Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester lemond tisztségéről, hogy kizárólag gazdasági érdekeltségeire koncentráljon – erről maga az üzletember tájékoztatta hétfőn közleményben az MTI-t.   

Fotó: Demokrata/Somfai Sándor (archív)

A dokumentum szerint Mészáros Lőrinc döntéséről április 20-án írásban is tájékoztatta Felcsút község alpolgármesterét és jegyzőjét. Az időközi polgármester-választás időpontjáról a helyi választási bizottság határoz majd, miután keddi ülésén a képviselőtestület is hivatalos tájékoztatást kap Mészáros Lőrinc lemondásáról.

Az üzletember közleményében hangsúlyozta, hogy vállalatbirodalma irányítása egész embert kíván.

„Az irányításom alatt lévő tőzsdei vállalatok jelentős tranzakciók előtt állnak, gazdasági érdekeltségeim átfogó szervezeti átalakuláson mennek keresztül, amelyek tulajdonosként teljes embert igényelnek, így lehetetlenné teszik, hogy az üzleti élet mellett közfeladataimnak is eleget tegyek”- indokolta döntését Mészáros Lőrinc. Az üzletember bízik abban, hogy a közélettől történő visszavonulását követően nyugodtabb időszak következik a község életében, hiszen az ellenzéki sajtó szerinte állandó nyomás alatt tartotta az önkormányzat működését, a képviselőtestületi üléseket, jelentősen megnehezítve ezzel a munkavégzést.

„A jövőben is minden erőmmel támogatni kívánom a szülőfalumat, illetve a következő polgármestert, akinek egy prosperáló, biztos lábakon álló település irányítását adom át. Munkájában a Felcsúton és a térségben működő alapítványaim és vállalkozásaim is segítik majd. A közélettől való visszavonulásom nem jelenti azt, hogy a Felcsúton, vagy a Vál-völgyi kistelepüléseken élők ne számíthatnának rám” – hangsúlyozta a leköszönő polgármester.

Mészáros Lőrincet 2011-ben választották Felcsút község polgármesterévé, tevékenységét társadalmi munkában látta el, így munkájáért nem vett fel fizetést. Polgármestersége alatt a település közszolgáltatásai megújultak, a közintézményeket – személyes anyagi támogatása mellett – felújították. Felcsút adóbevételeinek többségét Mészáros Lőrinc vállalkozásai biztosítják, a község hitelfelvétel nélkül gazdálkodott az elmúlt években.

MTI