Mezítláb a réten

Koppintás a fejre partvisnyéllel, töpörtyűkrémes kenyér és feszengés az anyák napi rendezvényeken – körülbelül ennyi emlékem maradt az óvodáskorból. Nem azért, mintha olyan rossz helyre jártam volna egy vidéki kisváros lakótelepének közepén a nyolcvanas években, hanem mert egyszerűen mások voltak a pedagógusi-szülői elvárások annak kapcsán, milyen fizikai és lelki környezetben kell eltöltenie egy kisgyereknek élete első néhány évét. Tegyük hozzá, a későbbiekre nézve talán legmeghatározóbb esztendőket, amikor még zsigerből képesek vagyunk arra, amit később már csak nagyon kemény munkával és rengeteg odafigyeléssel tudunk megvalósítani: szivacsként, észrevétlenül szívni magunkba mindent, amit a környezetünkben látunk, hallunk, megtapasztalunk. Ezért nagyon nem mindegy, milyen külső-belső közeg veszi körül a legkisebbeket, ami jó esetben még a családból hozott hátrányokat is valamelyest kiegyenlítheti. 

A jóllétnek, kiegyensúlyozott fejlődésnek pedig nem a direkt fejlesztés a kulcsa, hanem hogy a gyerek a körülötte lévő felnőttek szelíd terelgetése révén, de alapvetően saját tapasztalatai útján szerezze meg azokat az ismereteket, viselkedési mintákat és egészséges feladattudatot, amelyek a későbbiekben is a derűs, elégedett, a hagyományainkat tisztelő, ám mások szokásait is elfogadó élet alapjai lehetnek.

Kredenc, teknő, bödön

Az egri Benedek Elek Óvoda Bervavölgyi Tagóvodájában mindez nem ködös idealizmus, hanem tudatos és egyre szélesedő program, abszolút a gyakorlatban megvalósítva. A külvárosi Bervavölgyi lakótelep közelében, az erdő szélén található kétemeletes épület külsőre nem sokban különbözik az ország sok ezer másik óvodájától. Az emeletre felsétálva annál inkább meglepődünk: a folyosón nyoma sincs a megszokott öltözőszekrénysornak, van viszont helyette mászófalas csúszda, taktilis érzékelőpálya, plafontól lógó kötelek, „sarazó” kicsi edénykékkel, homokozók és zoknival éppen célba dobó gyerekek. Műanyag viszont egy darab sem – mintha egy erdei játszótéren lennénk, csupa fa és természetes anyag mindenütt.

Meglepetésünk az óriási, több mint ötven négyzetméteres csoportszobákban még inkább fokozódik; még a felületes szemlélő is rögtön kiszúrja a semleges formájú, már-már kórházi jellegű egyen-tárolószekrények és harsány, tarka bolti játékok hiányát. A meleg barna szín, az erdészház hangulat dominál mindenütt. A kizárólag fából vagy más természetes anyagból készült játékok, a rengeteg összegyűjtött termés, a gyurma és a festék faládákban várja az apró kezeket, a tízóraihoz egy régi kredencből varázsolódik elő a kenyér és a szalámi mellé a házi lekvár és a méz, a szemeteskuka egy óriási zománcos zsírosbödön, sőt még egy ősrégi mosóteknő is feltűnik – éppen ágynak használja valaki.

A szobákban csupa zsongás és élet, mégis nagy a nyugalom. Az egyikben éppen gyümölcsöt készítenek elő a napi túrához, máshol magokat ültetnek, a palánták majd a kinti kiskertbe kerülnek, vagy az óvó nénivel közösen építik a kukoricacsutka házat a fázós kismadárnak. Itt nincsenek szigorúan vett órától óráig tartó foglalkozások, inkább párhuzamos tevékenységek zajlanak, a gyerekek akár pillanatnyi érdeklődéseit, kérdéseit figyelve, az óvónők és a velük teljesen egyenrangú dadusok kreatív ötletei által megtámogatva. A Gomba csoportban például a népzenész-színész szakmát az óvodapedagógusira cserélő, fiatal Gyuri „bácsi” fújja a kecskedudát, és a Hej, Dunáról fúj a szél dallamára elindul a körtánc. Egy kisfiú a szőnyeg szélén, szinte megbabonázva lépked egymagában, ő néhány hete még közel menni is alig mert a többiekhez, zárkózottsága azonban napról napra oldódik. Köszönhetően annak is, hogy nem piszkálják, nem erőltetik, hagyják, hogy akár csak a többiek, ő is hadd haladjon a saját tempójában.

