A katona kötelessége, hogy becsülettel eltemesse bajtársait
Méltó emléket a hősöknek!
Gyakran ellenszélben végzi áldozatos küldetését a kárpátaljai hadisírkutatással, -gondozással, szovjet lágerekbe elhurcolt hadifoglyok és civilek felkutatásával, valamint ismeretterjesztéssel foglalkozó szentendrei székhelyű Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület. Az ősök, a hősök tisztelete minden közösség alapvető kötelessége, hiszen az előző nemzedékek alapozták meg a mi életünket.
Az előző generációk felhalmozott tapasztalata, tudása, a múlt ismerete nélkül nincs értelmes jövő.
– Gyerekkoromban gyakran hallottam a családban, hogy a nagyapám a Donnál harcolt, majd 1944 tavaszán a Keleti-Kárpátok előterében indított védekező harcaiban is részt vett a Magyar Királyi 1. Honvéd Hadsereg 12. nyíregyházi gyalogezredének katonájaként. Az év júliusában a szovjet hadsereg itt áttörte a védelmet, az augusztus 23-i román árulást követően pedig akadálytalanul zúdultak be Erdélybe az ellenséges csapatok. A tordai csatában egy hónapig sikerült feltartóztatni az áradatot, és bár a Keleti-Kárpátokban a szovjetek az ezres csúcsokon áthatolva kikerülték a völgyzárakat, az 1. Magyar Hadsereget Erdély, majd az Alföld felől nem tudták bekeríteni. A visszavonulás során nagyapám 1944. október 9-én repesztől megsebesült, másnap kórházban elhunyt, a kárpátaljai Taracközön temették el. De ezt csak felnőtt koromban tudtam meg. Az ottani görög katolikus pap értesítette erről a nagymamámat, és elküldte neki az érdemérmét és az apám egyéves kori fényképét, amit a nagypapa a tárcájában hordott. 1948-ban aztán ezt a papot szibériai lágerbe hurcolták, ahol meg is halt – mesél a személyes motivációról az egyesület elnöke. Hangácsi István Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett nyugállományú honvéd alezredes. Egerben született, magyar–történelem szakos tanárnak készült, később határőrnek jelentkezett, kiváló tanulmányi eredményei miatt Minszkben tanulhatott. Évtizedeket töltött a Magyar Honvédségnél és a honvédelmi tárcánál, míg 2012-ben nyugalomba vonult.
– Gyerekkoromban Rézi mama házában, a hátsó szoba falán ott függött a nagypapa egyenruhás fényképe. Az 1980-as években kezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy mégis hol nyugszik. Az 1990-as években hozzáférhetővé váltak az irattárak, Oroszország is átadott közel hetvenezer hadifogolyaktát, és az államadósságuk fejében több mint ezer emlékművet emeltek a szovjet lágerekben elpusztult magyar civilnek és katonának – mondja Hangácsi István.
A rendszerváltozást követően a Hadtörténeti Intézet és Múzeum anyagai közül is előkerültek veszteséglisták, és ezeket az illetékesek elkezdték rendszerezni, archiválni.
Ezek segítségével tudta azonosítani Hangácsi István a nagyapja taracközi nyughelyét. Még egy helyszínrajzot is kapott.
– Sok szervezés, előkészítés után néhány barátommal 2006-ban jutottam el Taracközre. Itt először az első világháborús parcellát találtuk meg az elgazosodott, elhagyott sírkertben. A kutatómunka során mindig a templom, a kocsma és a helyi önkormányzat a legfontosabb információforrás. Kiderült, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia több mint 60 magyar, német és cseh katonája nyugszik ott. Kárpátalján sokan hiszik, hogy a felszenteletlen sírok fölött ott lebeg a megholtak szelleme, és ha a közelben lakók nem gyújtanak értük gyertyát, akkor szerencsétlenség éri őket. Ezért a helyiek, az öregek nagyjából tudják, hol vannak ilyen sírok. Végül 2014-ben tudtuk azonosítani a második világháborús temetői részt és benne nagyapám végső nyughelyét. Síremléket emeltünk neki és a bajtársainak. Tiszt voltam, parancsnokként felelősséget viseltem a beosztottaimért. Katonai kötelesség az, hogy eltemessük az elesett bajtársat, még ha személyesen nem is ismertem őt – vallja Hangácsi István.
