– Politikai értelemben Magyar Péter olyan, mintha Vadai Ágnes és Márki-Zay Péter szerelemgyereke lenne

Hirdetés

– fogalmazott Menczer Tamás a közösségi oldalán közzétett új videójában.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója felhívta a figyelmet, hogy Magyar Péter szereti lenézni azokat, akik nem értenek vele egyet – ismerteti a Magyar Nemzet.

– Egy kényszeres kommentelőről van szó – jegyezte meg a kormánypárti politikus, majd felidézte, hogy nemrég a saját oldalára feltöltött egy képet, amelyen a saját választókörzetébe tartozó idős emberekkel találkozott, amire Magyar Péter az elmondása szerint ironikusan, lenézően és gőgösen reagált.

– Ilyen egy agresszív, narcisztikus ember

– húzta alá Menczer Tamás.

Korábban írtuk

A kommunikációs igazgató emlékeztetett arra is, hogy egy másik bejegyzés alatt pedig őt sértegette Magyar Péter, ahelyett, hogy az eredeti témára, az ukrajnai háborúra reagált volna.

– Láthatjuk, hogy háborúpárti, hiszen a fontos témával nem foglalkozott

– tette hozzá a Fidesz politikusa.