Menetelni fogunk!

– Huszonhat uniós képviselő, élükön Daniel Freunddal petícióban kéri az Európai Bizottságot, hogy vonjon meg minden pénzügyi támogatást Magyarországtól. Megtörténhet, hogy eleget tesznek ennek a követelésnek? Megvan-e rá a lehetősége jogi és gyakorlati értelemben is Brüsszelnek?

– A liberális és baloldali EP-képviselők legújabb megmozdulása, amit a magyarellenes Daniel Freund vezényel, tökéletesen illeszkedik a már megszokott mintába, hiszen bármiféle jogalap nélkül sürget aránytalan szankciókat hazánkkal szemben. Szimpla zsaroló, nyomásgyakorló jellegű politikai akcióról beszélhetünk, amely jogi szempontból értelmezhetetlen, és egy teljes jogú tagállam pénzügyi ellehetetlenítését célozza. Ez nemcsak a demokratikus vita határait lépi át újfent, hanem az Európai Unió szerződéses alapelveivel, értékeivel is nyíltan szembemegy. Brüsszel politikai gyámoltjai, mindenekelőtt a kollaboráns Tisza Párt politikusai kollektív büntetésben részesítenék a magyar embereket szuverenitásuk védelme és az alapszerződésekből eredő jogaik gyakorlása miatt. Az úgynevezett jogállamisági kritikáknak objektív, pártatlan vizsgálaton kellene alapulniuk, nem pedig ilyen és ehhez hasonló politikai kampányokon. Az efféle lépések a kettős mérce bizonyítékai és súlyosan torzítják a tagállamok közötti bizalmat. Nem beszélve arról, hogy a hazánkat vegzáló balliberális képviselők azt a tényt sem hajlandók figyelembe venni, hogy Magyarország számos kérdésben jogi kompromisszumot kötött és reformokat vezetett be. Az uniós források pedig kiemelkedően jól hasznosulnak Magyarországon.

– Milyen súlya, szabályozó ereje maradt a jognak, az alapszerződésnek az Európai Unióban? Kérdezzük ezt azért is, mert Brüsszel ránk akarja erőltetni a 2027-re tervezett teljes orosz energiastopot, noha az energiapolitika nemzeti hatáskör. Ráadásul igencsak képmutató a brüsszeli adminisztráció, hiszen sok tagállam fokozta beszerzéseit az orosz energiahordozóból a közelmúltban, igaz, közvetítőkön keresztül.

– Az Európai Unió jogrendje szerint az energiapolitika valóban nemzeti hatáskörbe tartozik, így Brüsszel azon törekvése, hogy rákényszerítse hazánkra az orosz energiahordozókról való leválást, nemcsak a fizikai racionalitásokat hagyja figyelmen kívül, hanem közvetlenül sérti az uniós alapszerződést is. Joggal merül fel a kérdés: mennyit ér ma az uniós jog, mennyit érnek a közösségi vívmányok, ha politikai nyomásra, jogalap nélkül figyelmen kívül lehet hagyni a tagállamok szuverenitását és alapvető jogait? A szerződéseknek kellene garantálniuk a jogbiztonságot, és ha Brüsszel szelektíven alkalmazza azokat, éppen az általa rendszeresen számonkért jogállamiság értékét kérdőjelezi meg. Ami a kérdés gazdasági részét illeti, a kettős mérce nyilvánvaló. Hiszen folyamatosan támadják Magyarországot, miközben több nyugat-európai ország burkoltan, valamilyen harmadik félen keresztül és persze drágábban, de továbbra is importál orosz energiahordozót. Az ellátás nem ideológiai, hanem szuverenitási és biztonsági kérdés. Magyarország energiamixét és infrastruktúráját figyelmen kívül hagyni pedig szakmai felelőtlenség. Brüsszel tehát nemcsak képmutató, hanem gazdaságilag is irracionális. A politikai nyomásgyakorlás helyett párbeszédre és kölcsönös tiszteletre volna szükség. Ha pedig az uniós jog nem képes megvédeni a tagállamok önállóságát, akkor annak szabályozó ereje valóban kérdésessé válik.

– Magyarország kapcsán már felvetődött a szavazatmegvonás is, és általában véve a vétójog megszüntetése, illetve átalakítása többségi szavazati formává. Megvonható-e hazánktól a szavazati jog?

