Merjünk sírni férfiként, mint Rambo!

– Mi az apa szerepe a családban?

– Ő az első második.

– Frappáns válasz.

– De igaz. Az anyával egy testet alkot a gyermek, az anya az univerzum, és egyszer csak ott van valaki, a másik. Az apa képviseli az anyán túli világot, és kutatások bizonyítják, hogy az apák 90 százalékban határozzák meg a családjuk vallási, hitéleti és politikai nézetét. Ők közvetítik a külvilágot. Ha apa templomba járó, a gyermekek nagy része járni fog templomba, ha anya templomba járó, akkor kevésbé valószínű. Az apának ősi szerepe, hogy kifordítsa az anyát meg a gyermeket az unióból, és főleg egyszülős családoknál fordul elő, hogy az anya ott ragad a gyermeken. Természetesen az apának több szerepe van, párként leveszi a terhet az anyáról, mert az anyának is pihennie és rekreálódnia kell. És talán, ami a legfontosabb, hogy külön, egyedi kötődést épít ki a gyerekeivel.

– Az apákat sokszor háttérbe szorítja a család és a társadalom is, pedig később hatalmas lelki károkat okoz egy elrontott apa-gyermek kapcsolat.

– Az apák sokszor azért lesznek B szereplők, mert az egész család (és a társadalom is) azt gondolja, hogy az apa B szereplő, és a gyermekkel az anyának kell foglalkoznia. A pszichológia pedig azt mondja, hogy apa és anya egyenrangúak, természetesen más a funkciójuk, és közös szerepük is van, de mindkettő ugyanolyan fontos.

– Akkor miért apátlanodott el a társadalmunk?

– Az apátlan társadalom a huszadik század terméke. A nagycsalád a huszadik század elején tűnt el az egész modern világból, száz évvel ezelőtt egy családban a szülőknek (apának, anyának) más volt a feladatkörük, jobban mondva nem volt annyi szerepük, mint ma. Korunkban nagyon szülő- és anyacentrikus a család, de régen a nagycsalád nevelte a gyermeket, vagyis nagyszülők, nagybácsik és nagynénik meg a szomszédok. Ez eltűnt. A gyermek pedig tanácstalanul áll, mert megszületik és génjeitől vezérelve ösztönösen keresi a nagycsaládot, mivel az ember ilyen létformában élt több százezer éve. Ezt nem fogja anyától és apától megkapni, mission impossible.

– Tehát nagyobb teher van a nukleáris családon, mint bármikor?

– Lényegében igen. Apaként, anyaként információáradatban élünk, mindennek meg akarunk felelni. Nagyapáink ástak, a XXI. századi ember az idegeivel dolgozik, és ez nem tesz jót a nevelésnek. Az apára és anyára nagy szükség van, de az egyik legfontosabb feladatuk az, hogy közösséget teremtsenek a gyermeküknek, hogy ne különüljenek el, ne zárkózzanak be a saját kis világukba. Sokan nem mennek sehova, ha kisgyermekük születik, mi annak idején Rómába repültünk kirándulni a pár hónapos kislányunkkal. Nem tudjuk visszaállítani a nagycsaládi kultúrát, de mindent meg kell tennünk, hogy a gyermekeink közösségben legyenek. Az apanélküliség Magyarországon úgy alakult ki, mint a többi európai országban, csak Skandináviában és a Nyugaton előbb merült fel a kérdés, hogy hová tűntek az apák? Aztán az Egyesült Államokban is rájöttek, hogy az apa hiánya nagy bajt okoz egyéni és társadalmi szinten egyaránt. Mi ezt lassan ismertük fel, és szerencsére pozitívan változik a mentalitás, de vannak óriási hiányosságaink.

– Nemrég megjelent egy kutatásól arról, hogy az 1990 körül született nemzedékek apái sokkal több időt töltenek a gyermekükkel, mint a saját szüleik.

– Ez optimizmusra ad okot. Úgy hiszem, hogy a férfiakat csak meg kell erősíteni apai szerepükben, és ösztönösen rátalálnak az apaságukra, és ez az anyánknak is nagyon jó, mert minden teher rajtuk van. Elindult egy csendes apaforradalom, egy társadalmi tudatváltozás, mert tudjuk, hogy az apára is ugyanakkora szükség van, mint az anyára, tehát minden apának üzenem, hogy minél több időt töltsön a gyermekével, mert ennél jobb befektetés nincs. Tizenöt éve még feltűnő jelenség volt egy babakocsit tologató vagy babahordozót viselő apa, szerencsére ma már nem az.

