Menekülés a csicskasorból

A kaputól balra a templomi betlehemekéihez hasonló bábok, a bejárattól balra, a falon sűrűn teleírt tábla tudatja az érkezőkkel, milyen szolgáltatásokkal találkozhat az intézményben: „étkeztetés”, „házi segítségnyújtás”, „hajléktalan személyek otthona”, „szenvedélybetegek nappali ellátása”…

Szarvason járunk, a Magyarországi Evangélikus Egyház által fenntartott Ótemplomi Szeretetszolgálat Vajda Péter utcai központjában. A szeretetszolgálat immár évek óta foglakozik a csicskasorban tartott emberek kimentésével és társadalomba való visszaillesztésével.

– 2010-ben indítottuk el a szenvedélybetegek klubját, ami nappali ellátást nyújtott: a legszegényebbek bejárhattak melegedni, fürdeni. Emellett – jótékonysági akcióink során – napi 800 adag ételt osztottunk ki a rászorulók között. Egy idő után aztán tudatosult bennünk, hogy a sorban álló idősek egy része csicskasorban él, vagyis olyan helyzetben van, amelyet korábban el sem tudtunk képzelni. Gondolkodni kezdtünk, hogyan segíthetnénk rajtuk – mondja Lázár Zsolt evangélikus lelkész, esperes, intézményvezető.

De tulajdonképpen mi is a köznyelvben – nem a legszerencsésebben – csicskáztatásként emlegetett jelenség? A középkorban a lovagok fegyverhordozóját, később a tiszti szolgákat nevezték csicskásnak (csicska: ’V alakú paszomány a tisztiszolga zubbonyujjának elején’ – a szerk.) A mai argóban, immár melléknévképző nélkül, ez a szó kiszolgáltatott személyt, afféle mindenest jelöl, akit „tartói” vagy „gazdái” – az őt kizsákmányoló család tagjai – ugráltatnak. A csicskasorban lévők nem kapnak értékarányos fizetést az általuk elvégzett munkáért, és vagyonbiztonságukat ellehetetlenítő, méltóságukat sértő, függő viszonyba kényszerülnek. Tulajdonképpen modern kori rabszolgák.

És bár minden eset egyedi, a szeretetszolgálat munkatársai előtt mára kirajzolódtak bizonyos sémák:

– Jellemzően abból az idősebb, ötvenen túli emberből lehet csicska, akinek megfeneklett az élete, és hiányzik belőle valami: nincs munkája, nincs lakása, nincs párkapcsolata. A csicskáztatók ugyanis pontosan azt ígérik az illetőnek, amire leginkább vágyik: a munkanélkülinek munkát, a hajléktalannak szállást, az egyedül élőnek házasságot vagy élettársi viszonyt – mondja Oncsik János, a szeretetszolgálat szervezeti egységvezetője.

És miután az illető, általában alkoholbetegséggel küzdő, elvált férfi elfogadja az ajánlatot, és az ajánlattevő által felkínált helyre költözik, ott mezőgazdasági vagy ház körüli feladatokkal bízzák meg, vagy az állatokkal kell foglalkoznia. Mindeközben alávetett helyzetbe kerül.

– Nem kapja meg az összeget, amiben megegyeztek, a család, amelyhez elszegődött, egyre kevesebb és rosszabb minőségű ételt, penészes kenyeret, romlott húst ad neki, és könnyen egy fűtetlen, villany és víz nélküli sufniban találhatja magát. Ha van valamiféle rendszeres jövedelme, például nyugdíja, azt a „tartói” veszik fel helyette. Bankkártyája és a papírjai szintén a „gazdáihoz” kerülnek – mondja Oncsik János.

Persze, ez általában a végső szakasz. Ha valakinek nagyobb összeg áll rendelkezésére, előbb kiforgatják belőle.

– A házasságra vagy élettársi kapcsolatra vágyó, idősebb férfiak nemegyszer több millió forinttal érkeznek ahhoz, akit jövendőbelijüknek hisznek. Aztán olyasmikkel kell szembesülniük, hogy míg a választottjuk bent alszik a házban, neki a melléképületben jut egy ágy, és a hölgy több időt tölt egy vele nagyjából egykorú, unokatestvérének mondott férfival, mint vele, a vőlegényével. Aztán ez a fiatalember, aki valójában a nő férje, esetleg élettársa vagy a család valamelyik másik tagja, ráveszi, hogy adjon nekik hozzáférést a bankszámlájához, vagy bízza rá pénzügyeinek intézését. Miután ez megtörténik, a bankszámla kiürül vagy gyors ütemben apadni kezd. Ha a férfinak ingatlana is van, az hamarosan a család egyik tagjának nevére kerül, nemegyszer a férfi tudtával és beleegyezésével. Az sem ritka, hogy az illető nevében hitelt vesznek fel, vagy autót íratnak a nevére – említ néhány konkrét esetet a szakember.

