Mezőgazdasági tevékenység és mindenekelőtt lótenyésztés folyt Mezőhegyesen. Ez a birtok lett egyébként a híres lófajta, a nóniusz hazája is. Mezőhegyes teljes önellátásra rendezkedett be, voltak boltjai, volt iskolája, sőt önálló cukorgyára és malma is. Trianonban úgy húzták a győztesek a ceruzát, hogy épp csak Magyarországon maradhatott. A birtok határvonalainak egy szakasza egybeesik a magyar államhatár vonalával. A két világháború között is kincstári birtok maradt Mezőhegyes, Horthy Miklós sokat járt ide vadászni. Megtetszett ez a szenvedély az ország későbbi vezetőinek, például Rákosi Mátyásnak, majd pedig Kádár Jánosnak is. Kecses őzek, szép dámszarvasok, nyulak és fácánok feküdtek a gazdag terítéken…

A II. világháború alatt a birtok elvesztette állatállományát, gépeit és felszereléseit is. És ezt a csapást csak az 1960-as évekre heverte ki valahogyan. Kezdetben állami gazdaságként, majd 1990-ig, tehát a rendszerváltásig mezőgazdasági kombinátként működött. A rendszerváltás után is állami tulajdonban maradt. Egy kezdeti, igencsak mélyre sikeredett gazdasági hullámvölgy után a kilencvenes évek közepére szépen felkapaszkodott a cég. Három lábra helyezték akkor a mezőhegyesi vezetők a gazdaság működését, a vetőmag-feldolgozásra, a szántóföldi növénytermesztésre, valamint az állattartásra, ezen belül is kifejezetten a szarvasmarha- és lótenyésztésre.

A 2004-es esztendő jelentette a fordulatot a több mint 200 éves Mezőhegyes történelmében, ekkor privatizálták a birtokot. Napjainkban ritka módon. Bár létezik Magyarországon is az úgynevezett dolgozói részvénycsomag fogalma, magától értetődik, hogy csak nagyítóval találni hazánkban olyan vállalkozókat és privatizátorokat, akik éltek volna ezzel a lehetőséggel. A legdivatosabb hazai formák szerint először is a régi, pártállami menedzsment próbálta megszerezni a hazai üzemeket… Ha ez nem ment, akkor külföldi vásárlóknak kínálta fel az adott céget, persze mélyen áron alul, hogy ne maradjon el a sikerdíj, illetve az új menedzsmentben betölthető zsíros és felelősség nélküli állás.

Látható napjainkban is, milyen mereven zárkózik el a kormány a Malév alkalmazottainak követelésétől, vagyis attól, hogy dolgozói részvénycsomagok segítségével ők is a privatizáció kedvezményezettjei lehessenek. Márpedig nagyon jók a nemzetközi tapasztalatok. Az Egyesült Államokban például, ott, ahol a dolgozók vették kezükbe üzemük irányítását, s ők lettek a sokszor csőd szélén álló vállalatok tulajdonosai, valóságos csodák történtek. Egyik napról a másikra mindent másképpen láttak az egykori alkalmazottak, s a dolgozók által privatizált cégek 90 százaléka vagy megmenekült a megsemmisüléstől, vagy egyenesen fejlődésnek indult.

A Mezőhegyesi Ménesbirtok részvényeinek 15 százalékát szerezték meg a dolgozók, de egy nagyon érdekes és tanulságos, ám felettébb bonyolult jogi és gazdasági forma kapcsán tagjai lettek annak a cégnek is, amely amúgy a fennmaradó 85 százalékos részvénycsomag 56 százalékát birtokolja. Ez a pozíció olyan, mint a beton. Az ötfős tulajdonosi tanácsban két fővel képviseltetik magukat a részvényes dolgozók.

