Menczer Tamás: Magyarország sorsáról csak mi dönthetünk
Magyarország sorsáról, valamint a legfontosabb kérdésekről és ügyekről csak mi dönthetünk – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a nemzeti konzultációval és a kormány új gazdaságpolitikai terveivel kapcsolatos országjáráson szerdán Kecskeméten.Menczer Tamás a lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy két út áll a magyar emberek előtt: a brüsszeli út gazdasági csődöt jelent a családoknak és az országnak egyaránt, mert „minden brüsszeli javaslat pénzt vesz el a magyaroktól”.
Azt mondta: ezzel szemben a magyar kormánynak van egy semlegességen alapuló gazdaságpolitikája, egy 21 pontos akcióterve és olyan világos céljai vannak, amelyeket, ha az emberek támogatnak, „egyetértési pontokat” alakíthatnak ki egyebek mellett a megfizethető lakhatás, a kis- és középvállalkozások támogatása, a 13. havi nyugdíj megvédése és állandósítása, a bérek emelése, a fiatalok támogatása vagy a családi adókedvezmény megduplázása témákban.
A politikus szerint azonban „Brüsszelben nagy harc van, ott más utat szánnak nekünk”, ezért a magyar érdekeket meg kell védeni, ehhez pedig az kell, hogy a magyar emberek vegyenek részt a nemzeti konzultációban, mert akkor „a 2025-ös év egy fantasztikus év lehet” – tette hozzá.
Kifejtette: ha a magyarok azt akarják, hogy ezek a célok megvalósuljanak, fejezzék ki támogatásukat, ellenkező esetben ugyanis Brüsszel elképzelései valósulnak meg.
Menczer Tamás arra kérte a magyar embereket, ha nem akarják, hogy a rossz brüsszeli tervek valósuljanak meg, illetve, hogy ezeket „Brüsszel magyarországi leágazásai, a Weber-csicska Brüsszel Péter és hasonlók megvalósítsák”, akkor vegyenek részt a nemzeti konzultációban, támogassák a kormányt és a kormánypártokat.