Mesterek nélkül marad az ország?

A végén már elzártuk a pincénkben letárolt eszközeit, s megmondtuk, addig nem adjuk vissza, amíg nem hajlandó új parkettát lerakni – meséli feldúltan lapunknak egy vezetékneve elhallgatását kérő budapesti fiatalasszony, aki egyike azoknak a szerencsétlenül járt megrendelőknek, akik saját bőrükön tapasztalták meg, milyen nehéz ma megbízható szakembert találni. Andi öt évvel ezelőtt költözött új lakásba vőlegényével, s elhatározták, hogy részlegesen felújítják otthonukat. Két szobában új burkolatot rakattak le, kettőben pedig a már meglévő parkettát szerették volna újralakkoztatni. A munkálatokhoz szakembert kerestek, aki rögtön közölte, az általa javasolt nyersanyag beszerzése nem az ő feladata, azt oldják meg a fiatalok. A pár kénytelen volt elmenni egy szakáruházba, ahol megvették a lerakandó parkettát, s kemény pénzért hazaszállíttatták azt. Miután a vállalkozó hozzákezdett a munkához, megkérdezte, szeretnének-e rá egy plusz fedőréteget, hogy megnöveljék a burkolat élettartamát. Andi és vőlegénye egyből igent mondott, sejtelmük sem volt, hogy ebből bajuk származhat. Betartva az utasításokat, három napig száradni hagyták a lakkot, s csak ezután léptek be a szobákba. Ekkor azonban arcukra fagyott a mosoly, az újraburkolt helyiségekben ugyanis két helyen is elkezdett feljönni a védőrétegnek szánt felület, amit akkor annak a fém talpakkal ellátott ócska létrának tulajdonítottak, amit a villanyszerelő használt a mennyezeti lámpák felhelyezéséhez. Ám hamar kiderült, hogy tévedtek: amikor szembesültek vele, hogy máshol is felválik a lakk, már tudták, hogy valami nagy gond lehet. A parkettás csodálkozva nézett rájuk, amikor közölték vele, mi történt. Nem értette, mi lehet a probléma, hiszen mint mondta, már több mint 50 ezer négyzetméternyi területen fektetett le hasonló módon hasonló anyagot, és még sehonnan sem érkezett panasz. Mézes-mázas stílusával minden módon igyekezett kibújni a felelősség alól, ám amikor megérezte, hogy szorul a hurok a nyaka körül, ellenségessé vált. Andi és párja ekkor döntöttek úgy, hogy elzárják a férfi eszközeit, hogy így érvényesítsék érdekeiket. A felháborodott vállalkozó ekkor hozzá akart látni a burkolat újralakkozásához, ám Andi vőlegénye követelte, hogy hozzon új faanyagot, hiszen, ha a jövőben szeretnék felfrissíteni a felületet, arra már nem volna lehetőség, mivel a parkettát maximum kétszer ajánlott lecsiszolni. A fiatalember ekkor egy isteni sugallat hatására elolvasta a burkolóanyag csomagolására ragasztott használati utasítást, amire világosan rá volt írva, hogy a fát telepítésnél lakkozni nem szükséges, későbbi felületkezelésnél pedig kerülni kell a vízbázisú anyagokat, azok ugyanis nem kompatibilisek vele. Ez volt hát a probléma, ami miatt a padlózatról lehámlott a felvitt anyag. A csodaszaki, talán tartva attól is, hogy egy jogásszal áll szemben, hajlandó volt saját maga berendelni és elhozni egy újabb adag burkolóanyagot. Fia segítségével végül pufogva, káromkodva, sokszor a frissen festett falat is lerántva feltépte a tönkretett parkettát, majd lerakta az újat.

– Gondoskodott róla, hogy soha ne felejtsük el. A lakk fogságába esett mellkasszőre ma is ott éktelenkedik a szoba közepén

– fejezi be a történetet keserédes mosollyal az arcán riportalanyunk. De persze nem ő az egyetlen, aki lapunknak panaszkodott a mesterembereknek nevezett szélhámosokról.

Gábort nem egy Mekk Eleket is megszégyenítő ügyetlenséggel megáldott szakival hozta össze a sors, hanem egy igazi szélhámossal.

Mivel ma óriási a kereslet a szakmunkásokra, néhány éve elterjedt gyakorlat, hogy a terepszemléért, aminek során felmérik a megrendelő igényeit és javaslatot is adnak, kiszállási díjat kérnek el. Ezt az összeget a legtöbben beleszámítják a végső munkadíjba, ha a megrendelés ténylegesen megvalósul. Vannak ugyanakkor olyanok, akik nemhogy nem vonják le a végösszegből, hanem mint szürke szamár a ködben, örökre eltűnnek vele.

