Az utóbbi években egyre több holland és belga állampolgár telepedik le Magyarországon, mert elegük van a bevándorlókból és biztonságban szeretnének élni. Négy dél-dunántúli településen kérdeztünk hollandokat és belgákat, miért tartják Magyarországot hazájuknál vonzóbb országnak.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Baranya, Somogy és Tolna megyében él a legtöbb holland, számuk évről évre nő. Baranya megyében 2011-ben 378, 2013-ban 433, 2016-ban 556 holland élt. A belgák száma a hollandokhoz képest csekély: 2016-ban 91 belga állampolgár élt Baranyában, 81 Somogyban és 30 Tolnában. A KSH adatai azonban nem teljes körűek, mert csak a több mint egy éve Magyarországon tartózkodó és regisztrált külföldieket tartja számon. Akik csak nyáron tartózkodnak hazánkban, vagy nem regisztráltak, azokat a felmérés nem veszi figyelembe. Márpedig a hollandok és belgák többsége nem életvitelszerűen él Magyarországon.

A Magyarországon élő hollandiai vagy belgiumi állampolgárok pontos száma így nem ismert. Megyei földhivataloknál és kormányhivataloknál is érdeklődtünk az adatok felől, de azt a választ kaptuk, hogy ilyenek nem állnak rendelkezésre. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2011-ben közölt statisztikái szerint a hollandok 2001 és 2009 között 3717 ingatlant vásároltak hazánkban, ebből 750-et Baranyában, 680-at Somogyban.

Dr. Kemkers Róbert, hazánkban élő holland származású társadalomkutató becslése szerint körülbelül ötezer fő lehet azoknak a hollandoknak a száma, akik az év jelentős részét Magyarországon töltik. A nálunk élő hollandok és belgák pontos számarányánál érdekesebb az, hogy miért jönnek Magyarországra. Ezzel kapcsolatban számos szakmai tanulmány és riport íródott, amelyek az alábbi okokat jelölik meg: a vonzó éghajlat, a hegyes-dombos táj, az olcsó ingatlanárak, az alacsony megélhetési költségek és a magyarok barátságos természete.

Ezeket az általunk felkeresett hollandok és belgák is kivétel nélkül megemlítették. A velük való beszélgetések során vált világossá számunkra, hogy az utóbbi időben egy újabb húzótényező is szerepet játszik a Magyarországra történő vándorlásukban.

Dr. Horváthné Farkas Edit, az Abszolútház Ingatlanközvetítő iroda vezetője a Demokratának elmondta, az első magyar ingatlanos a kilencvenes évek közepétől kezdett hollandoknak eladni házakat a térségben, ő maga pedig 1999 óta dolgozik ebben a szakmában. 2013 óta két Magyarországon élő holland is segíti a munkáját.

– A hollandok eddig főleg a tízmillió forintnál olcsóbb ingatlanokat keresték, nyaralási céllal, de már egyre többen jönnek, akik hazánkban szeretnének élni, és a drágább ingatlanokat keresik. Az utóbbi két évben egyre több olyan holland és belga vevőm van, aki határozottan kimondja: Magyarországon szeretnék leélni az életüket, mert Orbán Viktor nem engedi be az országba a migránsokat. Egy belga házaspár nemrég Pécsre látogatott, és nagyon csodálkoztak, hogy nem látnak az utcákon migránsokat és szabadon tudnak sétálni. Azóta ideköltöztek – meséli az ingatlanszakértő.

Mint megtudjuk, ritkaságszámba megy, hogy a hazánkba érkező külföldiek itt szembesüljenek először azzal, hogy nálunk nincsenek bevándorlók. Aki itt szeretne házat venni, tisztában van azzal, hogy Magyarország lezárta a déli határait a migránsok elől. Ez számukra már annyira evidens, hogy az adásvételkor rá sem kérdeznek.