– Az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikkének második bekezdése értelmében a tagállamok egyharmada vagy az Európai Bizottság javaslata alapján és az Európai Parlament egyetértésével az Európai Tanács egyhangúlag megállapíthatja, hogy egy tagállam súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben rögzített értékeket. A 7. cikk harmadik bekezdése szerint a tanács minősített többséggel úgy határozhat, hogy felfüggeszti a kérdéses tagállamnak a szerződések alkalmazásából származó egyes jogait, ideértve a tanácsban meglévő szavazati jogát is. Rendkívül bonyolult, többlépcsős és politikailag is kényes eljárásról beszélünk. Ami a vétójog, azaz a konszenzusos eljárás megszüntetésére irányuló törekvést illeti, az gyakorlatilag a kisebb tagállamok befolyásának felszámolását jelentené, és durván szembemenne az uniós szerződések szellemiségével, valamint a demokratikus alapelvekkel is. Ha a közösségi döntéshozatalból kizárják a politikailag másként gondolkodó országokat, az alapjaiban veszélyezteti az unió belső kohézióját. Ennek ellenére a liberális vezetésű EU egyre inkább olyan közösséggé válik, ahol a kisebbségi véleményt büntetik, a többségi akaratot pedig rákényszerítik a másként gondolkodókra.

– Kioktatásokban, fenyegetésekben van része hazánknak mindenekelőtt a jogállamiság elvére hivatkozva. Most az átláthatósági törvény tervezete kavart vihart, miközben az Európai Bíróság elmarasztalta a Von der Leyen vezette Európai Bizottságot az elhíresült SMS-es vakcinarendelési ügyben. Ez egyértelmű ellentmondás és hitelvesztés. Hogyan reagálhat erre az Európai Unió?

– Az Európai Unió súlyos hitelességi válsággal néz szembe, ha a jogállamiság elvére hivatkozva folyamatosan kioktat egyes tagállamokat, miközben a saját vezetői súlyos botrányokba keverednek. A Pfizer-gate kapcsán született luxembourgi ítélet egyértelműen rávilágít arra, hogy a brüsszeli elitnek sem sikerül betartania azokat a normákat, amelyeket másoktól megkövetel. A kettős mérce az uniós intézmények morális hitelét, tekintélyét is aláássa. A valódi jogállamiság következetességet és pártatlanságot követel meg, amely nélkül az uniós kritikák puszta politikai eszközzé silányulnak. Brüsszelnek tehát önvizsgálatra lenne szüksége, nem pedig újabb kioktatásokra. Első körben kezdhetnék azzal, hogy magukra nézve is kötelezőnek tekintik azokat az elveket, amelyeket másokon számonkérnek.

– Az unióban súlyos csönd honol a hazánk elleni ukrán kémtevékenység ügyében. Ahogy például az őshonos magyar kisebbségek ügyében is. Miért?

– Az Európai Unió hallgatása az ukrán kémkedési botrány és a kárpátaljai magyar kisebbség helyzete kapcsán ugyancsak súlyos kettős mércére utal. Ha más tagállamot ért volna hasonló incidens, Brüsszel valószínűleg azonnal reagálna, most viszont mély csendet és tétlenséget tapasztalunk. Ez a hozzáállás egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a jelenlegi balliberális uniós döntéshozatalban Magyarország érdekei nem élveznek védelmet. Szintén ténykérdés, hogy a kárpátaljai magyar közösség jogainak sorozatos megsértése is rendre lemarad a brüsszeli napirendről, holott az őshonos kisebbségek védelme uniós érték kellene hogy legyen. Ezek helyett Brüsszel inkább Ukrajna kritikátlan támogatását helyezi előtérbe, még a tagállami érdekek rovására is. Ha az EU valóban komolyan venné a saját értékeit, akkor meg kellene szólalni az ilyen súlyos ügyekben, határozottan kiállva tagjai, jelen esetben Magyarország mellett.

– Kik azok, akik önpusztító módon irányítják az uniót? Honnan jöttek,és mit akarnak, kinek vagy minek a megbízásából rombolnak? És meddig áll némán a jelenség előtt az európai közvélemény még mindig jelentős része?

– Az Európai Unió vezetésének egyik legnagyobb kritikája, hogy túlnyomórészt nem demokratikusan választott szereplők, hanem olyan személyek vesznek részt benne, akik háttéralkuk, lobbiérdekek és technokrata hálózatok révén kerültek a pozíciójukba, és ennek eredményeként döntéseiket is ilyen szempontok szerint alakítják. Ezek az irányítók tehát nem a tagállamok érdekeit képviselik, hanem globális gazdasági és ideológiai körök elvárásait teljesítik. Éppen ezért az európai kontinenst és magát az európai közösséget történelmileg meghatározó fundamentumok és alapértékek, úgymint a hit, a nemzet, a család védelme helyett központosító törekvések dominálnak. Magyarország ezzel szemben következetesen kiáll e hagyományos értékek mellett, ezért is válik célponttá. A rombolás egyre gyakrabban és egyre közvetlenebb formában jelenik meg: többek között értékalapúnak álcázott politikai nyomásgyakorlásban, forrásmegvonásban vagy médiamanipulációban. Ennek ellenére az európai közvélemény jelentős része valóban még mindig apatikusan szemléli a folyamatokat, ami jelentős veszélyt hordoz magában. Ez minden bizonnyal a már említett médiamanipulációra mint rombolási eszközre vezethető vissza a legközvetlenebbül. A politikai korrektség és a nyugati média szűrője ugyanis elnyomja a kritikus hangokat és az eltérő véleményeket. Ezért is annyira fontosak Magyarország kritikái, hiszen felrázhatják a hallgatásba burkolózó Európát. Ennek egyik első és jelentős eredménye volt a patrióták európai szintű összefogása.