– Néhány éve az egyik szakikereső oldalon jelentkezett egy asztalos az általam közzétett felhívásra. Amellett, hogy kedves volt, pontosan érkezett a megbeszélt időpontra, a rábízott munkát pedig hibátlanul elvégezte, s még csak nem is kért tőlem olyan sok pénzt érte. Édesanyám később szeretett volna egy beépített gardróbszekrényt csináltatni, s mivel én maximálisan elégedett voltam ezzel a mesteremberrel, jó szívvel ajánlottam neki. Késve ugyan, de megérkezett hozzájuk, méricskélt, írogatott egy füzetbe, elkérte a 10 ezer forintos kiszállási díjat, majd azt mondta, pár nap múlva jelentkezik az árajánlattal.

Ez öt éve történt. Azóta is várjuk, hogy visszahívjon minket

– sopánkodik riportunk másik megszólalója.

Hozzáteszi, szülei még a szerencsésebbek közé tartoznak, ismer ugyanis olyat, aki több százezer forintról volt kénytelen hasonló okokból lemondani. A példaként említett idős hölgy kerítést szeretett volna csináltatni. A megbízott szakember előleget kért tőle, mondván, abból fogja megrendelni a szükséges léceket. Hetekig halogatta a munkát, mindig arra hivatkozott, hogy még nem érkezett meg az alapanyag. Közben két alkalmazottjával lecsiszoltatta a régi kerítés vaskeretét, ezért a ház hetekig bekerítetlenül állt, bárki megközelíthette, ha akarta. A tulaj többször is kereste a vállalkozót, de az

sokáig nem vette föl a telefonját, aztán végül mégis megtette, de csak azért, hogy káromkodva melegebb éghajlatra küldhesse szerencsétlen ügyfelét.

A megalázott hölgy azt javasolta neki, vonja le a csiszolás árát a nála lévő pénzből, a többit pedig adja vissza, és felejtsék el egymást, ám a vállalkozó arra hivatkozva, hogy többször ki kellett szállnia a helyszínre, 70 ezer forinttal kevesebbet akart elutalni. Végül egy ügyvéd ismerős írt neki felszólító levelet, amelyben közölték, amennyiben nem kapják vissza az összeg nagy részét, jogi útra terelik az ügyet, ám a hivatalos megkeresés sem hatotta meg az illetőt: ma is bottal üthetik a nyomát.

Johanna egy egészen abszurd jelenségre hívta fel a figyelmünket: az olyan fajta megkülönböztetésre, amit általában hölgyek tapasztalnak a kétkezi munkásokkal való kommunikáció során.

– Elromlott a bojlerem. Gyors megoldásra volt szükség, ezért beszereztem egy teljesen új készüléket – méretpontos típust, a megfelelő szerelékekkel együtt. Az egészért 70 ezer forintot fizettem. Eddig simán ment minden.

A szerelők, akikkel eredetileg megegyeztem, hétfőre ígérték magukat. Aztán nem jelentek meg. Se telefon, se üzenet, se bocsánatkérés.

Helyettük jött a pánik és az internet: gyorsan beírtam a keresőbe, hogy „bojler szerelés Budapest”, és elkezdtem egyesével felhívni a találatokat. Összesen húszat. A vonal végén mindig férfi vette fel a telefont. Kedvesen, kissé remegő hangon kezdtem a beszélgetést – hallatszott rajtam a bizonytalanság. Ezt pedig, úgy tűnt, a legtöbb szerelő azonnal megérezte – mondja a lapunknak a fiatal lány. Hozzáteszi, többen már az első néhány mondat után 80 ezer forintot kértek volna el tőle, ráadásul csak a felszerelésre – miközben maga a bojler az összes alkatrésszel együtt került ennyibe. És ez még csak a kezdet volt. Az egyik szaki például közölte, hogy a felszerelés két embert igényel, de ő egyedül van. Johanna naivan felajánlotta a bátyja segítségét, gondolta, így azért majd valamennyit elenged az úr az árból. De, mint később kiderült, ez eszébe sem jutott.

A lány azt is megdöbbenve tapasztalta, hogy amikor szakszavakat kezdett használni, beszéde pedig határozottabbá vált, vagyis úgy tűnt, hogy ért a szakmához, hirtelen az árak 30 ezer forint alá csökkentek.

Megkérte egy férfi ismerősét, hogy hívja fel ugyanezeket a szerelőket, neki viszont már eleve ezeket a kedvezőbb árakat mondták. Johanna szerint ez egyértelműen nemi alapú megkülönböztetés.

– Lassan úgy érzem, mindenhez értenem kellene, ami hagyományosan férfi feladatnak számít – csak azért, hogy ne tudjanak átvágni.

Mára nincs bennem bizalom, csak stressz. Úgy érzem, nőként alapból hátrányból indulok, elég beleszólnom a kagylóba. Ez érzelmileg is kimerítő – fogalmaz, majd hozzáteszi, akkor is gyakran éri csalódás, ha végre elvégzi valaki a kívánt munkát.