Vissza a természetbe!

– A Bervavölgyi óvodában, ahogyan egyébként a más profilú négy másik intézményünkben sem fordulhat elő, hogy a gyerekek hátrakötött kézzel, a felnőttek által kényszerítve vegyenek részt a közös tevékenységekben – mondja Gál Judit, az öt tagóvodából álló Benedek Elek Óvoda vezetője, az Eszterházy Károly Egyetem Tanító- és Óvóképző Intézetének mesteroktatója. A több mint negyven éve a szakmáját szenvedélyesen űző óvodapedagógus ötlete alapján jött létre a Bervavölgyi óvodának az egész országban egyedülálló profilja. Lényege a rousseau-i elvek gyakorlatban való és persze a XXI. század elvárásaihoz is némileg igazított megvalósítása.

– A történet egészen odáig nyúlik vissza, amikor az ezredforduló után összevonták az óvodákat Egerben, és létrejöttek az egyes körzetek, így a miénk is, a felsővárosi. Ennek egyik tagja az 1952-ben épült Bervavölgyi óvoda. Szerencsés fekvése, hogy gyalog tíz percre van innen az erdő és a patakpart, és az erre épített természetelvű, környezeti nevelésre alapozott programja révén 2017-ben, a városban eddig egyedüliként megkapta az örökös Zöld óvoda címet. Így amikor a kollégák arra kértek, találjak ki valamit, ami még egyedibbé teheti az intézményt, nem volt kérdés, hogy ezt a zöld szemléletet kell tovább fejlesztenünk. Én akkor már régóta felfedeztem, vagy inkább újra felfedeztem magamnak Rousseau-t és azt, hogy az ő kétszázötven évvel ezelőtt a nevelésről megszületett gondolatai ma is mennyire nagyszerűek, sőt korszerűek. Így 2017-ben itt, a Bervavölgyben elindítottuk ezt az úgynevezett Rousseau-i természetelvű óvodai nevelést – magyarázza Gál Judit. 

A módszer lényege, hogy csupán a francia filozófus mondatait, gondolatait idézve állították össze a programjukat és a hozzá kapcsolódó dokumentációkat, meghatározva célt, a jövőképet és hogy ezek megvalósításához milyen típusú pedagógusokra van szükségük a mindennapokban.

– Rousseau-tól sajnos mindenki csak a „Vissza a természetbe!” gondolatot ismeri, de azt már kevesen tudják, hogy ő ilyenkor nemcsak a kinti, megfogható természetre gondolt, hanem a gyerek belső világára is: olyan pedagógiát kövess, ami a gyerek természetéhez közelít. Mert ha fel tudod kelteni az érdeklődését valami iránt, akkor abban a témakörben szívesen tevékenykedik majd, és ahogyan a mi példánk is bizonyítani látszik, bár a tudományos kontrollvizsgálatok még hiányoznak, észrevétlenül megtanul a számolástól a testfogalmakig mindent, ami a „mumus” iskolába kell. Ebben a korban ugyanis a képességfejlesztés a legfontosabb, a lexikális tudást később is meg lehet szerezni, ami ráadásul megfelelően megalapozva mélyebb is lesz – mondja a szakember. 

Természetesen ahány gyerek és család, annyiféle, nem lehet mindegyikhez ugyanúgy közelíteni, ezért van például angolos, németes és Waldorf-rendszerű tagóvodája is az egri felsővárosi körzetnek. És bár a módszerek mindenhol különböznek, egyvalami közös: a gyerekek számára, legyen szó akár a nyelvtanulásról, akár a saját maga és a környezete megismeréséről, a saját tapasztalat a legfontosabb, erre tudnak a leginkább építkezni.