– Ma már divatos.

– Legyen is! Szerintem az apáknak érezniük kell, hogy a gyermeknevelés hatalmas élmény. A férfinak is nagy szüksége van a gyermekre, nem csak fordítva. Egy csomó férfi számára a gyermeke az érzelemkifejezés egyetlen módja, mert a gyermekének örülhet, önfeledten játszhat vele, és ezt máshol nem teheti meg, mert nem fér bele a társadalom által elvárt férfi- és felnőttszerepkörbe. Ráadásul az apai nevelés nagyon kell a gyermeknek, mert más, mint az anyai.

– Miben más?

– Sokkal több benne a testi kontaktus, a humor és a játék. A játék komplex fejlesztőprogram, mert a gyermek megtanul kötődni, megtanul egy másfajta kommunikációt, valamint az együttműködést és a saját határait. Az apa feldobja, majd elkapja, megpörgeti, és a gyermek szereti ezt, mert a biztonságos zónán belül van, de mégis a határait feszegetheti. Erre a lelki fejlődésre óriási szüksége van, hogy merje magát kipróbálni. Németországban most már apás játszótereket építenek, mert az elanyásodott világ gyermekei annyira félősek és szorongók lettek.

– Magyarországon is gyakran előfordul, hogy indokolatlanul kizárják az apát a gyermek életéből. Ez nem pont apakomplexust fog okozni?

– Németországban már a 90-es években felfigyeltek e jelenségre, akkor jelent meg az Apátlan társadalom című könyv. Ez volt az első figyelmeztetés, hiszen lélektani szempontból mindhárom személynek – apa, anya, gyermek – nagyon rossz, ha az apát indokolatlanul eltávolítják vagy kitörlik a családból, márpedig ez az esetek 90 százalékában indokolatlanul történik, mert az apa valójában nem bántalmazó, csak annak van kikiáltva. A tapasztalatok alapján az anyák semmivel sem kevésbé bántalmazók, mint az apák, de erről szinte tabu beszélni. A nemi romantika csapdájában élünk, és azt kell mondanom, hogy néha az érdekvédelmi szervezetek jelentései is inkább szépirodalmi műfajnak tekinthetők, mert semmi közük nincs a valósághoz.

– Miért?

– Mert figyelmen kívül hagyják a válás és a párkapcsolati erőszakról szóló kutatások, statisztikák adatait. Az anyák fizikálisan semmivel sem bántalmazzák kevésbé a gyermeküket, mint az apák.

– Az anyai agresszió iránt tehát elnézőbb a társadalom? Miért nem beszélhetünk erről?

– A vulgárfeminizmus és a macsókultúra miatt. Tévedés ne essék, két kislány édesapjaként én is sokszor feminista vagyok. A feminizmusnak van ugyanis egy józan középútja, ők apapártiak. Többféle attitűd létezik, van a led by hurt (bántás által vezérelt) és a led by heart (szív által), de szerintem a led by brain (ész által) lenne a legmegfelelőbb gondolkodási forma. Ezeket a nőket trauma érte, ezért démonizálják a férfiakat, ragaszkodnak a saját fájdalmukhoz, és akarva-akaratlanul „megsemmisítik” a férfit. A magyarországi válási rendszert folyamatosan pellengérre állítom, mert egyszerűen figyelmen kívül hagyja az utóbbi évtizedek lélektani kutatásait. Szerintem ha már van válás, akkor a váltott gondoskodást kellene választani, vagyis a szülők felváltva, azonos vagy majdnem azonos időtartamban gondoskodjanak a gyermekükről. Magyarországon sajnos ilyen szinte nincs a bírói gyakorlatban, pedig pár éve hoztak egy törvényt, miszerint válás esetén ha bármelyik fél kéri a váltott gondoskodást, a bíróságnak köteles mérlegelnie a lehetőséget.

– És mérlegelik?

– Kapcsolatban vagyok ezzel foglalkozó szakértőkkel, ők egyetlenegy ilyen döntésről sem tudnak. Ahol váltott gondoskodás van, az mind peren kívüli megegyezés eredménye.

– Megdöbbentő hallani.

– Ez egy beteg rendszer. Én a magyar válási gyakorlatot nemzeti apátlanító rendszernek szoktam nevezni, és ezen a gyakorlaton sürgősen változtatni kellene a gyermek, a család, a nemzet meg a következő nemzedékek egészséges mentális állapota érdekében. Ráadásul ezek a mocskos perek torzítják a statisztikát, mert az apából sokszor bántalmazót fabrikálnak.

