Hirdetés

Örülök, hogy ma itt lehettem, különösen is, mert az elmúlt hetekben nem jutottam el. Bizonyára voltak olyanok is, akik másképp látják a világot, mint én, de ez nem számít. Nem kiabáltunk, nem veszekedtünk, nem szidtuk egymást. Nem ezért jöttünk. Mindenkinek szép vasárnapot kívánok!

– írta közösségi oldalán Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója, és egy fotót is megosztott, amelyen egy templom mellett áll.

A hétvégén nagy felháborodást keltett az, hogy Magyar Péter kampánykörútjának egyik állomásán őrjöngve káromkodott és üvöltözött templomból távozó emberekkel Putnokon.

Mit mondott a plébánus úr a templomban? Szégyelljék magukat! Remélem, újraszentelik majd ezt a templomot! Szégyelljék magukat!

– kiabálta az új baloldali politikus a templomból távozó embereknek.

A jelenetet feltehetően Magyar Péter kampánycsapata is vállalhatatlannak tartotta, ugyanis hatalmas a csend róla a baloldali politikus közösségi oldalán.

Korábban írtuk