Menczer Tamás álláspontja szerint ezekben a kérdésekben csak a magyar emberek dönthetnek, és a támogatásukkal „a szuverenitási harcot meg lehet nyerni”. „A külpolitikánkról, alapvető sorskérdésekről mi döntünk, soha nem ruháztuk át a jogot Brüsszelre, hogy eldöntsék, Magyarország bevándorlóország legyen-e, soha nem jogosítottunk fel senkit arra, hogy döntsön arról, kell-e mennünk egy háborúba vagy sem” – hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

Hirdetés

Emlékeztetett arra, hogy a bevándorlással kapcsolatban 2015-ben szintén egyedül voltak a magyarok, „aztán kiderült, hogy nekünk volt igazunk, ma már józan ésszel senki nem vonja kétségbe, hogy a magyar álláspont legitim, igazunk van és igazunk volt”.

Most a békepárti álláspont van kisebbségben, de ez nem azt jelenti, hogy nincs igazunk, a tények azt mutatják, hogy „igazunk van, azonnali tűzszünet kell és béketárgyalások, ugyanis a csatatéren nincs megoldás, ott csak halottak vannak” – jelentette ki Menczer Tamás.

Megjegyezte: mindenki tudja, hogy Ukrajna nem fog győzni, ezért még veszélyesebb a helyzet, hiszen a háborúpárti politikusok azt mondják, „ez a mi háborúnk, meg akarjuk nyerni”, ha pedig Ukrajna nem fog győzni, akkor szerintük be kell menni katonával vagy atomfegyvert kell használni.

Korábban írtuk

Jelenleg háborúpárti többség van az Európai Unióban és a NATO is óriási lépésekkel halad a háború felé; a háborúpárti vezetők politikai és gazdasági okok miatt akarják folytatni a háborút – szögezte le a kommunikációs igazgató.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió Tanácsa kedden véglegesen jóváhagyta az új migrációs paktumot, rámutatott: ebből is látszik, mekkora a bevándorláspárti nyomás, hiszen korábban volt egy megállapodás, hogy ilyen döntést csak egyhangúlag lehet hozni, ezt viszont többségi döntéshozatallal „nyomták át”.

Ez pontosan olyan bevándorlási terv, mint eddig bármelyik, sőt még rosszabb – állapította meg Menczer Tamás. Közölte, ennek a lényege is a migránsok behozatala, kvóták szerinti elosztása, ha pedig egy ország nem akar átvenni bevándorlókat, sokmillió forintot kell fizetnie fejenként. De már migránsgettókat akarnak létrehozni Magyarországon is, továbbá bevezetik az úgynevezett krízismechanizmust: ha azt mondják, krízis van, akkor korlátlanul küldhetik a bevándorlókat – fejtette ki a kormánypárti politikus.

Kijelentette: „a békepárti pozíciót is csak a magyar emberek támogatásával tudjuk megvédeni és a bevándorlásnak is csak a magyar emberek támogatásával tudunk ellenállni”.

A békepárti, szuverenista erők támogatása esetén van remény a békére – vélte Menczer Tamás. Szerinte az európai országokban egyre többen látják, hogy ami most zajlik, nem európai érdek. „Háború van, és az összes brüsszeli szankciós, energetikai, mezőgazdasági döntés rombolja az európai életszínvonalat. Ha ezt az európai emberek látják, és ennek megfelelően szavaznak, a hajót át lehet állítani” – fogalmazott a kommunikációs igazgató.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Menczer Tamás kiemelte: a helyzet drámai, napról napra súlyosabb, Németországban már a sorkötelezettség visszaállításáról beszélnek, sőt „a sorkatonaság európai dimenzióiról”. „Minden egy irányba mutat: sorkatonaságot akarnak bevezetni és katonákat akarnak küldeni Ukrajnába. Sem erről, sem atombombákról nem akarunk hallani” – hangoztatta a kormánypárti politikus. Hozzáfűzte, csak a magyar emberek támogatásával lehet a békepárti pozíciót megőrizni.