Kun Mihály vezérigazgató elmondta, természetesen nem volt azért olyan szabad a vásár. Azt, hogy ki mennyi részvényt vehetett, befolyásolta a szolgálati idő, a beosztás és a munkabér szintje is. Csakhogy még ezzel együtt is csupán egyetlen olyan ember volt a vásárlásra jogosultak közül, aki nem élt a részvénycsomag adta lehetőségekkel.

A megoldás maga nem hozott látványos változásokat, jóllehet, ezt nem is várta senki. Hozott viszont megnyugvást. Az időközben függetlenné vált cukorgyár esete riasztó példának számított a településen. Ott semmiféle dolgozói akarat sem érvényesülhetett, a gyárat bezárták, az embereket elküldték és kész. Ez riasztó példaként lebegett a Ménesbirtokon dolgozó 600 mezőhegyesi előtt.

Miskucza Péter agrármérnök az egyik dolgozói képviselő a tulajdonosi tanácsban. A szakember szerint komoly változás érezhető az emberek hozzáállásában. Egyrészt mindenki megnyugodott, hogy lezárult a birtok privatizációja, s méghozzá így zárult le. A másik pedig az, hogy az idei évben már nem voltak csúszások a növénytermesztésben. Nemcsak a munkában, de a munkaelosztásnál is sokkal közreműködőbbek voltak az emberek, sokkal inkább azonosultak a feladataikkal és megértették a felelősségüket, mint korábban.

Érdekes, de a dolgozói kollektíva nem tart még ott, hogy a stratégiai döntésekbe is beleszóljon, ott is hallatni akarja a hangját. Mindez Mezőhegyes történelméből és sajátos, zárt hagyományrendszeréből adódik. Itt ugyanis sohasem volt véleményezési, döntési joguk a dolgozóknak, csak a kiadott munkafeladatokat kellett elvégezniük. Ez így ment a XVIII-XIX. században is. Cserébe azonban olyan szociális juttatásokkal és olyan szociális gondoskodással párnázta körbe a települést és lakóit az állam, ami 20 kilométerrel arrébb már ismeretlen volt.

Ez a több mint két évszázados állapot fordul meg éppen Mezőhegyesen. Lassan, de fordul, s mindez már egészen apró dolgokban is mérhető. A mezőhegyesi vállalatnak 300 gépe van. A telepen egészen új kombájnok is láthatók, olyanok, amelyeknek már formatervezett karosszériájuk van, s a vezetőfülkéjükben nemcsak légkondicionálás, hanem hi-fi berendezés is található. Általános szokás, mondta Pozsonyi István gépjármű ügyintéző, hogy a kombájnosok odafönt, a vezetőfülke előtt leteszik a bakancsot és papucsban lépnek be. Mintha a fülke afféle tisztaszoba volna…

Három lábon áll a privatizált Ménesbirtok Rt. Az egyik az állattenyésztés, a másik a vetőmagtermelés, a harmadik pedig a szántóföldi gazdálkodás. Ami a vetőmagtermelést illeti, ötven éve folyik ez a munka már Mezőhegyesen. Bár óriási nyomást gyakorolnak a hazai vetőmagpiacra a külföldi vállalatok, Mezőhegyes egyetlen lépést sem hátrált. Ma is az EU legnagyobb vetőmag cégének számít, elsősorban a hibridkukorica és a borsóvetőmag terén. Mindent összevetve, 22 ezer tonna vetőmagot állít elő évente.

Az rt. másik ágazata, a szántóföldi növénytermelés hagyományos módon folyik. Amikor ott jártunk, éppen a napraforgó betakarítására készült a cég. Ami a vetőmagtermesztést és a szántóföldi gazdálkodást illeti, ennek egyébként a fejlett mezőhegyesi öntözőrendszer az alapja. Ebben az esztendőben már 5499 hektár öntözésére képes a Ménesbirtok Rt., amely saját, 8881 hektáros szántóterületének 62 százaléka.

