A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára négy pontban összegezte állásfoglalását.

Hirdetés
  1. „Továbbra is meggyőződésem: elfogadhatatlan, hogy Magyarországon bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között keresztet égessenek!”
  2. „Egyesek azt állítják, hogy »a Menczer a környezetvédők ellen harcol«. De ez nem igaz. Ugyanis, amit én szeretnék, az a legcsekélyebb veszéllyel sincs a természetre. Egyrészt nyilvánvaló, hogy a 20×20 cm-es alapra állítandó kereszt semmi veszélyt nem jelent a természetre. Másrészt ezen a hegyen eddig is állt egy kereszt. Eddig senki sem állította, hogy a kereszt miatt kipusztult a leánykökörcsin vagy az árlevelű len. Azt sem mondta senki, hogy a korábban ott álló, és augusztus végén felgyújtott kereszt veszélyeztette a fűrészlábú szöcskéket. Ha tehát a kereszt eddig sem jelentett veszélyt a természetre, a jövőben miért jelentene? Az én célom a korábbi állapot helyreállítása, ahol kereszt állt, ott álljon újra kereszt.”
  3. „A Duna-Ipoly Nemzeti Park fura ura azt állítja, hogy a kereszt a természetvédelmi célokkal »nem összeegyeztethető«. Fentiekre tekintettel ez persze nem igaz. Igazgató úr azt is kinyilatkoztatta, hogy a természet templom, amelyet védeni kell – a kereszttől is. Tisztelettel felhívom a nagyhatalmú Igazgató úr figyelmét arra a talán nem elhanyagolható tényre, én még olyat nem hallottam, hogy a kereszt a templomot elcsúfítja… Az én megítélésem szerint Igazgató úr döntéseivel és megnyilatkozásaival kizárólag alkalmatlanságát bizonyította.”
  4. „Persze látom, hogy az ügyben képviselt álláspontom miatt nem mindenkinél lettem én a kedvenc. Ezzel kapcsolatban két észrevételem lenne. Az én körzetemben élők természetesen bármely ügyben számíthatnak rám, az ajtóm mindenki előtt nyitva áll, függetlenül attól, hogy ebben az ügyben egyetértünk-e. A másik az, hogy engem nem zavar, ha csúnyákat mondanak rám. Én sohasem akartam, hogy mindenki szeressen. Sőt, ha mindenki szeretne, az kifejezetten zavarna.”

Menczer Tamás hivatkozott videója:

Korábban írtuk