Hirdetés

Menczer Tamás azt mondta, „van a sportban egy mondás: a meccs végén fel kell nézni a táblára, ott a számok világosak”. Vasárnap a magyar emberek nagy többséggel támogatták a békepárti Orbán-kormányt és a Fidesz-KDNP-t.

„Mi győztünk, a második, harmadik és negyedik helyezett összesen sem kapott annyi szavazatot, mint amennyit mi kaptunk”

– értékelt.

Kiemelte: „a nagy felhatalmazásnak, a nagy támogatásnak köszönhetően tudta Orbán Viktor megvédeni Magyarország békéjét tegnap is”.

„De hazánk békéjét minden nap meg kell védenünk, mert a háborúpártiak nyomása óriási és folyamatosan nő, és a háború kiterjedésének kockázata is folyamatosan nő, de mi mindent megteszünk azért és minden erőnkkel azért küzdünk, hogy ne tudjanak bennünket belepréselni ebbe a háborúba”

Korábban írtuk

– emelte ki a politikus.