Nyugalom van

A Tolna megyei Bátaszéken élő holland-magyar házaspár, Albertha Johanna Rombout és Galli Imre a nyolcvanas évek eleje óta ingázik Hollandia és Magyarország között. Minden évben tavasszal érkeznek bátaszéki házukba és a szüreti munkálatok után mennek vissza Hollandiába. Imre 1956 decemberében, 18 évesen hagyta el Magyarországot. Hajógépésznek állt, és a munkájának köszönhetően bejárta a világot, de szülőfalujába mindig visszahúzta a szíve. A nyolcvanas évek közepén jött először haza, azóta nem nagyon tud innen elszakadni. Ahogy holland felesége, Albertha sem, aki azért szereti Magyarországot, mert az élet nálunk nyugodtabb, mint Hollandiában. Jobban szeret Magyarországon lenni, pedig Hollandiában szintén egy kis faluban élnek, ahol „még nyitva lehet hagyni az ajtókat, ablakokat.”

Hamar ráterelődik a szó a bevándorlásra.

– Hollandiában rengeteg a bevándorló, sok a rablás, óriási problémákat okoz a kábítószer-kereskedelem és majdnem mindennap történik egy gyilkosság. Rotterdamban vannak olyan negyedek, ahová a rendőrség sem mer bemenni. A kormány nem ellenőrzi, ki jön be az országba, így évekig illegálisan tartózkodhat ott bárki. Régen azért volt jobb a helyzet, mert a bevándorlók akkor még dolgoztak, de a mostani fiatalok már nem akarnak – mondja Imre.

Kérdésünkre, hogy Magyarország hogyan jelenik meg a holland hírekben, azt válaszolja, hogy bírálják a magyar kormányt, mert hazánk nem fogadja be a migránsokat.

– Mintha nem akarnák észrevenni, hogy a hollandok többsége sem szeretne több bevándorlót. Sok holland dicséri Orbán Viktort – teszi hozzá.

Mivel szerinte a holland parlamentben is sok török és észak-afrikai származású politikus van, ezért nem is várható változás a bevándorláspolitikában.

Leny Slaats az idén februárban költözött a Tolna megyei Mucsfára. Tíz évvel ezelőtt járt először Magyarországon és azóta rendszeresen visszatér családi látogatásra, hiszen húga a Bács-Kiskun megyei Pálmonostorán, bátyja pedig a néhány kilométerre lévő Izményben lakik. Lenyt elsősorban Magyarország jó levegője varázsolta el. Állítja, a dohos, nyirkos hollandiai levegő után kész fel­üdülés volt Magyarországra jönni. Krónikus reumás ízületi gyulladásban szenved, de amióta Magyarországon van, jobban érzi magát, egyre kevesebb gyógyszert szed. Gyógyulását csodaként éli meg, ezért nem tervezi, hogy valaha is visszamegy Hollandiába.

– Ott mindenki rohan, stresszeli magát. Állandóan forgalmi dugók vannak, nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kisvárosokban is, még hétvégén is – panaszkodik.

Csak a négy gyermekét és a kilenc unokáját hiányolja nagyon, akik nyáron sűrűn jönnek látogatóba. Most éppen az édesanyja és a nevelőapja tölt nála néhány napot. Elárulja, a közeljövőben több családtagja is Magyarországra fog költözni, így még kevesebb szállal kötődik majd Hollandiához.

Betegsége kapcsán érdeklődünk, van-e tapasztalata a magyar egészségügyről. Két évvel ezelőtt, amikor a húgánál volt látogatóban, szívrohamot kapott és a kecskeméti kórházba vitték. Meglepődött, milyen kedvesek voltak vele a nővérek, az orvosok, akik rögtön azon voltak, hogy angolul beszélő munkatársat kerítsenek. Az igazi meglepetés akkor érte, amikor kontrollra kellett visszamennie.

