Hirdetés

Menczer Tamás elmondta: a kétnapos esztergomi kihelyezett frakcióülésen döntöttek arról, felkérik a kormányt arra, hogy indítson nemzeti konzultációt az emberek mindennapjait és életét súlyosan befolyásoló és érintő kérdésekben. Béremelés, megfizethető lakhatás, családok támogatása, kis- és középvállalkozók (kkv) támogatása és munkáshitel – sorolta a kormánypárti politikus.

A konzultáció időszerűségéről szólva arról beszélt, a válságok korában élünk, megváltozott a világ, és az lesz sikeres, aki jó válaszokat ad.

„Látjuk a brüsszeli választ, ez a blokkosodás, ez a gazdasági, kereskedelmi hidegháború. Azt is látjuk, hogy ez mit hoz: szankciókat, inflációt, energiaárrobbanást”

– fogalmazott Menczer Tamás, hangsúlyozva: „tehát ez nekünk nem jó, ezt mi nem akarjuk”.

A kommunikációs igazgató közölte: ha blokkosodás van és kereskedelmi hidegháború, akkor Magyarország a nyugati blokk szélén van, és rendkívül hátrányos egy blokk szélén lenni.

Korábban írtuk

Tehát ezért mondtuk azt, hogy magyar választ adunk, és ez a gazdasági semlegesség, ami azt jelenti, hogy „senkinek nem vagyunk alárendelve, alávetve, a magyar érdek szerint cselekszünk, és minden irányba folytatjuk a piaci, gazdasági, kereskedelmi, beruházási, energetikai együttműködést” – jelentette ki.

Hozzátette: ez teszi lehetővé a jövő évre a 3-6 százalékos gazdasági növekedést, ami sokkal nagyobb, mint amekkora az uniós átlag lesz. Továbbá ez a gazdasági növekedés teszi lehetővé a lakhatásra, a családok támogatására, a kkv-k támogatására, a munkáshitelre, a béremelésre vonatkozó lépéseket – mondta Menczer Tamás.

Úgy fogalmazott: „azért fontos a nemzeti konzultáció, mert újra egyetértési pontokat szeretnénk kialakítani a magyar emberekkel, hogy erősítsék meg a kormányt abban, hogy a céljainkkal egyetértenek, kössünk egy új egyezséget, mert az is látható, hogy Brüsszelben nem ezt az utat akarják szánni Magyarországnak”.

A magyar baloldal és „különböző csatolt részeik” beálltak Brüsszel mellé. Tehát ezért fontos, hogy az emberek a konzultáció során megerősítsék a kormányt – közölte Menczer Tamás.