Mérgezi-e a vizet az akkumulátorgyár?

Mérgezi a vizet, szennyezi a talajt, tönkreteszi a környezetet – kígyót-békát kia­bálnak a gödi akkumulátorgyárra az ellenzéki média legaljában, suttogó propagandára, álhírekre szakosodott Face­book-csoportokban, kommentekben. A Pest vármegyei üzem mára állatorvosi lóvá vált, aminek „elrettentő” példáján keresztül az ellenzék a többi, hazánkban épülő akkumulátorgyárat támadja. Ez azért is érdekes, mert Németországban, Franciaországban és máshol épp a baloldali és zöldpolitikusok szorgalmazzák az efféle beruházásokat, ráadásul a környezetvédelemre hivatkozva.

„Újabb akkumlátorgyárat tervez a kormány. Normálisak ezek? Mennyire perverz aljasság, hogy Orbánék az éhbérért dolgozó emberek, az ivóvízkészleteinket elherdáló és a legkörnyezetpusztítóbb országot akarják hazánkból csinálni! [sic!]” – háborgott Szabó Tímea párbeszédes képviselő.

„A (győri) gyár területén lévő monito­ring­kútból 2016 óta nem vettek vízmintát, ráadásul a kutat 2018-ban be is temették. Mindez a magyar hatóságok sara, ugyanis a felszín alatti vizekben nem vizsgálják az akkumulátorgyártás során használt veszélyes anyagokat. Mindeközben a gyár közelében lévő kutakban olyan mérgező, magzatkárosító hatású oldószert mutatott ki egy független vizsgálat, amit az akkumulátorgyártás folyamatában is használnak” – írta januárban az Átlátszó. Súlyos állítások ezek. A kormány eközben a beruházások előnyeit hangsúlyozza.

„Lakosságszámát tekintve Magyarország csak a 95. helyen áll a világban, az elektromos akkumulátorok gyártásában a negyedik a globális rangsorban, és ha lezárulnak a jelenlegi beruházások, akkor feljön a második helyre” – mondta a napokban Szijjártó Péter külügyminiszter. Ahogy azt korábban megírtuk, a magyar kormány évek óta folytatott tudatos építkezésének érik most be a gyümölcse, így az elektromobilitásra való átállásnak hazánk a nyertese lett. Az új gigaberuházások pedig éppen a legjobbkor adnak lendületet a gazdaságnak; ha mindez megvalósul, visszatekintve valószínűleg a magyar csodaként fogjuk számon tartani. Ki mondana erre nemet? Ugyanakkor minden pozitív hatásuk dacára hányan mondanák azt, hogy jöjjenek hozzánk az akkumulátorgyárak, ha fel kellene ezért áldozni az ivóvizet, szemet kellene hunyni a környezetszennyezés felett, ahogy pedig a baloldal állítja? Fontos tehát, hogy tisztán lássunk ebben a kérdésben, így pontról pontra megnéztük, milyen tények támasztják alá a vádakat.

Mit is temettek be?

Lássuk először az Átlátszó betemetett monitoringkútra vonatkozó állítását! Az idézett cikk egyértelműen azt sugallta, hogy erre a lépésre a vízbe kerülő szennyezés eltitkolása miatt került sor. Tény, hogy valóban betemettek egy kutat a gyár területén. A vízvevő hely azonban soha nem azt a célt szolgálta, hogy az üzemben használt ipari víz minőségét vizsgálják, hanem a csapadékvíz-szikkasztás talajvízre gyakorolt hatásainak ellenőrzésére használták.

Ennél is súlyosabb állítás, hogy a Göd-Ért Egyesület által megvizsgált három öntözőkút talajvizében kimutatható volt a lítium, illetve az N-metil-2-pirrolidon (NMP) jelenléte viszonylag magas koncentrációban. Tekintsünk el most attól, hogy az illetékesek szerint szabálytalanul zajlott a mintavétel, és attól is, hogy a szennyezést nem ivóvízben, hanem kútvízben találták. Az NMP egy oldószer, amely bőr-, szem- és légúti irritációt okozhat, valamint károsíthatja a születendő magzatot, ezért jelenléte a körülményektől függetlenül is ijesztő. De nézzük meg közelebbről, mit is mutatnak a mérési eredmények, amelyeket a katasztrófavédelem küldött az Átlátszónak. Ebből az derül ki, hogy a vízminta NMP-tartalma igen alacsony, még a szakvélemény is úgy fogalmaz, hogy a talajvízben található oldószer mennyisége az előírt határérték alatt marad. Ez pedig nem arra utal, hogy a Samsung-gyárban volnának ordító problémák, valószínűbb, hogy az üzem területén korábban működő képcsőgyár működése során keletkezett szennyeződés nyomait találták meg. Erre enged következtetni az is, amit Frankovits György, a dél-koreai nagyvállalat környezeti felelőse tavaly mondott egy váci lakossági fórumon, ahol arról beszélt, a gyárból kibocsátott szennyvízben nem mutatható ki NMP, ez ugyanis nem kerülhet ki az üzemből a gyártási folyamat zártsága miatt.

A Göd-Ért mérése emellett azt is megmutatta, hogy a vízben határérték feletti a nátiumtartalom, ezt ugyanakkor nem lehet a Samsung-gyárra fogni, mivel az akkumulátorgyártásban ilyenre egyáltalán nincs szükség. A minták kimutattak még lítiumot is a vízben, viszont csak igen csekély mennyiségben, ennél egyes ásványvizek is magasabb értéket mutatnak.