– Hollandiában tíz perc jut minden betegre. Nincs több idő. Ha a betegnek még kérdése van, vissza kell mennie egy újabb időpontra. A magyar orvosokkal több mint egy órán át beszélgettünk a betegségemről, már én éreztem magam kellemetlenül. Itt jut idő a betegre, ami szerintem mindennél fontosabb – mondja.

Érdeklődésünkre elmondja, nem érdekli a politika, ami Hollandiában amúgy is „kész káosz”, mert hiába vitatkoznak a parlamentben hónapokig, mégsem tudnak döntést hozni. Szerinte a bevándorlás miatt egyre rosszabb Hollandiában élni, ezért a magyar határok lezárását helyesli. Ő is nagy problémának tartja, hogy a bevándorlók mindent ingyen kapnak, mégis állandóan elégedetlenkednek. Nem érti, miért csak férfi és kiskorú menekültek érkeznek, hol maradnak a nők. Majd arról kezdünk el beszélgetni, hogy már sehol nem érezheti magát biztonságban az ember.

Kivéve itt, Magyarországon – teszi hozzá mosolyogva.

Boldog élet

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Guy Degrande és Sharon Oplinus tavaly október óta él a Baranya megyei Erdősmecskén. Háromszor is jártak Magyarországon, mielőtt úgy döntöttek, ideköltöznek, bár már első látásra beleszerettek az országba. Azt mondják, Belgiumban nincsenek boldog emberek: mindenki siet és stresszes életet él. Amikor először látogattak Budapestre, nagyon meglepődtek, hogy bár milliós nagyváros, mégis mindenki barátságos és segítőkész. Még a buszról is leszállt egy idegen férfi, hogy útba igazítsa őket, ami teljesen elképzelhetetlen Belgiumban.

Mint mondják, az sem utolsó szempont, hogy a házak olcsóbbak, megfizethetőbbek, mint Belgiumban, mert az erdősmecskei házuk áráért maximum egy garázst vehettek volna Belgiumban. Régi álmuk volt egy kertes családi ház, ahol hódolni tudnak szenvedélyüknek, az állatoknak. A fiatal házaspár fél év alatt egy mini állatkertet rendezett be hátsó kertjükben: békákat, kígyókat, varánuszokat, rókákat, mongúzokat, tarajos sült és egyéb különleges állatokat tartanak.

Belgiumban erre nem lenne lehetőségük, mert ahogy fogalmaznak, ott az egész utca pánikba esne. Az állatok egyelőre még csak hobbi a számukra, de később szeretnének ebből megélni. Egy olyan vadasparkot kívánnak létrehozni, ahol a látogatók minden állatot megsimogathatnak, a gyerekek pedig játszhatnak is velük, nem csak a rácsokon át nézegethetik.

Nem vágynak luxuséletre, csak boldogságra, amire hazánkban nagy esélyt látnak. Szerintük a magyarok nagyon barátságosak, és ami számukra a legfontosabb, szeretik az állatokat. Családias a légkör, nem úgy, mint Belgiumban, ahol elmondásuk szerint a szomszédos kertek közé nagy falakat emelnek.

– Belgiumban már nem lehet egy kilométert se úgy megtenni, hogy ne jönne szembe fejkendős ember. Főleg a nők számára zavaró, amikor a fiatal férfi bevándorlók rákiabálnak. Mi vagyunk itthon, mégis minket zaklatnak – mondja Sharon.

– Ez is az egyik ok, hogy otthagytuk Belgiumot – veszi át a szót férje. – Nem vagyok rasszista, vannak színes bőrű barátaim, de tény, hogy a bűncselekmények kilencven százalékát bevándorlók követik el. Egy bevándorló havonta nyolcszáz eurót kap, amiért nem kell tennie semmit. Továbbá nem kell fizetnie a lakhatásért, az étkezésért és az orvosi ellátásért – panaszkodik Guy, de rögtön hozzáteszi, akik tanulják a nyelvet és próbálnak beilleszkedni, azokkal semmi gond nincs.