– Tehát sokszor valójában nem a férfi a bántalmazó, hanem a nő?

– Legalább harminc esetet tudnék mondani a saját praxisomból, amelyben a nő provokálta a férfit. Például kitépte a kezéből a táskáját vagy telefont és rugdosta (és ezek értelmiségi emberek ám), a férfi erre lefogta a kezét, a nő pedig rohant orvosi látleletet vetetni, aztán a rendőrségre, majd fél év távoltartást rendelt el a bíróság, és a férfi karácsonykor sem láthatta a gyermekeit. Olyan apáról beszélünk, aki együtt aludt a gyermekeivel, ennyire volt „bántalmazó”. Ez emberkísérlet. Nagyon sok nő kliensem számol be arról, hogy egy másik nő bántalmazta, akár családban, akár munkahelyen. Ezekről beszélnünk kellene, és megfelelő eszközökkel kutatni.

– A férfiak miért nem beszélnek nyilvánosan az őket ért bántalmazásokról? Férfiatlannak tartják, hogy ilyesmiről beszéljenek?

– Megvannak a korlátaink, a nemi szerepek társadalmi elvárásai nagyon erősek. Én annak vagyok a híve, hogy a férfiak fejezzék ki az érzéseiket. Rendkívül káros az a fajta macsó férfikép, miszerint az igazi férfi nem sír, hiszen egy ezeréves tölgy, aki körül villámok cikáznak, de ő állja a világ viharjait. Ebbe a keménységbe halunk bele! Egy válófélben lévő férfi kliensemnek egy macsó férfiszervezet azt javasolta egyszer, hogy legyen kemény otthon, most pedig küzd a gyermekei láthatásáért…

– De akkor mi a férfiasság?

– A macsóság nem férfiasság. Az igazán férfias közösségekben nincs oktalan erőszak, lövöldözés vagy verekedés, mert azt komolytalannak tartják. A melldöngetés amatőr szint, mert az igazi férfi tudja, hogy az ereje olyan eszköz, amit csak akkor kell használnia, amikor a helyzet megkívánja. Korábban kapcsolatban álltam olyan hivatásos katonákkal, marcona, kemény fickókkal, akik éles helyzetben sokszor mellélőttek. Nem csoda, hiszen sokuknak 220 körül volt stresszhelyzetben a vérnyomása. Majd pszichológus kolléga segítségét kérték, akivel kibeszélték, hogy kinek milyen a helyzete otthon, relaxációs gyakorlatokat végeztek, például hogyan kell a másikat megnyugtatni test- és szemkontaktus által, és alkalmazták azt a nagyon jól bevált az amerikai módszer, hogy mindig van egy társad, aki figyel rád, így sosem vagy egyedül.

– És sikerült?

– A lelki terhelés csökkent, és éles helyzetben sokkal pontosabban lőttek, az otthoni gondok is kevésbé gyötörték őket. A férfi nem igavonó állat, hanem egy érzékeny, intuitív lény, és ezzel együtt férfi. Az állandó keménység társadalmi elvárása agyatlan terhet ró az egyénre. Ebbe beleroppan. Tudja, hol sír a legtöbb kemény férfi?

– Hol?

– A kocsiban vagy a mosdóban. És nem csak bánatukban, hanem még örömükben is elvonulnak. Az egyik ismerősöm mondta, hogy éppen a munkahelyén volt, amikor felhívta a fia, hogy ezer emberből őt választották ki egy pozícióra. Mit tett? Bement a mosdóba sírni. Az Apa Akadémián egy nagydarab fickó elmesélte, hogy mennyire traumatikus érzés volt, amikor egyszer felpofozta a lányát, mert hazudott neki, és kiszökött bulizni. Furdalta a lelkiismerete, és arra kért mindenkit, hogy senki se üsse meg a gyermekét. Többen odamentek hozzá, megveregették a hátát, megölelték. Ez is férfias dolog. A férfiaknak egymás között is fontos a testi kontaktus.

– Férfiatlan dolog így kifejezni az érzéseinket?

– Ezek a kemény férfiak elfelejtik, hogy a Rambo I.-ben az a kőkemény férfi sír. A végén jön a tisztje és Rambo megöleli, mint egy apát, majd elkezd zokogni. Pont attól szenved, hogy semmibe veszik. Gondoljunk bele, hogy miket élt meg: visszajött a vietnámi háborúból, és leköpdösik az utcán, nem kap munkát, ráadásul traumák gyötrik, hiszen a kezei közt haldoklott a barátja. De nem egy hideg, pszichopata gyilkos lesz belőle, mert Rambo az első filmjében nem bánt vagy öl feleslegesen, csak annyira reagál agresszívan, amennyire szükséges. Ez egy nagyon szép film a férfiak lélektanáról, van egy ilyen olvasata is.