Bogárszálló is van

A természetet középpontba állító nevelés ezért nem az, hogy szép tájképeket és aranyos állatkákat mutogat az ember laptopról. A gyereknek a saját bőrén kell éreznie, milyen, amikor mezítláb futkos a réten, süti a bőrét a nap, esik rá az eső, zümmög körülötte a bogár, sárgöröngyök tapadnak a kezére. De a saláta is azért készül közösen, hogy már a legkisebbek is megtapasztalják, az alma vagy a répa keményebb, a banán könnyedén felvágható, ám ha kés van a kezünkben, mindkettővel okosan kell bánni.

– Szenzációs látni, hogy már a háromévesek is milyen lelkesen próbálkoznak a puhább gyümölcsök vágásával, a nagyobbak a keményebb zöldségek szeletelésével, ami sokszor az útravalójuk lesz a terepen. Erre és a másnapi tarisznyába való zsömlécskék gömbölyítésére az idősebbek tanítgatják az új kicsiket. Nálunk ugyanis nem csupán a természetközeli nevelés a lényeg, hanem az is, hogy egymásnak mindig segítő kezet nyújtsanak, ezért is vannak vegyes életkorú csoportjaink – csatlakozik kolléganője szavaihoz Krinszkiné Dulai Judit, a Bervavölgyi tag­óvoda vezetője, aki szintén csaknem huszonöt éve van a pályán, egész pontosan ebben az óvodában. 

Vezetőként különösen nagy örömmel fogadta Gál Judit ötletét a zöldprogramjukhoz is szervesen illeszkedő Rousseau-i természetelvű nevelés elindításáról.

– Mára a pedagógusaink is megszokták, hogy az időjárástól függetlenül viszonylag kevés időt töltünk a négy fal között, alapvetően minden a természetben történik. Ha például a kolléga mesélni akar, természetes, hogy kint a réten, az erdőben, a patak mellett, az árokparton teszi. Ennek a módját persze meg kellett tanulni. Először mindenki vitte magával a könyveket és a bábokat, de hamar rájöttünk, hogy erre semmi szükség: a természetben mindenből mese lehet, egy vaddisznólábnyomból, a fa susogásából, egy göcsörtös-szúrós ág vagy a közösen megépített, életre kelt hóember történetéből. A természet ráadásul mindig más arcát mutatja, ellentétben a csilivili kész játékokkal berendezett statikus környezettel, ahol a gyerek hamar unatkozni kezd. A „macskásban” Bagirával, a gesztenyefás „tündérkertben”, a kukoricás szántón, a Tárkányi tó mellett viszont állandóan akad valamilyen új felfedezni- és összeszednivaló. Tavaly például a közeli kukoricásból kis kocsival lehúztuk az aratás után direkt nekünk meghagyott, óriási szárakat és az udvarunkon kis kunyhót és bogárszállót építtettünk belőle – említ egy jellemző példát Krinszkiné Dulai Judit az itteni, soha el nem fogyó kreativitásról.

Mindez példa lehet más, főleg azon vidéki intézmények számára, ahol hasonlóak a körülmények, azaz gyalog is hamar megközelíthető legalább egy nagyobb darab fás-bokros terület. Az egriek ezért tárt karokkal várják a különleges program iránt érdeklődőket. Annál is inkább, mert az abban foglaltak nemcsak a gyerek kiteljesedését segítik, hanem a magyar természeti-társadalmi környezet és benne saját hagyományaink, zenénk kifejezett megismerését is szolgálják. Aki pedig már élete első néhány évében nagyítóval a zsebében járkál, miközben nagyon is tisztában van a betartandó szabályokkal, azaz nem tépi le a virágot, nem dobja el a szemetet, nem ijeszti el felesleges ordítozással az állatokat, annak talán később is magától értetődőbb lesz a teremtett világ észszerűségeken alapuló védelme, tisztelete – nemcsak az erdőben, de az emberi kapcsolataiban is.

1 2 3 / 3