakparti lakó azt állítja, Birta több alkalommal ordította egy ismert televíziós riporter nevét, aki állítása szerint megvédi őt bárki ellen.

– Birta úr valóban meglehetősen agresszív ember, engem is megfenyegetett – mondja Bartal Sándor, a ötödik kerületi önkormányzat fideszes képviselője, korábbi alpolgármester. – Mondtam neki, hogy ez nálam nem használ. A Fidesz-frakció hajthatatlan ebben az ügyben, szívvel-lélekkel a Belgrád rakparti lakók mellett állunk, mert megengedhetetlen, hogy bárki törvényellenesen építkezzen, és ilyen magatartást tanúsítson. Steiner Pál polgármester ugyancsak határozottan elítélte az engedély nélküli építkezést, és mint az egyik kereskedelmi tévécsatornán tett nyilatkozatában néhány napja kifejtette, a hatósági eljárás ha időbe is kerül, megakadályozza a törvénysértést, s ha kell, az épületet vissza fogják bontani. Korábban egyébként a fideszes képviselő interpellált a polgármesterhez a Belgrád rakpart 9. ügyében, aki válaszában többek között arról is tájékoztatta Bartalt, hogy az önkormányzat "kötelezte az építtetőt, hogy az épületben végzett engedély nélküli munkákra az előírt mellékletek csatolásával nyújtson be fennmaradási engedély iránti kérelmet 3 napon belül."

– Ez volt az a pont, ami miatt nem fogadtam el a polgármester úr válaszát – mondja a fideszes képviselő.

– Elfogadhatatlan, hogy egyáltalán felmerüljön a világörökség részét képező épületet megváltoztató ráépítmény fennmaradása. Csakis a bontás és az eredeti állapot visszaállítása fogadható el. Az interpelláció ügyében Steiner Pál megszavaztatta a testületet. A polgári képviselők nemmel voksoltak, az MSZP és az SZDSZ frakciója megszavazta a választ. Azóta kiderült, a polgármesternek igaza volt, mert a jogszabályban előírt lépéseket a hivatalnak egy nyilvánvaló törvénysértés esetén is be kell tartani. Az eljárás rendje szerint az engedély nélkül elkezdett építkezésre utóbb engedélyt kell kérni, amit a hivatal, ha az előírásoknak megfelel az építkezés, megad, egyúttal bírságot vet ki, ám ha nem felel meg, akkor elrendeli – akár végrehajtással is – az eredeti állapot visszaállítását, és persze bírságot is kivet. Mivel Birta az ötödik kerületi önkormányzatot elfogultsággal vádolta, ezért dönt az ügyben a hetedik kerületi hatóság. Lapunk megkereste Birta Lászlót, a vállalkozó azonban nem kíván nyilatkozni lapunknak, ehelyett azt mondta, hívjuk fel a jogi képviselőjét, ő majd kielégítő tájékoztatást nyújt. Dr. Kaszai Viktória érdeklődésünkre arról tájékoztatott, hogy az ötödik kerületi önkormányzat ellen azért nyújtottak be elfogultsági panaszt, mert a Belgrád rakpart 9-es számú háznál a kerületi építési hatóság által megállapított életveszélyes állapotot követő veszélytelenítést az egyik önkormányzati cégre bízták, és ez összeférhetetlen lett volna. Az ügyvédnő szerint különös, hogy az önkormányzat által szakvéleményre felkért statikus más házakban is vizsgálódik, ahol Birta Lászlónak érdekeltsége, tulajdonrésze van. Dr. Kaszai Viktória nehezményezi, hogy ügyfele nem tudott statikai szakvéleményt benyújtani, mert nem voltak rá kíváncsiak. A több lakó által Birta Lászlónak tulajdonított fenyegető fellépésről dr. Kaszai Viktória nagyvonalúan úgy vélekedett, hogy – ha volt is ilyen – azt a néhány lakótárs részéről folyamatosan megnyilvánuló zaklatás válthatta ki ügyfeléből, mint egyfajta védekező mechanizmust. A jogi képviselő szerint mondvacsinált ürügyekkel akarják távol tartani Birtát a Belgrád rakparttól, s a valódi ok szerinte a vállalkozó nyíltan vállalt homoszexualitása. Határozatok és fellebbezések, állítólagos fenyegetések és állítólagos diszkrimináció – egyelőre patthelyzet alakult ki a Belgrád rakparton, és nem látni a végét. Annyi bizonyos, hogy az érintett lakók nem akarnak homoszexuális vigalmi negyedet és engedély nélküli építkezéseket. Választott képviselőik számára adott a feladat.