Hirdetés

Menczer Tamás a felvételen – hallgatósága előtt – felidézte, hogy Orbán Viktor az elmúlt években a Covid-világjárvány, a bevándorlás, a gazdasági válság, háború miatt bekövetkező gazdasági válság, szankciók és az energiaválság idején is „mindig meg tudta védeni a magyar érdekeket és most is meg tudja védeni Magyarország békéjét és biztonságát”.

A kormánypártok kommunikációs igazgatója a magyar kormányfőt egy válságálló, kipróbált miniszterelnöknek nevezve azt hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor Magyarország békéjét és biztonságát csak akkor tudja megvédeni, ha mindenki mellette áll, „ha a közösségünk minden tagja ott lesz mellette június 9-én”.

Menczer Tamás mindenkitől azt kérte, hogy ha módjukban áll, akkor legyenek ott június 1-jén a Békemeneten, aztán 9-én a szavazás során és vigyék el magukkal a közösségük minden tagját, mert – mint fogalmazott – „ha mindannyian elmegyünk, akkor győzünk, ahogy szoktunk, és a győzelem az mindig jól állt nekünk”.

Korábban írtuk