Az elkötelezett, áldozatos munka nyomán eddig 45 kárpátaljai településen jártak a Vigyázók, a Kárpátokon túl pedig további 17 helyszínen folytattak kutatásokat. Van dolguk bőven, hiszen becslések szerint nagyjából 40 ezer magyar honvéd alussza örök álmát a Keleti-Kárpátok térségében.
A hadisír-kutatás és -gondozás nem mindig megy zökkenőmentesen. Nem csak azért, mert a vadregényes Kárpátokban sok egykori hadszínteret nehezen lehet megközelíteni. Az ukrajnai fegyveres konfliktus óta igen fagyossá vált magyar–ukrán viszony a kegyeleti jellegű együttműködésekre is rányomta a bélyegét. Vezérszálláson például első és második világháborús magyar hősi temető létesült volna, az erről szóló kormányközi megállapodás már aláírás előtt állt, ám a háború keresztülhúzta a terveket.
– Vannak települések, ahol ellenségesen viszonyulnak a magyar hősi emlékhelyek létrehozásának gondolatához. Ilyenkor igyekszünk a civil diplomácia eszközeivel, bizalomépítő kapcsolatok megteremtésével megváltoztatni a hangulatot – mondja Hangácsi István. Mint meséli, arra is volt példa, hogy magyar kémnek vélték.
A Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület gondosan ügyel arra, hogy minden szabályt betartson. Nem csak a magyar Honvédelmi Minisztériummal állnak együttműködési szerződésben, hanem a kárpátaljai helyhatóságoktól, illetve az illetékes szervektől is írásos engedélyt kérnek a kutatómunka megkezdése előtt, elkerülendő a vegzálásokat.
A munka ősszel kezdődik, általában novembertől februárig készítik elő a terepmunkákat. Ez az időszak levéltári kutatásokkal, források keresésével telik, majd a Vigyázók elindulnak a célterületre. Ha sikerrel járnak és valóban magyar hősi halottakat lelnek fel, jelzik a magyar Honvédelmi Minisztériumnak, a szaktárca hivatalosan értesíti ukrán partnerintézményét, az pedig az érintett kárpátaljai helyhatóságot. Ezután kezdődhet a temető megtisztítása, a méltó emlékhely kiépítése. Mindez azonban mostanában nehézkessé vált. Pedig gyakran az utolsó pillanatban érkeznek a Vigyázók.
– Lembergben ledózeroltak egy világháborús katonai sírkertet, hogy helyet csináljanak a mostani harcok halottjainak. Ezekben az esetekben már nem lehet mit tenni. Más temetőket, például Kőrösmezőn, a felszámolás előtt tudtunk megmenteni – jegyzi meg Hangácsi István.
De nem elég egyszer megtisztítani a magyar hősi halottak parcelláit és sírhelyeit, azok rendszeres karbantartást igényelnek. Ezért gondnoki rendszert építettek ki a Vigyázók. A szerződő partnerek gyakran nem is magyarok. Az a dolguk, hogy a részükre biztosított felszereléssel rendben tartsák a sírokat, és egyéb feladataik mellett jelezzék, ha civilek temetkeznének a hősi parcellákba. Olyankor az egyesület igyekszik megoldást találni arra, hogy a magyar hősök örök álmát ne zavarják meg.
Elszántan és professzionálisan dolgoznak a Vigyázók – de lesz-e, aki átveszi majd a stafétabotot?
– A tevékenységeink között a fiatalok lehetőség szerinti bevonása is szerepel. Olyan táborokat szerveztünk, amelyekben a levéltári kutatásoktól a terepmunkáig minden folyamatot megismerhetnek a főleg középiskolás érdeklődők. A tematikát úgy állítom össze, hogy mindenki a saját szűkebb pátriájából való hősi halottak dokumentumait kutathassa, személyesen megérintve így őket. Mindig vannak néhányan, akiket elgondolkoztatnak ezek a programok, és később így talán felismerik ennek a munkának a fontosságát – mondja Hangácsi István.
Hőseink emlékét ápolják a Vigyázók
