Akik igen, azokat a helyiek csak vidékre betelepült jöttmentnek nevezik. Így érkezett meg a Koltay házaspár is Aggtelekre, a cseppkőbarlangjáról híres Nemzeti Parkba. Közel negyvenévi fővárosi tartózkodás után találták meg álmaik békés szigetét Aggteleken. Nemcsak csodálói ők az erdőknek, mezőknek, de ismerői is. Gábor agrármérnökként, édesapjától örökölt botanikusi vénával tudósa a növényeknek, gombáknak. Nemcsak névről ismeri valamennyit, de azt is tudja, mely növény mire jó. Felesége Krisztina virágkötői végzettséggel kitűnő lekvárokat készít az erdei gyümölcsökből, legyen az kökény vagy som. A gondosan szedett termést üstben főzi ki, akár nagyanyáink valaha.

– Csodálja is őket a falu népe, hiszen más, aki falura jön, bezárkózik, de ők kinyíltak – meséli egy kedves falubeli asszony. – Hihetetlen emberek, egész nap kint serénykednek a kertben, lelkesen kapálnak, nyulakat gondoznak, pedig városiak.

Nem csupán a természetbarátság és biogazdálkodás jellemzi a házaspár hétköznapjait, hanem a hagyományőrzés is. Arra vállalkoztak, hogy összegyűjtik a környék hagyományait, táji jellegzetességeit és bemutatják a nagyközönségnek. Azt tapasztalták ugyanis, hogy a mai modern társadalomnak nincs szüksége a múlt értékeire, emlékeire. Mindent kidobnak, amit a ház körül réginek, hasznavehetetlennek találnak. Ma már sokan azt sem tudják, mi mire való. A több éve eladó romos kis parasztházakat sem menti meg senki a jövő generációnak. Ők azonban 2003-ban megvették a megálmodott, tornácos, vályogból, kőből készült parasztházat, és élővé tették. Az udvar ékei között szerepel egy 12 méter mély ásott kút, istálló és csűr, valahonnan az ötvenes évekből. Koltayék célja, hogy a turisták megtekinthessenek egy régi parasztportát, ahol az ember és a természet teljes összhangban van. A legjobb példa erre a csűr mögötti fűszerkert. Az elszórt lestyán-, kakukkfű-, zsályamag ott kel ki, ahol akar ezen a rozsdavörös termőtalajon.

– Így a vegetáció önfenntartó és az egyik növény megvédi a másikat – magyarázza a házigazda a kertszemlén.

Kosarunkba krémszín kalapos májusi pereszkét, apróbb szegfűgombát és sóskát gyűjtöttünk az ebédhez a kertjükben, mely az egyik dombtól a másikig fut szabadon, korlátok és kerítések nélkül. Észre sem vettük, s már hetedhét határon túl jártunk.

– Hogyan lehet megtanulni, hogy melyik gomba ehető?

– A gombák ismeretébe bele kell születni. Meg lehet tanulni, de nagyon nehéz – jegyzi meg Koltay úr elmosolyodva. – A gombákat a külsejük alapján sokszor nehéz meghatározni változatosságuk miatt, ilyenkor a spórák mikroszkópos vizsgálata is szükséges lehet. Azt tanácsolom, hogy mindig csak olyan gombát fogyasszon bárki, amit gombaszakellenőr bevizsgált.

Míg fő a kucsmagombaleves, elmesélik a tavalyi, saját rendezésű hagyományőrző napokat. Az istállót kiállítóteremmé, a csűrt színpaddá varázsolták, hogy az idelátogatókat előadások, néptánccsoportok és a helyi konyha ízei fogadhassák. A tavalyi csűrszínpadi műsort Szekeres Adrien exkluzív koncertje zárta az Aggteleki cseppkőbarlangban.

– A Koltay családdal tavaly kerültem kapcsolatba – mondta az énekesnő putnoki fellépése előtt. – Meglepett az ötlet, hogy a barlangban énekeljek. Bevallom, féltem a hideg miatt, hiszen sem a hangszereknek, sem a hangomnak nem tesz jót a párás, hideg levegő. De a hangulat és az akusztikai élmény elfeledtette aggodalmaimat.

Az aggteleki falunapok nyitányaként 2008. július 18-án a Koltay-portán Gömörországról szóló népmesemondó verseny indul. A helyi gyűjtésből származó mesék zsűrielnöke Jankovics Marcell lesz. Az istállógalériában eközben címer- és zászlókiállítás, valamint természetfotó tárlat színesíti a programot. A gömöri ízek színskálájáról a Koltay házaspár és néhány szorgos kezű környékbeli asszony gondoskodik. A táj jellegzetességei között kóstolhatjuk meg a kukoricából készült görhőt, a krumplilángost, a reszelt krumpliból és darált kolbászból formált gombóc alakú gulykát, melynek tavaly is nagy sikere volt az odalátogatók körében. A kincset érő lekvárokat pedig nemcsak kóstolgathatjuk, de meg is vásárolhatjuk.

A tavalyi munkálatok eredményeként a portához megépült a hagyományos gömöri kapus kőkerítés, Pirity Attila tervezőmérnök segítségével, aki maga is az „őrzők” közé tartozik hagyományszeretetével. Megvett ugyanis egy 1800-as években épült, összeomlás szélén álló házat, amit jelenleg újít fel, aggteleki civil közösségi térnek szánva. Az idei júliusi csűrszínpadi nyitásra elkészül a szabadtéri konyha, amely saját építésű vályog takaréktűzhellyel fog üzemelni. A házaspár tervezi, hogy a jövőben a csűrfiókban klubszerűen működő kreatív helyiséget épít: aszalóval, kemencével, ahol télvíz idején közösségi életre sarkallhatják a betérőket, felidézve a régi idők hangulatát. Hogy anyagi támogatások híján hogyan sikerült mégis életet vinniük a faluba? Hogyan sikerül megnyerniük országos hírű művészeket? A válasz igazán egyszerű: őszinteséggel és barátsággal. Minden, amit eddig és ezek után rendeznek, kapcsolataik és kifogyhatatlan lelkesedésük révén sikerül. Nem a pénz a lényeg, a haszonvágy, hanem hogy az ember ember maradhasson.

A vendégkönyvükben a következő sorok állnak: „Tiszteletre méltó és követendő ez a hagyományőrző rendezvény. Hálásan köszönjük ezeket a szép napokat, melyekért annyit és oly lelkesen dolgoztak. Hihetetlen, hogy ilyen van még szép új világunkban!”

A levegő kristálytiszta, a kertből ellátunk a szomszéd ország hegyeiig, a csapból karsztvíz folyik, madarak fészkelik a fákat, a barázdabillegető reggel a visszapillantó tükörben nézegeti magát. A természet befogad önnönmagába, része lehetsz az egésznek. Kell-e ennél több? Bárki, aki ellátogat Magyarország ezen északkeleti tájára, biztos lehet benne, hogy nem tér haza üres kézzel, főleg ha betér a Koltay családhoz (info@erdeigomba.hu). Milyen szegények az ott élők és mégis milyen gazdagok.

Podruzsik Zsuzsanna