A kívülálló nehezen érti, hogyan alakulhat ki ez a helyzet. Hogyhogy nem tiltakozott, nem tett ellene a károsult, de a szakemberek tudják, mivel magyarázható mindez:

– Nem feltétlenül testi erőszakkal, hanem más eszközökkel, lelki terrorral, érzelmi zsarolással, manipulációval fokról fokra felőrlik, végül megtörik az ellenállását. A csicskáztató és a csicska között végső soron olyan viszony alakul ki, mint egy rossz párkapcsolatban a bántalmazó és a bántalmazott között. Ebben az egyik félnek mindig igaza van, és bármit megengedhet magának, míg a másik félnek engednie kell, és engedelmeskedni – mondja a részlegvezető.

És van valami, ami általában maradásra bírja a csicskasorba kényszerítetteket: a legelemibb szükségleteik így is kielégülnek. Aki alkoholista, megkapja a maga napi adag kannás borát; aki gyerekek közelében szeretne lenni, feladatai elvégzése után foglalkozhat a család gyerekeivel. Vagyis: nem kizárólag kellemetlenségek érik, sőt akár úgy is érezheti, hogy minden negatívum ellenére talált egy közösséget, ahová tartozhat. Márpedig annak, aki elsősorban erre vágyik, ez egyáltalán nem elhanyagolható.

Ezért fordulhat elő, hogy a csicskasorban tartottak nem mindig hagyják ott a kizsákmányolóikat. És ha – segítséggel vagy anélkül – sikerül megszabadulniuk, megszökniük tőlük, általában nem fordulnak a rendőrséghez. Részben azért, mert nem akarják vállalni az eljárás során adódó, kényelmetlen helyzeteket, például a szembesítést vagy a vallomástételt, részben pedig azért, mert szégyellik magukat.

– De olyan lakónk is van, aki tizenkét évnyi szolgaság után is bizonytalan abban, csakugyan kihasználták-e, valóban csicska volt-e náluk. Mindent összevéve elviselhetően érezte magát a „tartóinál”, és fel sem tűnt neki, hogy kizsákmányolták – említi Oncsik János.

És hogy szabadulásuk után mi vár a modern kori rabszolgákra, milyen kilátásokkal folytathatják az életüket? Ez a legfontosabb kérdések egyike, hiszen aki mondjuk azért fogadta el egy család ajánlatát, mert hajléktalan volt, és „gazdái” szállást kínáltak neki, annak lakhatási gondjai nem oldódnak meg a szakítással, sőt.

Horváth György például a szeretetszolgálat által működtetett négy idősek otthona egyikében kapott elhelyezést. A 75 éves férfi készséggel megosztja velünk a történetét: volt felesége, de harminc évvel ezelőtt meghalt rákban. Két éve az interneten megismerkedett egy huszonéves hölggyel, aki párkapcsolatot ígért neki, és Szarvasra hívta. Itt aztán dolgoztatni kezdték – bútorlapokat kellett felaprítania tüzelőfának –, és készpénzben megkapott, mintegy 70 ezer forintos nyugdíját rendszeresen „kikönyörögték” tőle. Őt nem verték meg, de a négy másik ember (értsd: négy másik rabszolga) közül, akikkel együtt lakott, az egyiket igen. Az illető ugyanis nem volt hajlandó átadni a bankkártyáját, amire a nyugdíja érkezett.

Horváth György néhány hónap után belátta: a házasságból nem lesz semmi, ezért összecsomagolta csekélyke holmiját, és eljött a családtól. Búcsúzóul annyit mondott, majd jön. Nem tartóztatták. Az idősek otthonában jól érzi magát, rendszeresen kijár a könyvtárba, és bár felnőtt gyerekével próbálják rendezni az eset kapcsán megromlott viszonyukat (kérdésünkre kiderül: a fiú eladta közös házukat, és mindössze 1,4 millió forintot juttatott neki a befolyt összegből, nem a felét, ami igazságos lett volna, pedig 2 millió forintból már saját házat vásárolhatott volna, ki is nézett egyet magának Szalkszentmártonban), sok időt tölt az interneten. Pontosabban: a társkereső oldalakon.