Szerinte nem az európaiaknak kellene alkalmazkodniuk hozzájuk, hanem fordítva, hiszen ha egy európai egy muszlim országba látogat, ő is elfogadja az ottani törvényeket. Kérdésünkre, hogy helyeslik-e Orbán Viktor migrációs politikáját, Guy így válaszol:

– Orbán Viktor egy tervvel rendelkező politikus. Nem követem a politikát napi szinten, de azt látom, hogy itt sokkal kevesebb a probléma, mint Belgiumban, tehát Orbán Viktor valamit biztosan jól csinál. Talán nem kellene lezárni a határt, de azzal teljesen egyetértek, hogy a bevándorlókat távol kell tartani Európától – mondja.

Egyetértenek abban, hogy nem tudnának Magyarországgal kapcsolatban negatívumot említeni, főleg ha Belgiummal hasonlítják össze. – A magyar nyelv az egyetlen, ami némi gondot okoz – jegyzi meg mosolyogva Guy.

Sharon elmondta, Magyarországon, Belgiummal ellentétben, le tudnák élni az életüket. Sharon cége miatt havonta egyszer muszáj Belgiumba menniük, de amikor ott vannak, rögtön visszavágynak Magyarországra.


Ott nincs jövő

A Baranya megyei Nagyhajmáson élő Peggy Moeskops és férje, Patrick Maes is az időjárást és a nyugodt, stresszmentes életet tartja hazánkban a legvonzóbbnak. Anélkül, hogy rákérdeznénk, már a beszélgetés elején hozzáteszik, itt biztonságos az élet, mert nincsenek muszlimok.

– Belgiumnak vége, nincs jövője. Orbán Viktornak igaza van, hogy lezárta a határt. A belga kormánynak is ezt kellene tennie, de már túl késő. A migránsokon a saját országukban kellene segíteni, nem a miénkben. Már nincs is saját országunk. Amíg a más országokból érkezők mindent ingyen kapnak, addig nekünk mindenért keményen meg kellett dolgoznunk. A belga kormánynak nem rajtuk, hanem a saját népén kellene segítenie – mondja Peggy.

Amikor megkérdezzük, hogy ez a belgák többségének a véleménye-e, azt feleli, hogy igen, de Belgiumban nem lehet szabadon beszélni a bevándorlás okozta problémákról. A politikából kiábrándultak, mert szerintük nincs olyan párt, amelyik a belgák érdekeit képviselné, és nem értik, hogy egy olyan kis országnak, mint Belgium, miért van több mint ötven minisztere. Kiábrándítónak tartják, hogy minden a pénzről szól, nemcsak Belgiumban, hanem az egész Európai Unióban.

A házaspárnak építkezési vállalkozása volt Belgiumban, amit tavaly felszámoltak, hogy Magyarországra tudjanak költözni. Másfél éve vették meg a nagyhajmási házat és márciusban költöztek be. Azóta a házat csinosítgatták: építettek egy úszómedencét, most egy garázst építenek. Még néhány bútorért vissza kell menniük Belgiumba, de azt mondják, utána soha többé nem akarnak oda visszatérni. Nincs is honvágyuk. Sőt, jegyzi meg Peggy, éppen Belgiumban van honvágyuk, mert hiányzik Magyarország. A magyarokkal szívesebben barátkoznak és beszélgetnek, mint a közeli falvakban lakó belgákkal vagy hollandokkal.

– Ennek egyszerű oka van. Beszélni sem akarunk többé Belgiumról – mondja Peggy.

Férjének nagyon ízlik a magyar konyha. Jókedvűen meséli, hogy az utóbbi egy évben tíz kilót hízott a magyar ételektől. A tájba révedve megjegyzi, a mostani Magyarország a húsz-harminc évvel ezelőtti Belgiumra emlékezteti. Talán mégis éreznek némi honvágyat Belgium iránt, de az a Belgium már csak az emlékeikben él.

Lass Gábor

Fotók: T. Szántó György/Demokrata