– Gyenge kivitelezés, visszatérő hibák, újabb javítási költségek. Egy megbízható szerelő manapság már szinte luxusnak számít – mondja elkeseredetten. Állítását, miszerint a hölgyek hátrányos helyzetben vannak, ha a ház körüli teendőket illetően segítségért folyamodnak, alátámasztja barátnője is, aki férjével együtt

megalkotta a „feleségezés” fogalmát, ugyanis amikor lakásuk felújítása során a férfi számonkérte a hibát hibára halmozó munkásokat, azok mindig azzal védekeztek, hogy ők csak a felesége utasításait követték.

De hogy ne csak a slendrián szakmunkások hímnemű egyedeibe szálljunk bele páros lábbal, a megbízhatatlan hölgyek esteiből is válogattunk. Enikő kisgyermekes anyuka, aki családon belüli segítség hiányában nehezen birkózik meg az anyai és háziasszonyi teendőkkel, ezért elhatározta, hogy otthonuk kitakarítását szakemberre bízza. Hogy megtalálja a feladatra legalkalmasabb személyt, ő is egy internetes keresőt vett igénybe, mondván, az ilyen felületeken véleményezni lehet a vállalkozókat, így a korábbi megbízók leírásai alapján elméletileg kiküszöbölhető, hogy az embert csalódás érje. Mint ahogy az kiderült, ezek az értékelések mégsem mindig adnak pontos képet az illetőről.

– Zsuzsanna egy héttel a megbeszélt időpont előtt telefonált, hogy elnézte a dátumot, aznapra programja van, ezért szeretné, ha egy héttel eltolnánk a takarítást. Azt is kérte, hadd érkezzen fél 10-re, mert a gyerekeit reggel óvodába kell vinnie. Rugalmas vagyok, mondtam neki, egyik kérésnek sincs akadálya. Igen ám, csakhogy

a megbeszélt időpontban nem jelent meg. Vártam fél órát, aztán fölhívtam telefonon. Ártatlan hangon csak annyit mondott, jön, de lehet, hogy egy kicsit késik. Mihez képest?

– tettem föl magamban a költői kérdést. Aztán amikor elköszöntünk egymástól, letettem a telefont, s írtam neki egy sms-t, hogy ne induljon el, mert én ezek után nem tudok benne megbízni. Volt benne annyi becsület, hogy visszaírt és elnézést is kért, de nem erősködött, hogy jönni szeretne, magyarázkodni sem kezdett, csak annyit mondott, hogy sajnos mindannyian elaludtak, s megérti, hogy elment tőle a kedvem – mondja Enikő, aki az incidens után nem akarta elhinni, hogy a panaszkodók országában van olyan egyedülálló édesanya, aki megteheti, hogy nem kel föl időben annak érdekében, hogy egy nap alatt 24 ezer forintot megkeressen.

Szintén a takarítónőkkel gyűlt meg a baja Dorottyának, aki költözés utáni nagytakarításra keresett embert. Először egy ismerőse ajánlott neki valakit, nem csoda, hogy azt feltételezte, így biztosan nem fog ráfaragni. Tévedett. Négy nagy ablak teljes lesuvickolásával bízta meg a hölgyet, amiért ő 15 ezer forintot kért. A komédiába illő történet azzal kezdődött, hogy beleejtette a papírtörlőt abba a lavórba, amiben a már feketére szennyeződött víz volt, így a lé jelentős része a frissen festett falon végezte. Ám ez még semmi ahhoz képest, ami ezután történt.

Gabriella, a megbízott közölte, hogy éhes.

Dorottya meglepődött ezen, de készségesen kiszolgálta a korgó gyomrú vállalkozót, jó szívére hallgatva még egy Túró Rudit is tett a kolbászos zsömlék mellé, nehogy szó érje a ház elejét. A takarítónő sztoikus nyugalomban elfogyasztotta a tízórait, majd kelletlenül feltápászkodott az asztaltól, hogy folytassa a munkát. Igen ám, de egy óra múlva, amikor még két ablak hátra volt, közölte, hogy őt már várják a következő helyszínen, indulnia kell. Amikor Dorottya megkérdezte, hogy ezt mégis hogy gondolta, miért nem szánt elég időt a felületek megpucolására, azt felelte, nem hitte volna, hogy azok ennyire koszosak, majd szemrebbenés nélkül elkérte azt az árat, amiben eredetileg megegyeztek.

Ágnes szintén azoknak a táborát gyarapítja, akiknek a tisztaságért felelős „mesterek” okoztak csalódást. Ő arról panaszkodott, hogy takarítónője, aki miatt lehetetlen volt home office-ban dolgozni, mert egyfolytában járt a szája, minden egyes alkalommal eltört valamit a lakásban, úgyhogy több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott volna. Önmagában már ez is elég lett volna ahhoz, hogy két év után elbúcsúzzon tőle, de a pontot az i-re az tette föl, amikor a hölgy egyszer csak dühödten közölte, kétszeresére emeli az óradíját, mert neki ahhoz, hogy a helyszínre utazzon, rendszeresen vonaljegyet kell vennie, s hát bizony a reggelije is pénzbe kerül.