– Már kaptam visszajelzéseket 30-40 éves hölgyektől. Ha valamelyikükkel sikerül megismerkednem, összeköltözöm vele, de csak akkor, ha komolyak a szándékai. Még egy link alak nem jöhet szóba – mondja, majd önérzetesen hozzáteszi: – Az ember tanuljon a hibáiból!

Miután elballag, Oncsik János megoszt velünk néhány további részletet a sorsáról: gyerekei azért adták el a házat, mert észlelték, hogy apjuk az említett hölgy hatása alá került, és attól tartottak, hogy végül kiforgatják az ingatlanból. E vita következményeként szakítottak meg egymással minden kapcsolatot. Amikor aztán az öreg a nő hívására Szarvasra költözött, rosszul érintette, hogy dolgoztatni kezdték, és hogy elvették tőle az 1,4 millió forintot meg a nyugdíját. Azt viszont, hogy a hölgy érzelmei nem voltak igaziak, máig nem hiszi el.

– Vannak emberek, akik úgy vélik, Aladdin és Jázmin hercegnő meséje 60-70 éves korukban is valóra válhat, és Aladdin szerepe jut nekik a történetben. Mások meg úgy vannak vele, hogy annyi mindenre kell költeniük, miért ne költenének a szeretetre is? – adja okát e furcsa viselkedésnek Oncsik János.

A 65 éves Gyarmati László nem az idősek otthonába, hanem a szintén a szeretetszolgálat által működtetett, támogatott lakhatást biztosító otthonba jár haza, a Szent László utcába. Egy negyvenes éveiben járó nő szólította le Szentesen egy dohányboltban és hívta Gyomaendrődre, párkapcsolat ígéretével, ám ahelyett csak a munka várt rá. Egyre több konfliktusa támadt a nővel és annak családjával, amelynek tagjai nemcsak a nyugdíját vették el tőle, hanem a keresetét is – merthogy nyugdíj mellett dolgozott és dolgozik, egy húsfeldolgozó üzemben volt és van állása (igazából a munkaközvetítő cégnél figyeltek fel a kiszolgáltatott helyzetére, ők értesítették a szeretetszolgálatot). Úgyhogy végül belefáradt a dologba, és Szarvason talált új otthonra. Lányával megromlott a viszonya – az ital miatt, igen –, vele tehát nem tartja a kapcsolatot, de annak, hogy láthassa az unokáját, nincs akadálya. A lakóotthonban, amely tulajdonképpen úgy működik, mint egy védett albérlet, jól érzi magát, nyugdíjából és a keresetéből félre tudott annyit tenni, hogy vegyen magának egy okostévét. Naponta két-három órát tölt előtte, jelenleg kerékpárra gyűjt.

Mindez egybevág az otthon vezetése által meghatározott célokkal. Az intézményben ugyanis érzékelték: ahhoz, hogy a náluk lakók egy idő után visszatérjenek a hétköznapi életbe, és ott meg is állják a helyüket, meg kell tanítani őket, hogyan bánjanak a pénzzel.

– Ezek az emberek hozzászoktak, hogy nem hozzájuk fut be a nyugdíjuk vagy a jövedelmük. Volt olyan lakónk, aki egy évtizednyi csicskalét után végre felvehette a havi fizetését, mintegy 140 ezer forintot, és elsírta magát. Sosem látott egyben ennyi pénzt, és nem tudta, mihez kezdjen vele – meséli Jónás Jánosné, az otthon esetgondnoka. – Ezért igyekszünk megtanítani a lakóinkat arra, hogy úgy osszák be a pénzt, hogy kitartson a hó végéig, vagy hogy maradjon belőle valamennyi, amit félre tudnak tenni.

Mindez csak egy a „külvilágban” fontosnak számító alapismeretek közül, amelyekből akad még néhány. Egyeseknek azt kell megtanulniuk, hogy ne szedjék ki a kukából a csikkeket, vagy hogy ne az utcán végezzék el a dolgukat, ha rájuk tör a szükség. Másoknak azt, hogyan kell használni a mosógépet vagy a mikrohullámú sütőt.

– Azt viszont, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, és ne higgyenek el mindent, amit tőlük hallanak, mindannyiuknak el kell mondani, mintha gyerekek volnának – említi az esetgondnok –, és akadnak köztük, akik úgy is reagálnak, mint a gyerekek: egyszerűen elfelejtik, és mindenüket odaadják azért, hogy valaki szeresse őket, és foglalkozzon velük.