Ördögi kör

Akár a gödi Samsung-gyárról beszélünk, akár más hasonló létesítményekről, kevés az olyan információ, amit biztosan tudunk a működésükről, mondja a demokratának dr. Kun Róbert, a Magyar Akkumulátorszövetség K+F munkacsoportjának vezetője.

– Ez pedig remek táptalajt nyújt a találgatásoknak, amit sokan ki is használnak – teszi hozzá –, emiatt nehéz szakmailag korrekt támadhatatlan dolgokat mondani.

A puskaporos hangulatban pedig csak olaj a tűzre, hogy maga a cég is meglehetősen bizalmatlan a gödi gyárban a dolgozókkal szemben.

Belépéskor a táskákat átnézik, és a telefon kameráját is le kell ragasztani. De mire föl ez a nagy titkolózás? Erre a kérdésre Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője adott választ nemrég egy, a Növekedés.hu gazdasági portálnak adott interjúban. A szakember kifejtette, a helyi lakosság jogos igénye, hogy megbizonyosodjon róla, milyen szabályok szerint működnek az üzemek, és milyen előírásokat követnek a fenntarthatóság érdekében. Ám azt sem rejtette véka alá, hogy iszonyatos gyors technikai fejlődés zajlik az akkumulátorok terén, azok a komponensek, amiből készülnek, nagyon hamar módosulnak, ráadásul mindez titkos, mint az Unicum receptje. Nyilvánvalóan próbálják megakadályozni, hogy a megoldásaik valamilyen módon az ipari kémkedés áldozatául essenek.

– Ez nem egyedi és tudomásom szerint nem is illegális gyakorlat, vannak bőven olyan iparágak, ahol mindent meg kell tenni az információ megóvása érdekében – tette hozzá a szövetség ügyvezetője. Csakhogy ez ördögi kör, hiszen a titoktartás gyanakvást szül, amit most sok álhírgyártó igyekszik gátlástalanul meglovagolni.

Tényleg elviszik?

A szennyezés mellett van még egy terület, amely aggodalomra ad okot, ez pedig az akkumulátorgyárak igen nagy vízigénye. És csakugyan, a Samsung-gyár naponta 27 ezer köbméter vizet használ el, ami egy közepes méretű város napi fogyasztásának felel meg, ez pedig nem kevés. Nem véletlen, hogy ezen a területen terjednek a leginkább hajmeresztő sztorik. Mondjuk, hogy elszívják alólunk a talajvizet. Biztos, ami biztos, a Demokrata megkereste Krizsanyik László gödi kútfúrómestert, aki elmondta, ilyen problémával nem találkozott munkája során, a talajvíz szintjét leginkább a csapadékmennyiség befolyásolja.

Kun Róbert hozzáteszi, találkozott már olyan extrém véleménnyel is, amely szerint az akkumulátorokkal kihordják a vizet az országból.

– Ez természetesen nem igaz, ugyanis az akkumulátorokba nem kerülhet egyetlen milliliter víz sem, hiszen mindent tönkretenne benne. A Li-ion-akkumulátorok szigorúan vízmentes rendszerek. Kis mennyiségben használnak ionmentes vizet a negatív elektród gyártásához, az elektródákat száríthatják forró gőzzel is, azaz víz elpárologtatásával. A felhasznált vízmennyiség nagyobb része elpárolog, mivel sok hűtővizet használhatnak a gépsorok, üzemi technológiák – mutat rá a szakember. Az elpárolgó víz pedig nem tűnik el örökre, csapadék formájában később visszahull a földre.

Mindent összevetve Kun Róbert úgy látja, az akkumulátorgyárak nagyon sok olyan kemikáliával dolgoznak, amelyek a természetbe kerülve mérgező hatásúak, ezért könnyű ezekkel szemben a lakosság jogos félelmét felkorbácsolni, hiszen a vegyi anyagok és koncentrációk terén kevésbé járatos emberek minden hírre, így sajnos az álhírekre is nagyon érzékenyen reagálnak.

– Kockázat fennáll; ha mondjuk különböző szerves molekulák, a már említett NMP, elektrolit-komponensek, mint a szerves karbonátok vagy az elektrolit bomlásából származó hidrogén-fluorid valahogy a levegőbe és/vagy vízbe kerülnének, abból nagy baj lehet – hívja fel rá a figyelmet a szakértő, ám hozzáteszi, ennek elejét lehet venni, ha a környezetvédelmi hatóság rendszeres ellenőrzéseket tart, de a legfontosabb az, hogy legyenek Európán belül egységes határértékek megállapítva, azokra az anyagokra is, amelyeket eddig sehol nem használtak, így a hatóságok látókörébe sem kerültek igazán be.

– Ha valamelyik gyár környezetében bármelyik mérgező anyag koncentrációja túllépi a megengedett szintet, ott járjon el az ellenőrző hatóság. Ez lenne a járható út, az elektromobilitás már elindult, visszatáncolni már nem lehet, az előttünk álló évtizedekben ez a technológia lesz a meghatározó, de ha történnek is időközben fejlesztések, a most felépülő gyárakat ezekre is át lehet majd állítani – mutat rá Kun Róbert.