– Tehát merjünk sírni, mint Rambo?

– Merjünk.

– Ha már Vietnám és tisztek. A politikusok sokszor rájátszanak az apaszerepre. De miért keresik az emberek a politikusban az apafigurát?

– Ezek nagyon ősi mintázatok. Van olyan apaakadémiás önkéntesünk, aki úszóedző volt, és a tanítványai rendszeresen apunak szólították, mert gondoskodott róluk, szólt nekik, hogy törülközzenek meg, öltözzenek fel, nehogy megfázzanak, megdicsérte őket, ha ügyesek voltak és így tovább. Egy vezető politikus ha hitelesen tölti be az apaszerepet, akkor óriási előnyre tehet szert, mert a legmélyebb érzelmeinkre játszik rá, hiszen az apa szerető, gondoskodó, mérlegelő, megfontolt és fölöslegesen nem bánt. Ráadásul nem csap be.

– Utóbbi kényes dolog, főleg politikusok esetében.

– Igen, mert egy politikus az apaszerep vállalásával nagyon nagy elvárást támaszt önmagával szemben: az apa nem csap be, és az apára mindig számítani lehet. Ha az apa becsap, akkor az nagyon fájdalmas, tehát ez kétélű fegyver. És ha már politika, Magyarországon nagyon hiányzik egy apa- és férfistratégia, hiszen olyan gondokkal küzdenek az apák és férfiak, amelyekre értelmes választ kell adnia a politikának.

– Például mire?

– Kezdjük egy látszólag egyszerű dologgal, az apai szülési szabadsággal. Magyarországon ez tíz nap, de abból öt az igazi, mert a hatodik naptól kezdve az eltávozási díjnak csak 30 százaléka jár, magyarán „büntetik” az apát, ha tovább marad otthon, és minél rosszabb anyagi helyzetben van valaki, annál kevésbé mehet el apaszabadságra. Sokkal több apaszabadságot kellene adni a férfiaknak, és ezzel megelőznénk a kiégést, erősítenénk a vállalati lojalitást, de természetesen a családok járnának a legjobban. Izlandon 2000 óta egy hónap fizetett szabadság jár minden egyes új gyermek után, és ezekben a családokban sokkal kevesebben válnak el, mint azokban, ahol az apa nem tölt egy hónapot otthon a gyermekével. Ezekben a családokban mindenki egészségesebb, jóval kevesebbszer mennek el betegszabadságra, és sokkal nagyobb eséllyel vállalnak újabb gyermeket.

– Tehát az apák pozitív megerősítése hathat a gyermekvállalási kedvre?

– Igen, és ezt már statisztikák is bizonyítják. Az anyákon is azzal lehetne a legjobban segíteni, hogyha az aktív apa pluszszabadságot kapna, mert így terhet vehet el az anyáról. A másik ügy, amiben Magyarországon előre kéne mozdulni, a válásmegelőzés és a váltott gondoskodás normává tétele. Ahol váltott gondoskodás van, az elvált felek között sokkal jobb kapcsolat alakul ki, és ez a gyermeknek is jó. Beszélni kellene egy másik tabutémáról is, az iskolarendszer visszaférfiasításáról, akár kvóták alapján.

– Miért gond az, ha több nő tanít az általános és középiskolai oktatásban, mint férfi?

– Nem az a gond, hogy nők tanítanak, hanem hogy teljesen felborultak a nemi arányok. Egy német kutatás alapján kiderült, hogy az ottani általános és középiskolákban akaratlanul negatívan diszkriminálják a fiúkat, és a férfi tanárok arányának növekedésével együtt javul a fiúk teljesítménye is. Mondok egy példát. Lehet valaki rendkívül tehetséges magyartanárnő, de ha az iskolarendszerünk az üzeni, hogy az irodalom nőies, akkor a fiúk ösztönösen elfordulnak tőle. Tudja, miért utálnak a férfiak templomba járni? Ezt nem én kérdezem, ez a tárgyról szóló amerikai könyv címe.

– Miért?

– Mert a gyülekezeti közösségi élet elnőiesedett. Gyermekprogramok vannak, sütés-főzések. Egy férfi másképpen működik, másra van szüksége. Ideje volna jobban odafigyelni rá.