A harmadik pillér a szarvasmarha-tenyésztés. Hazánkban a Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. rendelkezik a legjobb magyartarka állománnyal. A 200 darabos gulya és a cég mint tenyésztő a 74. OMÉK-on nagydíjat is kapott. Ezek a szarvasmarhák 5700 liter tejet adnak évente, tehát 3000 literrel elmaradnak az úgynevezett nyereségességi szinttől, amit a Mezőhegyesen tenyésztett holstein-fríz például simán teljesít. Csakhogy a magyar tarka rendkívüli genetikai értéket képvisel, teje pedig eléri a 4 százalékos zsírtartalmat. Kun Mihály vezérigazgató szerint ezt a valóban tápláló tejet kellene adni a gyerekeknek az iskolatej-akcióban. A Mezőhegyes Rt. vezetése egyébként úgy döntött, tejforgalmából kiiktatja a felvásárlókat. Közvetlen úton értékesíti majd a tejet, 120 forintért kínálja majd a 4 százalékos, egészséges italt, amit azonban csak forralás után tanácsos fogyasztani.

Mezőhegyes egyik büszkesége a ló. A lótenyésztés egyébként nem került magánkézbe, Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. néven tartós állami tulajdonban működik tovább. Az itt kitenyésztett nóniusz masszív felépítésű, szívós fajta. Ráadásul a mezőhegyesi nóniusz az itt található kövér legelők miatt nagyobbra is nő, mint másutt, és megtartotta eredeti, éjfekete színét. A mezőhegyesi nóniuszok az 1970-es évekig szinte minden fogathajtó világbajnokságot megnyertek, a sportág nemzetközi szövetsége azonban – főleg holland és német nyomásra – megváltoztatta a szabályokat, sokkal nagyobb szerepet szánva az akadálypályának, mint a terephajtásnak. A sűrűn telepített akadályok között azonban a nóniusz nem olyan fordulékony, mint a kisebb termetű, finomabb mozgású lovak. Sajnos lassanként ki is kopott a sportágból… Csak most kezdenek újra érdeklődni utána a fogathajtók.

A hobbilovasok sem kedvelik. Irányítható, de nem olyan játékos, mint sok-sok más, főként külföldi fajta. Kun Mihály szerint manapság divat lett, vagy éppenséggel újra divat lett a lovaglás, de nem magyar lovakon.

Nem messze a lovardától kisebbfajta panel lakótelep, ezt még az egykori szocialista állami gazdaság építtette a dolgozóinak. Nem számított ez újdonságnak, a Ménesbirtok hátsó kapuja mellett látható az a soklakásos ház, amelyet 1790-ben húztak fel a birtok munkásainak. Szép, árkádos formái, okkersárgára festett, vastag falai feleselnek a pár méterre található panelek szürkésen modern ridegségével.

A lovarda a birtok központjának tetszetős épületeivel, ősfás parkjával vonzza az idelátogatókat. Ezért a gazdaság itt egy elegáns és hangulatos szállodát is üzemeltet, amelyet az egykori huszárlaktanyából alakítottak ki. A vendégek jelentős része vadász, akik Európa számtalan országából érkeznek ide. Hogy milyen tartalékok rejlenek még a vendéglátásban és az idegenforgalomban, azt most kezdik igazán felmérni a privatizált cég vezetői.

Nem tudni, kinek milyen mértékben változtatott az életén az, hogy tulajdonos lett a Ménesbirtok Rt.-ben. Csodát senki sem várt. Mindenki tisztában volt azzal, hogy az 5-10 millió forintos részvénypakettek után osztalék jár a tulajdonosoknak… De több dolgozó is elmondta, nem a pénz volt a fontos, hanem a biztos, belátható jövő. És épp a féltett jövő miatt az első osztalékot visszaforgatták a tulajdonos dolgozók a cégbe. Viták és lázongások nélkül. Pedig Mezőhegyesen szegények az emberek. De kezdik látni a világot.