– Felfoghatatlan, hogy miért erőlteti Brüsszel Ukrajna uniós csatlakozását, amikor tudja, hogy ez mekkora pénzügyi terheket és bizonytalan állapotokat okoz, tönkretéve többek között az uniós mezőgazdaságot és veszélyeztetve az uniós lakosság egészségét a vegyszerezett, akár génmódosított ukrajnai termékek által. Mi lesz például a magyar gazdálkodókkal? És milyen parancs, kinek az utasítása írja felül Brüsszelben az Európai Unió polgárainak érdekeit, létfeltételeit?

– Ukrajna uniós csatlakozását tisztán nagyhatalmi érdekek által, geopolitikai és ideológiai megfontolásokból erőlteti Brüsszel. Miközben figyelmen kívül hagyja a kisebb és közvetlenül érintett tagállamok érdekeit. A közép- és kelet-európai országok tehát ismét másodrendű szerepbe kerülnek a „nagyok” céljai és döntései nyomán. Mindezt úgy, hogy Ukrajna csatlakozása nyilvánvalóan óriási gazdasági és társadalmi kockázatokat rejt magában, különösen az agrárium területén, ahol a gyengébb minőségű, génkezelt termékek valóban ellehetetlenítik az uniós előírások szerint működő európai mezőgazdaságot. A magyar és más európai gazdák nem tudnak versenyezni egy olyan ország termelőivel, akiket nem kötnek a versenytársakra vonatkozó uniós szabályok. Brüsszel pedig az európai polgárok egyértelmű tiltakozása ellenére és a közvetlen piaci zavarokat és egészségi kockázatokat figyelmen kívül hagyva, továbbra is hallgat.

– A Harcosok Klubja mozgalommal digitális teret hozott magának létre a jobboldali közösség. Milyen hosszú távú lehetőségek vannak ebben, olvassa-e Brüsszel mindazt, amit ott megjelenik?

– A Harcosok Klubja mozgalom világos bizonyítéka annak, hogy a jobboldali közösségek képesek alkalmazkodni a digitális kor elvárásaihoz és ellenállni a közösségi médiában uralkodó balliberális túlsúlynak és kettős mércének. A platform egyben közösségépítő erő is, amely hosszú távon kulcsfontosságú lehet a nemzeti szuverenitás védelmében. Brüsszel és a mögötte álló liberális hálózatok nyilván figyelemmel kísérik a mozgalmat, hiszen veszélyt látnak benne saját egységesített, központosított narratívájukra nézve. A Harcosok Klubja tehát nemcsak hazai, hanem európai szinten is fontos fórum lehet.

– Főszerkesztőnk, Bencsik András felvetette egy újabb Békemenet lehetőségét. Nem kiváltva vele a Harcosok klubját, de emlékezve arra, hogy a 2012-ben megjelent rendkívül erős uniós nyomásra éppen ez volt a válasza a hazai közvéleménynek. Most ha lehet, még nagyobb a nyomás. Nyilván erős válasz lehet erre megint egy látványos Békemenet. Mikorra kellene megszervezni?

– Nem csupán a jobboldal, az ország és a magyar nemzet számára is létkérdés, hogy a Békemenet lángja ne hunyjon ki, ez lehet az egyik garanciája annak, hogy 2026-ban Orbán Viktor vezetésével a szuverenista erők folytassák a kormányzást. A CÖF szervezésében lezajlott első erődemonstráció meghatározó pillanata volt, amikor Bayer Zsolt és Bencsik András magasba emelték hazánk Alaptörvényét, amely a független, demokratikus Magyarország alapköve és iránytűje is egyúttal. A Békemenet és a mögötte álló több százezer szellemi honvédő hite és elszántsága valóban olyan megkerülhetetlen erő, amit még a brüsszeli hatalmi gépezet, illetve annak hazai helytartói sem tudnak félresöpörni. A mostani helyzetben még nagyobb a tét, és hitünk szerint a Békemenet tudja megmutatni a leghatározottabban, hogy a hazájukat féltő és szerető magyar emberek nem hajtanak fejet a külső politikai és ideológiai zsarolás előtt.