Hirdetés

Az államtitkár arra reagálva írta ezt, hogy az MSZP és a DK közölte: Szijjártó Péter közösségi oldalán arról számolt be, hogy dolgozik, miközben valójában Horvátországban nyaralt.

Menczer Tamás kiemelte: a tárcavezető több külügyminiszterrel tárgyalt telefonon, foglalkozott a beruházás-ösztönzési támogatásokkal, vele pedig a nemzetközi sporteseményekre vonatkozó – koronavírus-járvánnyal kapcsolatos – szabályokat dolgozta ki.

A külügyminiszter általános munkatempóját még az ellenfelei is elismerik, a szabadsága sem telik munka nélkül

– fogalmazott az államtitkár. Úgy vélte, „a képmutatás csúcsa”, hogy azok, akik folyamatosan a magánélet szentségéről és sérthetetlenségéről beszélnek, leselkednek és fényképeket készítenek egy, a családja körében lévő emberről.

Korábban írtuk