Azt írták, a napokban született elsőfokú, nem jogerős döntés szerint a többszörös visszaeső 35 éves elkövető 2020 márciusában szabadult előző büntetéséből és rokonai siófoki házába költözött.

Hirdetés

Az utcába az év áprilisban egy mentőautó érkezett. A férfi kihasználva, hogy a mentősök betegellátás miatt kiszálltak a járműből és bementek egy házba, a csukott, de nem zárt autóból elvitt egy, az Országos Mentőszolgálat tulajdonát képező táblagépet és a mentőtechnikus övtáskáját, a benne lévő 14 ezer forinttal, bankkártyával és igazolványokkal együtt.

A rendőrök a táblagépet megtalálták a szomszéd utcában egy szemétlerakónál és visszaadták a mentőszolgálatnak.

A siófoki nyomozók rövid időn belül azonosították és őrizetbe vették az elkövetőt, aki először beismerte, majd tagadta a bűncselekmény elkövetését. A bíróság a szabadságvesztés kiszabásakor rendelkezett arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

Korábban írtuk

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és a védője felmentésért fellebbezett ellene. Mivel a döntés nem emelkedett jogerőre, a bíróság fenntartotta a tolvaj letartóztatását.

A bűncselekmény nagy felháborodást keltett a Balaton-parti városban, az önkormányzat félmillió forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek. Az MTI korábbi értesülései szerint ezt azonban  nem kellett kifizetnie, mert a gyanúsítottat a rendőrök azonosították.